Ha Palesztina jelentése Izrael országa, aminek őslakosai a szkíták, akkor a zsidóknak mi keresnivalójuk van ott?

Kedves tanu!

Ezeket hogy lehet máshogyan értelmezni?????

Róma 11-ből mindegyik:

9

Dávid is ezt mondja: Legyen az ő asztaluk tőrré, hálóvá, botránkozássá és megtorlássá.

10

Sötétüljenek meg az ő szemeik, hogy ne lássanak, és az ő hátokat mindenkorra görbítsd meg.

11

Annakokáért mondom: Avagy azért botlottak-é meg, hogy elessenek? Távol legyen; hanem az ő esetük folytán lett az idvesség a pogányoké, hogy ők felingereltessenek.

12

Ha pedig az ő esetök világnak gazdagsága, és az ő veszteségök pogányok gazdagsága, mennyivel inkább az ő teljességök?

...

15

Mert ha az ő elvettetésök a világnak megbékélése, micsoda lesz a felvételök hanemha élet a halálból?

16

Ha pedig a zsenge szent, akkor a tészta is; és ha a gyökér szent, az ágak is azok.

17

Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának;

18

Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.

19

Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be.

20

Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj;

21

Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez.

22

Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét: azok iránt akik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben; különben te is kivágatol.

23

Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket.

24

Mert ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelid olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájokba.

25

Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higyjétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegyen.

26

És így az egész Izráel megtartatik, amint meg van írva: Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat:

27

És ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket.

...

28

Az evangyéliomra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért.

29

Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása.

Kedves 21-es,

szívesen beszélgetek erről.

Köszönöm a kérdésedet.

18 A nem zsidó keresztényeknek azonban — akik a szellemi mag részeként ’a természet rendje ellen oltattak be’ az ábrahámi szövetség fájába — semmi okuk arra, hogy a zsidók felett állóknak képzeljék magukat. Pál megmagyarázta: „Ha nem maradnak meg hitetlenségben, ők [a zsidók] is beoltatnak, mert Isten képes őket is újra beoltani” (Róma 11:23). A természetes zsidók egy kicsiny maradéka elfogadta az elsődleges magot, és ezek a jelképes fa tartós ágaivá lettek (Róma 9:27; 11:5). Ámde a zsidók nagy többségét lenyesték az ábrahámi szövetség fájáról i. sz. 36-ban, a Dániel által megjövendölt 70-ik évhét végén (Dániel 9:27). Később azonban néhány zsidót újra beoltottak a „saját olajfájukba”, mivel hittek a Messiás Jézusban, Ábrahám elsődleges magvában (Róma 11:24; Cselekedetek 13:5, 42, 43; 14:1). Amikor a fentieket kihangsúlyozta, Pál elősegítette a felkent keresztények közötti egységet, mivel ezek mindanynyian ’az olajfa gyökereinek zsírjából részesültek’, ’Isten kedvessége’ által (Róma 11:17, 22).

*** w84 3/1 25. o. 8–9. bek. Egységes gyülmölcstermők ***

Mind a zsidó, mind a nem zsidó keresztények „Isten kedvessége” által kerültek be Ábrahám szellemi magvának soraiba. Pál így emlékeztette őket: „Nem te hordozod a gyökeret [Jehovát], hanem a gyökér [hordoz] téged” (Róma 11:18). Csak úgy kerülhették el a „lenyesést”, ha megmaradtak Isten kedvességében és megőrizték egységüket, mint „egy test a Krisztusban” (Róma 11:22).

9 Vajon ez a felkent keresztényeknek szóló figyelmeztetés tartalmaz-e valamilyen tanulságot a ma élő keresztények számára, akik nem tartoznak a szellemi Izraelhez? Feltétlenül. Bár nem tartoznak az ábrahámi szövetség által létrejött szellemi maghoz, s ezért „nem ebből az akolból valók”, ezek a „más juhok” határozottan részét alkotják „a föld [összes] nemzetének”, akik a mag által áldásban részesülnek (János 10:16a; 1Mózes 22:18). Ebből az következik, hogy tőlük is megkövetelik Ábrahám hitét (akinek egyébként a földi életre van kilátása) és nekik is ’követniük kell az ő hitének nyomdokait’ (Róma 4:11, 12, 16). Alá kell rendelniük magukat a jó Pásztornak, Krisztusnak, Ábrahám elsődleges magvának. Együtt kell működniük a maradékkal, Ábrahám másodlagos magvával, s velük együtt „egy nyájat” kell alkotniuk „egy pásztor” alatt (János 10:14, 16b). Ha pedig azok a felkent keresztények, akik nem maradnak meg Isten kedvességében, könnyen lenyesésre kerülhetnek az ábrahámi szövetség fájáról, vajon nem kell-e ugyanúgy vigyázniuk a „más juhok”-nak is, nehogy olyasmit tegyenek, amivel elveszíthetik Jehova jóakaratát? (Róma 11:22).

