Nektek mik a céljaitok az életben?
A diplomám, amihez jó úton haladok és ez boldoggá tesz. Szeretnék még 1-2 nyelvet megtanulni, legalább alapszinten. Ezen felül szeretnék egy boldog családot, 2-3 gyerekkel, egy férfit, akinek mindig én leszek a világ közepe és tenyerén hordoz élete végéig.
Egy jó munkahelyet, ahol elismert, megbecsült munkaerő leszek, nem csak egy porszem, akit gond nélkül félre lehet söpörni, majd lesz másik.
Találni végre egy határozatlan idejű munkahelyet, ahol a próbaidő lejárta után is maradhatok (és a munkáltató nem csábít oda a támogatás reményében politikában szereplő emberek rokonait a helyemre...), a Vőlegényem is találjon magának egy olyan helyet, ahol elégedetten végzi a munkáját és kap érte normál fizetést. (kb. 100ezer Ft).
Az esküvőnkön minden rendben legyen, szép nap legyen és jó buli.
2 éven belül megszülessen az első gyermekünk.
A lakásban kicseréljünk/ felújítsunk pár dolgot.
Nagyjából ennyi.
24N
Először is a festményeimet,rajzaimat szeretném bekereteztetni ami ugye nem kis pénz, aztán kiállítást szeretnék ( nem Magyarországon), találkozni a példaképeimmel, Marilyn Manson-al közös kiállítás is jó lenne Nick Kushner társaságában:)
Végre olyannak lenni amilyen valójában vagyok,és nem meghúzni magam csak azért hogy befogadjanak így és adjanak munkát...
Külföldön élni, alkotni, bulizni,barátokat szerezni, élni.
Olyan örült életet akarok hogy a halálom pillanatában azt mondjam" megérte megszületnem"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!