Csak mostanában vagy régebben is ennyire szokás volt hogy a nők nem vették fel a férjük nevét? Miért ciki már felvenni a férj teljes nevét?

Mármint Kis Jánosné?

Én anyukám 60. éves de ő is Kisné verzióba vette fel, 30. évvel ezelőtt. Szóval akkor is volt ez a verzió is.

Nem ciki, mindenki úgy veszi fel/vagy nem veszi fel a férje nevét ahogy akarja. Ez az ő döntésük.

Én azért nem vettem fel, mert nem értem miért kellene nevet változtatnom csak mert férjhez mentem. Ez a nevem, ezen születtem, ezen ismer mindenki, a férjem sem veszi fel az enyémet, én miért venném fel az övét? Nekem nem tetszik az XY-né forma, de aki akarja az használja.

Nem attól család a család, hogy anyukát átnevezik.

Az eggyel lentebb lévő kérdéshez írtam, hogy a férjem teljes nevét felvenném, ha valamilyen állatnév lenne a vezetéknév,most 33 %-ra lepontoztak, várom, hogy valaki jelentse a moderátoroknak, hogy ilyen pimasz voltam.

De ha nekem az tetszik, hogy a férjem teljes nevét felvegyem, akkor felveszem. Ezzel nem szűnik meg a személyiségem.

Ennek sok oka van. TÖbbek között a liberalizmus, feminizmus előretörése áll az első helyeken, és ezt nem negatív értelemben írom.

24 évvel ezelőttig "szocializmusban" éltünk, előtte pedig kommunizmusban. Ezekhez bizony maga a közösség, a közvélemény, az átlag nagyon erősen hozzátartozik. Ennek pedig az volt a velejárója, hogy a család ezen belül egy egység, melynek része az, hogy a tagjai összetartoznak, egy vezetéknévvel élnek - valószínűsíthetőleg a könnyebb azonosíthatóság, egyszerűbb papírmunka miatt is.

A másik része a hagyomány volt: évszázadok óta ez volt a megszokott mód európán belül: a lányt férjhez adták; a férj családjánál élt; a férj lett a "gondviselője" az apja helyett ezután; az ő nevére került.

Ez a kettő a nők munkalehetőségeinek megnövekedésével, az önállósodásuk egyszerűsödésével, a politikai-és szociális életben való részvétel lehetőségeinek a kiszélesedésével változni kezdett. Új családkép, új nőkép alakult ki az emberekben, ahogy az individualizmus, modernizáció egyre gyorsabb hódításnak indult. Ez egy hosszú folyamat volt, de Magyarországon igazán a rendszerváltás után gyorsult fel.

Mára már elfogadott nézet, hogy egy család 2 félen alapszik: a férfin és a nőn. Régebben a nő a férfi hozzátartozója volt, a család "segítőeleme", otthoni kisegítő alappillére (lásd: alacsonyabb fizetés ugyanazon munkáért, kevesebb munkalehetőség, otthoni foglalkoztatottság, háztartásbeliség). Ha ezt vesszük alapul, és azt, hogy a férfi és a nő pénzügyileg és természetben is ugyanannyit ad bele a házasságba (értsd: manapság a közös házimunka, közös kereset, közös gyermeknevelés a norma, ami szintén egy új fejlemény), akkor sokan nem érzik jogosnak hogy feladják a saját individualitásukat a "család" nevében. Ezért népszerű manapság a kötőjeles megoldás, hiszen ez egy teljesen egyenrangú megoldás a pároknak az összetartozás kifejezésére.

Szerintem ez nem egy rossz folyamat. Ha valaki 25-30 évet leél egy névvel, az hozzánő, az egyénisége része lesz. Bármennyire is szeretjük a párunkat, bármennyire is összetartozunk, nem kell egymásba belemászni ahhoz, hogy ezt kifejezzük, mások tudtára juttassuk. Valószínűleg a férfiak nagy része sem nézné jó szemmel, ha a házasodásuk a családnevük elvesztésével járna. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg nőnek ez a családja, vagy esetleg az édesapja iránti kötődés egyik kifejeződése is. Az ilyen kötelékeket egyszerűen egyre nehezebb feladni az erősödően egyéniség-központú világunkban.

Ha 25 éven át Varga Jolán voltam, nem fogom megváltoztatni a nevem Kis Pistára csak azért mert ez volt a szokás.

Én V