Az olajfa példázata még egy általános tanulságot tartalmaz, ami mind a felkent keresztényekre, mind a „más juhokra” alkalmazható. Ezt a Róma 11:23-ban olvashatjuk, ahol ez áll: „Viszont ha [a hitetlen zsidók] nem maradnak meg hitetlenségben, ők is beoltatnak, mert Isten képes őket is újra beoltani.” Isten kedvességének egy másik vonását láthatjuk ebben. Amikor Pál ezt a levelét írta (i. sz. 56 körül), a zsidó nemzet már régóta kivágott terméketlen „fügefa”-ként szerepelt. Vagy, hogy visszatérjünk az olajfa hasonlatához, a „természetes ágak” nagyobb részét már „lenyesték”, mivel nem hittek Jézusban, a Messiásban. Ha azonban valamelyik zsidó egyénileg nem maradt meg ebben a hitetlen állapotában, Jehova Isten kész volt őt újra beoltani a jelképes olajfába, és Ábrahám szellemi magvának tagjává tenni. Az ilyen bűnbánó zsidó számára ez a Jehova részéről jövő visszafogadás azt jelentette, hogy „életre kelt a halottak, közül” (Róma 11:14, 15).

Pál egy szokatlan kertészeti eljárással szemlélteti a „szent titok” működését. A szokásos eljárás ugyanis abból áll, hogy szelíd hajtásokat oltanak be vad alanyba, hogy az utóbbit termővé tegyék, amint azt Pál maga is jól tudta. Ezért mondta a pogányokból lett keresztényeknek, hogy őket ’a természet rendje ellenére oltották be szelíd olajfába’ (Róma 11:24). Tehát a nem zsidókat — akik felvétettek az ábrahámi szövetségbe — vadolajfa oltványaihoz vagy hajtásaihoz hasonlítja, amelyeket egy [kerti] „szelíd olajfa” törzsébe oltottak be. Ezek kerültek hát a lemetszett természetes ágak helyébe, amelyek azokat a test szerinti zsidókat szemléltetik, akik hithiány miatt ki lettek rekesztve az ábrahámi szövetségből (Róma 11:17, 19, 20, 24). Ez az egészen szokatlan szemléltetés erőteljesen kipellengérezi a büszke, felfuvalkodott, hitetlen zsidókat, akik éppen olyan élettelennek tekintették a pogányokat, akár a kövek, vagy éppolyan képtelennek a gyümölcstermésre, akár a vadolajfa ágak. Megerősíti azt a tényt, hogy Jehovának „hatalmában van fiakat támasztani Ábrahámnak” ahogy arra Alámerítő János figyelmeztette a zsidókat (Lukács 3:8).

Egészen 1929-ig a Nemzetközi Bibliakutatók Egyesülete úgy gondolta, hogy a természetes zsidók még mindig Isten választott népét alkotják, amely hitetlen népet egybe kell gyűjteni Palesztina területére, hogy ott megtérjenek Jézus Krisztushoz, Ábrahám megígért magvához, és a világ vezető nemzetévé legyenek az egész emberiség áldására. Ámde 1932-ben bebizonyosodott, hogy ez a felfogás a bibliai jövendölés félreértéséből ered, a Róma 11:26. versét is beleértve, amely szerint „egész Izrael megmenekül”.

Kikből áll „az egész Izrael”?

Amit a Róma 11:26 zsidó írója „egész Izrael”–nek nevez, azt a Galata 6:16-ban „Isten Izraele” néven nevezi. De ha az Izrael Köztársaságában, illetve a világ többi részében lakó természetes zsidók nem alkotják „egész Izraelt”, vajon kik ennek a tagjai? Ez a kérdés azért lényeges, mert a mai születetett zsidók nem tudják, hogy Izrael 12 törzse közül melyikhez tartoznak. Van több rabbijuk, de nincs papságuk és nincs főpapjuk a földön, nincsen templomuk Jeruzsálemben, és nincsen oltáruk, ahol áldozatokat mutathatnának be a Mózes által Istentől kapott törvény szerint. Mindez hiányzik náluk, amióta a rómaiak i. sz. 70-ben elpusztították Jeruzsálemet. Semmi bizonyítéka annak, hogy az Isten, akinek a nevét nem hajlandók kiejteni, továbbra is velük lenne, mint nemzettel. Ámde Jehova Istennek megvan az Izraele ezen a földön, ebben a XX. században is! Akkor hát kik annak a tagjai?

Társusi Saul, aki maga is született zsidó volt, és abban a kiváltságban részesült, hogy a keresztény Pál apostollá lehetett, kielégítő választ ad erre a kérdésre. I. sz. 56 körül hosszú levelet írt „mindazoknak RÓMÁBAN, akik az Isten szerettei, akiket ő elhívott és megszentelt” (Róma 1:1, 7, Ökumenikus fordítás). Ebben a levélben Pál azonosítja azokat, akiket Isten igazi izraelitáknak tekint, vagyis nem test szerinti, hanem szellem szerinti izraelitáknak. Pál a következőket írja:

„Nem tartoznak mind ’Izraelhez’, akik Izraeltől származnak. Nem mindnyájan gyermekek, akik Ábrahám magvából valók, hanem ’Amit a te „magodnak” neveznek, Izsák által jön el.’ Vagyis a test szerinti gyermekek valójában nem Isten gyermekei, hanem az ígéret szerinti gyermekeket számítják magnak . . . Ezenfelül Ésaiás így kiált fel Izraellel kapcsolatban: ’Bár Izrael fiainak száma oly sok lehet, mint a tenger homokja, a maradék fog megmentésben részesülni. Mert Jehova számadást fog tartani a földön, befejezi és rövidre szabja azt.’ És ahogyan Ésaiás előre megmondta: ’Ha a seregek Jehovája nem hagyott volna magot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Szodoma és hasonlóvá lettünk volna Gomorához’” (Róma 9:6–9, 27–29).

