Ha Palesztina jelentése Izrael országa, aminek őslakosai a szkíták, akkor a zsidóknak mi keresnivalójuk van ott?

Akkor követem a jó példát :)

A zsendülő fügefa

Az evangéliumokban Izraelt a fügefa is jelképezi, ezért is vonatkoztatták előszeretettel a Jézus által megátkozott, majd kiszáradt fügefát hagyományosan a zsidóság üdvtörténeti szerepből való kitaszítottságára. A Názáreti azonban mint próféta arról is beszél, hogy ez a kiszáradt fügefa a világkorszak végén megelevenedik, sőt a sarjadása lesz az ő visszajövetelének, a megváltás beteljesedésének egyik meghatározó eszkatológiai előjele: „A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár: azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt." (Máté evangéliuma 24:32-33)

Nincs mit csodálkozni azon, hogy a Bibliát Isten Igéjeként elfogadó keresztények számára Izrael pusztán létezésével is Jézus Krisztus közeli visszajövetelét hirdeti, hiszen a Krisztus születése után 70-től egészen 1948-ig tartó korszakban a fügefa ki volt száradva, most pedig „az ága már zsendül, és levelet hajt". Tehát a modern Izrael mint politikai realitás a keresztény reménységnek is fontos, lényeges alapelemét képezi, és létével, sikereivel erősíti is azt. Jézusnak a világkorszak végére vonatkozó próféciáiból az is megérthető: a történelem legsötétebb és leggonoszabb erői fognak össze, hogy ezt a megelevenedő fügefát kipusztítsák a földről. Az Izrael és a muszlim világ között békét teremteni akaró erők, hatalmak a próféciák szerint végül is szembefordulnak a diaszpórából egybe­gyűj­tött néppel. Ez az árulás felgyorsítja az apokaliptikus pecsétek feltörését, és elindítja az ehhez kapcsolódó katasztrofális eseménysorozatot, amely Jézus szerint az egész világot eddig még soha nem tapasztalt nyomorúságba, szenvedésbe taszítja. A jóm kippúr ünnepének prófétai értelmezése szerint Izrael azért fog megszabadulni és győztesen kikerülni ebből az apokaliptikus világkonfliktusból, mert van számára engesztelő áldozat, és él a Főpapja, akinek a vérébe vetett hite miatt végül is üdvösséget nyer, amikor a történelem végén feltárul az igazi Szentély misztériuma, a szövetség ládája, valamint ismert lesz előtte a Messiás, és az engesztelő áldozat vére.

Eljön a Szabadító

Pál apostolt joggal tartják a nemzetek apostolának, de soha nem volt számára közömbös kérdés Izrael üdvössége, annak ellenére, hogy népével szemben számos alkalommal éles kritikát, súlyos szemrehányásokat fogalmazott meg. Ezért is vádolták a judaizmus oldaláról aposztáziával. Izrael üdvösségével a Rómaiakhoz írt levelében foglalkozik, melyet Titus inváziója, a Templom pusztulása előtt írt. Vallomása szerint élete legnagyobb fájdalmát, szomorúságát Izraelnek mint nemzetnek az elvetése okozta: „...nagy az én szomorúságom és szüntelen való az én szívemnek fájdalma; mert kívánnám, hogy én magam átok legyek, elszakasztva a Krisztustól az én atyámfiaiért, akik rokonaim test szerint..." (Rómaiakhoz írt levél 9:2-3) Az apostol tehát tisztában volt azzal, hogy Izrael mint nemzet a Krisztus feltámadása utáni korszakban nem kap szerepet a kinyilatkoztatás történetében, mert Isten ismét szétszórja őket az impérium által a nemzetek közé, hosszú ideig földjüktől távol fognak élni, nem lesz Templomuk, engesz­telő áldozatuk, s ennek következtében el lesznek választva Isten javaitól, áldásaitól; annak ellenére, hogy - mint Pál megállapítja - övék „a fiúság és a dicsőség és a szövetségek, meg a törvényadás és az isteni tisztelet és az ígéretek; akiké az atyák, és akik közül való test szerint a Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen." (Rómaiakhoz írt levél 9:4-5)

Az apostol számára a fontos kérdések ezzel kapcsolatban a követ­kezők voltak: Miért vetette el Isten Izraelt mint nemzetet az üdvtör­ténetből? Izrael elvettetése végleges vagy átmeneti? Minden zsidót kizárt Isten az üdvözülés lehetőségéből? Mit jelent a nemzetek számára Izrael elvetése? Miben részesül a világ, amikor Isten Izraelt üdvözíti, megváltja?

