Miért bántják egymást az emberek? Miért az indulat, sértettség, bosszú egyéb dolgok motiválóak? Miért nem engedjük el a sérelmeket? Miért nem tudunk megbocsátani egymásnak akár magunknak? Miért nem győzzük le ezeket?

A saját érzéseimet tudom csak elmondani.

Mikor kicsi voltam, apám alkoholista volt, verte anyut. Nagyon régen történt, és mindenki azt mondja, hogy meg kéne bocsátanom, de nem tudok. (Nem vagyok vele beszélő viszonyban, azóta nem is láttam.) Sok helyen olvasom, hogy az mennyire jó meg minden, de nem tudom elhinni. Számomra a megbocsátás egyenlő a jóváhagyással. Ha megbocsátanék neki, olyan érzés lenne, mintha neki ez megengedett lett volna. Semmi büntetés, semmi következmény, egy pancser lennék, akivel bármit meg lehet csinálni.

Bár nemrég láttam egy sorozatban erről valamit, ami megérintett, előkeresem és lefordítom.

Mert ez kényelmesebb.

Egyébként sokan élnek máshogy. Például én is. Mindenben a szépet,a jót látom, a rosszat szinte azonnal elfelejtem. Ennek két következménye van: vagy naivnak néznek, vagy azt hiszik, hazudok.

De nem különösebben érdekel. A világ ugyanolyan marad, akármilyennek is látjuk. Akkor miért ne lássam szépnek? A negatív embereket lehetőség szerint egyszerűen kizárom az életemből, csak olyanokkal barátkozom, akik pozitívan tekintenek a világra.

Azért, mert a legtöbb embernek nincs akaratereje, arra hogy megtanulja irányatani az érzelmeit. Nekem volt, én már vagy 3-4 éve kezdtem el gyakorolni az érzelmeim irányítását. 2 év után lett komolyabb eredmény, mindennap minden egyes percében gyakorlok, és már egész jól megy.

Mondjuk ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok indulatos, és nem sértődöm meg. De ha nincs igazam, akkor azt bevallom, elfogadom és ha olyan dologról van szó, akkor bocsánatot is kérek. Bosszút nem szoktam állni senkin, mert felesleges. Azzal, hogy bosszút állok az időt nem fogom tudni visszaforgatni és jobb se leszek annál aki engem bántott.

A sérelmeimet igyekszem elengedni, bár nem mindig könnyű. Már mindenkinek megbocsátottam, aki valaha bántott, de ez nem jelenti azt hogy felejtettem is. Egyébként ezek nem annyira nehéz dolgok, csak sokat kell gyakorolni, és kitartónak kell lenni. :) 16/L

Mert ezeket nehéz megtenni!

ma 17:25

Megbocsájtani nem apukád miatt kell, hanem magad miatt.

Mind egy mit érzel, benned mekkora tüske van és neked ez mennyire fáj. Attól édesapád ugyan olyan ember marad.

Lelki békéd nem is csak miattad lesz fontos, hanem a párod,gyerekeid miatt. Nekik fontos egy egészséges lelkű kiegyensúlyozott ember.

Nem lesz párom meg gyerekeim, nem akarom, hogy más emberektől függjön az, hogy én milyen ember vagyok.

Az a baj, hogy mindenki csak mondja, hogy a megbocsátás jó, és senki nem mondja, hogy neki mennyire nehéz volt. Tehát az olyan emberek mondják azt, hogy megbocsátani jó, akik teljes érzelmi függésben vannak a másiktól. Akikkel lehet úgy bánni, mint a kutyával, a lényeg az, hogy ne legyenek egyedül.

Na, én az arany középutat keresem, ami valahol köztem és ezek közt az emberek közt van.

Nézd mivel kezdtem a hozzászólásom

Nehéz!

Magadért teszed. Már írtam, a megbocsájtás rólad szól és nem róla.

Akkor úgy írom, hogy kitörlőd a sérelmet. De nem felejted.

Tanulsz belőle és nem hagyod , hogy máskor újra megessen veled.

Na de épp ez az.

Soha nem értettem, hogy lehet megbocsátani, de nem felejteni. Felejteni alapból lehetetlen, nem tudok akarattal emlékeket kitörölni; viszont amíg meg vannak az emlékek, nem tudok semlegesen viszonyulni hozzájuk.

Úgy érzem, a megbocsátással a "rossz" ember valami pluszt kap. Mintha még ki is tüntetném azért, amiért rossz. Mert aki rossz ember, az nem fogja fel, hogy a megbocsátás mekkora nemes cselekedet, az csak annyit fog fel, hogy ezt megúszta.