Pál válaszait e kérdésekre röviden így foglalhatjuk össze:

1. Izrael elvettetése lehetővé teszi a nemzetek számára, hogy megbéküljenek Istennel Jézus Krisztus által. A nemzetek evangelizálásának korszakában Izrael mint nemzet a bűn uralma alatt marad, hogy megértse, hogy az embert Isten kegyelme teszi igazzá Isten előtt hit által, nem pedig a Törvény cselekedetei. Az Újszövetség üdvösségtana egy Mózesnek kijelentett igazságon alapul: „Könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek, akinek kegyelmezek." (2. Mózes 33:19) Tehát az üdvözülés alapvetően nem az emberi erőfeszítésen, hanem Isten könyörületén, kegyelmén múlik.

2. „Nem vetette el Isten az ő né­pét." Az Új Szövetség, más néven a népek ideje alatt sem, állítja Pál apostol (Rómaiakhoz írt levél 11:2), sőt „most is van maradék a ke­gye­lem­ből való választás szerint" (5. vers). Páltól teljesen idegen volt a nemzetek fölmagasztalása a zsidóság fölé, ő ugyanis abban hitt, hogy a nemzetek fiai is csak a kegyelemből való választás szerint üdvözülhetnek. Isten az egyház korszakában is egyen­lő bánásmódban részesíti a zsidókat és a nemzeteket. Ez újdonságot jelent az Ábrahámtól Jézus Krisztusig tartó kinyilatkoztatás korszakához képest, mert az előző korszakokban Isten elfordult a nemzetektől, és hagyta őket a saját útjukon haladni (Apostolok cselekedetei 14:16). A Róma-levélben a szerző azt is hangsúlyozza, hogy „a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegyen. És így az egész Izráel megtartatik" (Rómaiakhoz írt levél 11:25-26), vagyis Pál szerint a kegyelem korszakában Isten kiválasztása alapján egyénileg üdvözülhetnek a zsidók, de a korszak végén Izrael mint nemzet fogja Isten kegyelmét megkapni a Megváltótól, s így az egész nép újjászületik, megigazul, és örök szövetség né­peként szolgálja az Urat. Ezt jelzi előre a jóm kippúr ünnepe. Az igazi hí­vők­nek Pál apostolhoz hasonlóan kell viszonyulniuk Izrael közeli megváltásához: szívből kívánniuk és könyörögniük kell Istentől Izrael üdvösségét (mert az apostol ezt tette a Rómaiakhoz írt levél 10:1 szerint).

3. Pál felhívja a keresztények figyelmét arra is, hogy Izraelnek mint nemzetnek átmeneti elvettetése áldás forrása a nemzetek számára (Rómaiakhoz írt levél 11:11). Az idegen istenek és bálványok imádását, okkultizmust stb. követő nemzetek számára ez tette lehetővé, hogy a Bibliát, a szövetségeket, az ígéreteket, Jézus Krisztus megváltó művét, az egyházat megismerjék. Ezeket Isten közvetlenül nem Rómának, Bizáncnak, hanem a zsidóknak adta, de az ő lázadásuk és szétszóratásuk lehe­tővé tette, hogy az Ó- és az Újszövetség bekerülhessen a nemzetek kul­túrájába, és a népek megismerhessék Isten üdvözítő akaratát, tervét. Az általunk ismert történelmi és más egyházak elfogadták, meg­őriz­ték és közvetítették azt, amit Isten Izraelen és általa kiválasztott és fölkent zsidó embereken keresztül adott.

Az egyháztörténelem egyik legnagyobb botránya pontosan abból fakad, hogy a „létező kereszténység" több mint másfél évezredig teljesen figyelmen kívül hagyta Pál apostolnak a zsidósághoz való helyes viszonyulással kapcsolatos intelmeit, s morálisan, spirituálisan és etnikailag is degenerált, destruktív népként kezelte azt. Feltételezhetően nem véletlenül éppen a rómaiaknak írta Pál ezt: „Ne kevélykedjél az ágak ellenében; ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. (...) Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem ked­vez." (Rómaiakhoz írt levél 11:18,21).

Napjainkban az egész világban legalább akkora zavart, indulatokat vált ki Izrael közeljövőben történő helyreállításának, nemzeti fölemelkedésének a kérdése, mint az 1. század közepe táján a zsidóságban a nemzetek evangelizálásának a kezdete. Pedig a világnak nincs oka, hogy féljen Izrael üdvözülésétől, megváltásától. Pál apostol szerint Izrael népének felvétele a kegyelembe a világ számára a szabadságot hozza el: „Micsoda lesz a felvételük, hanemha élet a halálból?" (Rómaiakhoz írt levél 11:15) A világ Ádámtól Izrael megváltásáig a halál uralma alatt áll, az emberiség már hat­ezer éve a halál korszakában él, nem pedig Isten jelenlétében és uralma alatt. De amikor „eljön Sionból a szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat" (Ézsaiás 59:20), a Messiás lerántja a nemzetekről is a halál leplét Jeruzsálembe való megérkezésekor, fölszámolja annak egyeduralmát és az ádámi világkorszakot, amelyet az összes harc, szenvedés, áldozat árán sem sikerült a történelem során az emberiségnek fölszabadítania a rossz erők uralma alól. A keresztényeknek addig kell hirdetniük Jézus Krisztus evangéliumát, míg Isten országa dicsőségben megjelenik, uralma a földön megvalósul, és beteljesedik az egyház által legtöbbször mondott imakérés: „Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is." (Máté evangéliuma 6:10)

Isten jövőre vonatkozó akaratát pedig a próféciák tartalmazzák, ezekből lehet megérteni, hogy a földre hogyan, hol, mikor és ki által lép be Isten dicsősége, és milyen változást eredményez a világban. A keresztényeknek is vissza kell térniük az apostolok látomásaihoz, akik tudták, hogy Isten országa ott fog dicsőségben belépni a fizikai világba, ahonnét az evangélium elindult történelmi, világ körüli útjára: Jeruzsálemben. A jóm kippúr beteljesedése Izrael nemzetének, de az egész világnak is az élet halál feletti győzelmét hozza el: „S elveszi e hegyen a fátyolt, mely beboríta minden népeket, és a takarót, mely befödött vala minden népségeket; elveszi a halált örökre, és letörli az Úr Isten a könnyhullatást minden orcáról, és népe gyalázatát eltávolítja az egész földről; mert az Úr szólott." (Ézsaiás 25:7-8) Az Úr dicsőségétől lesz Jeruzsálem új, „dicsőség koronája az Úr kezében, és királyi fejdísz Istened kezében". (Ézsaiás 62:3)

A zsidókról már nem írok, mert rendesen ki lett tárgyalva az ókori rész, továbbá az újkori zsidó állam megalakulása, ahol valóban, köszönöm a kiegészítést, nem írtam róla, de magam is tudok a zsidó nép törekvéséről, hogy megalakítsák Izraelt. Olvastam a betelepülésekről, amik több hullámban történtek és természetesen köztudott, hogy sokan előzőleg is éltek ott, ezért is volt lehetséges Izrael kikiáltása.

Valóban nagy nyomás nehezedett az angolokra a zsidóság részéről is, ami több formában megnyilvánult, még szélsőséges irányzat is működött. Természetesen ez nagyban hozzájárult, hogy kialakult Izrael állam.

Igazából a történelem hamisítása miatt írok, ami valóban volt mindig, már a fáraók is kifaragták az ellenfeleiket a piramisokból.

A levéltárakból sok anyag elveszett, már ha őrizték egyáltalán és a titkos megbeszélések, egyezségek sem mind ismertek, amelyek formálták a történelmet.

Természetesen minden szereplő próbálta jobb színben feltüntetni magát, de a történészek a történtek függvényében és a meglevő adatok alapján nagy valószínűséggel meg tudják állapítani a történteket, ebben kár kételkedni, mert többségében mindenki elfogadja azokat, ami nem egyszerű folyamat eredménye.

Egyes eseményekben lehet eltérés, de egy idő múlva a Kennedy gyilkosságot is talán megismerheti az emberiség, bár természetesen ez nem biztos.

Roosevelt és Sztálin nem nyilvános megbeszéléseiről sem tudunk biztosat, de a később történtek fényében ezt nem nehéz kitalálni, legfeljebb az elhangzott szavakat nem ismerjük.

Néha persze egyik másik történész nagy vitát kavar valamely eseményről, de összeségében felesleges úgy tenni, mintha semmit sem tudnánk, ez gyerekes szemlélet, vagy éppen rosszindulatú, saját elméletek támogatására szolgálhat.

Mindebbe az is belefér, hogy a történelmet a győztesek írják, mert mindig marad elegendő anyag, hogy később pártatlan szemmel meg lehessen állapítani az igazságot. Na persze, csak akkor, ha az a cél...

Szerintem de ez nem bíztos, a Judaizmus szónak lehet köze a zsidó szóhoz

Mivel Ők a judaizmust mint vallást követik

Angolul is hasonló a kiejtése.(judist) lehet hogy rosszul írtam

Isten visszahelyezi a zsidókat Palesztinába?

1932-ig úgy gondolták, hogy ezek kifejezetten a természetes zsidókra vonatkoznak. Ezért azt hitték, hogy Isten ismét jóindulatot fog tanúsítani Izráel iránt, fokozatosan visszahelyezi a zsidókat Palesztinába, felnyitva szemüket a Jézusra mint Megváltóra és messiási Királyra vonatkozó igazság iránt, s őket használja fel mint eszközt, hogy kiárassza áldásait minden nemzetre.

De egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ami a zsidókkal Palesztinában történt, az nem Jehova nagyszerű, helyreállításra vonatkozó próféciáinak a beteljesedése volt. Az első századi Jeruzsálem azért pusztult el, mert a zsidók elvetették Isten Fiát, a Messiást, aki Jehova nevében küldetett (Dán 9:25–27; Máté 23:38, 39). Egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy mint nép, nem változtattak magatartásukon. Nem éreztek bűnbánatot azon gonosztett miatt, amelyet őseik elkövettek

Azt a néhány zsidót, aki visszatért Palesztinába, nem az Isten iránti szeretet motiválta, vagy az a vágy, hogy naggyá tegyék nevét azáltal, hogy betöltik Szavát.

Ennek az álláspontnak a pontosítása 1949-ben nyert megerősítést, amikor Izrael állam, amely nem sokkal azt megelőzően jött létre mint nemzet és mint a zsidók szülőföldje, az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagja lett, kimutatva ezáltal, hogy bizalmát nem Jehovába, hanem a világ politikai nemzeteibe veti.

Már pedig Jézus azt mondta hogy az Ő követői nem része a világnak, é annak a politikai kifejeződéseinek sem.

Bocsánat. tévedsz több kérdésben.

Az ókorban a rómaiak azért rombolták le Judeát, mert sem az ortodox, sem a keresztény zsidók nem akartak engedni az egyistenhitükből, nem fogadták el a római sokistenhitet, amire kényszerítették őket.

Ne felejtsd el, a kereszténységnek ekkor még csak azok a zsidók voltak a hívei, más népeket csak azután fogadtak a soraik közé, hogy leverték a lázadást, amely szabadságharc is volt.

Szétszóródtak a Birodalom területén és ezzel vette kezdetét a kereszténység térhódítása, persze, miután még több eszméje, gondolata kiérlelődött. (a zsidók között)

Miért büntette volna Jehova a saját keresztényeit?