Később a Róma 11. fejezetében Pál olyan olajfához hasonlítja Izrael nemzetét, amely olajfa kapcsolatban áll „Jehova barátja”, Ábrahám patriarcha személyével (Jakab 2:23). Miután ez a barát engedelmességet tanúsított, Isten ezt mondta neki: „A te magod által bizony áldásban részesül majd a föld összes nemzete, mert hallgattál a szavamra” (1Mózes 22:18). Mivel a született zsidók túlnyomó többsége nem tanúsított olyan hitet, mint ősatyjuk, Ábrahám, és nem engedelmeskedett Istennek, a hitetlen izraeliták levágattak a jelképes olajfa törzséről, amelynek a gyökere a nagyobb Ábrahám, Jehova Isten. Helyüket hivő pogányok vagy nem zsidók foglalták el, így a jelképes olajfának teljes számban megvannak az ágai. Akik a született zsidók helyébe léptek, „Ábrahám magva” lettek, mint prozeliták vagy fogadott izraeliták Isten részéről, aki nagyobb Ábrahámnál (Galata 3:26–29). Ezek szellemi értelemben vett izraelitákká, vagyis szellemi izraelitákká lettek. Ezért Pál így folytatja:

„Nem szeretném, testvéreim, ha önmagatokat bölcseknek tartva, nem vennétek tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Izraelnek csak egy részét érte, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak; így az egész Izrael megmenekül: amint meg van írva, eljön Sionból a Szabadító; eltávolítja az istentelenséget Jákobtól: és ez az én szövetségem velük, amikor eltörlöm bűneiket” (Róma 11:25–27), American Standard Version).

Megfigyelhettük: Pál nem azt mondja, hogy ’amíg le nem telik a pogányok ideje’. Azt mondja: „amíg a nemzetekből való emberek teljes számban be nem jutnak”. A pogány idő, vagy „a nemzetek kiszabott ideje” 1914-ben lejárt, amikor kitört az első világháború (Lukács 21:24, AV). Ma, 70 évvel később, Izrael köztársasága és a világban szétszórtan élő született zsidók nem állítják, hogy az új szövetségben vannak, amelyet Jehova a saját szavai szerint Izrael házával köt meg (Jeremiás 31:31–34). Több mint 19 évszázaddal ezelőtt, i. sz. 33. Nizán hó 14-én, a zsidó pászkaünnep éjszakáján az új szövetség kijelölt közbenjárója egy borral telt poharat nyújtott át tanítványainak és azt mondta nekik: „Ez a pohár jelenti az új szövetséget az én vérem által, amely kiontatik a ti javatokra” (Lukács 22:20). Ámde Izrael Köztársasága mind ez ideig nem ismeri el Jézus Krisztust a Jeremiás próféciájában megjövendölt szövetség közbenjárójának.

Az izraeliták szerint még nem jött el Sionból a „szabadító” (Ésaiás 59:20; Róma 11:26). I. sz. 33 pünkösdjén azonban az ókori Izrael egy maradéka elfogadta Jézust, mint Messiást. Az a maradék megkapta a megígért szent szellemet és bekerült az előre megjövendölt új szövetségbe. De ez a maradék nem volt elegendő létszámú ahhoz, hogy elérje Krisztus „menyasszonya” 144 000 tagból álló teljes létszámát (Jelenések 7:1–8; 14:1–3; 21:9). Ez nem a kellő számú született izraelita részévé lett a jelképes olajfának, amely a nagyobb Ábrahámban gyökerezik, s aki megígérte, hogy az ókori patriarcha „magva” áldást hoz a föld összes zsidó és nem zsidó családjára.

De hát hogyan kellett „egész Izrael”-nek „megmenekülni” a megígért „szabadító” által? Figyeljük meg, hogy Pál i. sz. 56 körül írta a Rómaiakhoz írt levelét, miután (i. sz. 50—52 körül) már írt a Galatáknak. Tehát a Róma 11:25–27. versének szavait a Galata 6:16. versében szereplő „Isten Izraele” kifejezés leírása után írta. Ezzel az Izraellel köttetett meg az új szövetség Jézus Krisztus által, nem pedig Mózes próféta által. Jézus a keresztény Izrael, a szellemi Izrael közbenjárója volt, amely Izrael, mint nemzet i. sz. 33 pünkösd napján született meg, amikor a szent szellem kitöltetett azokra a zsidókra, akik az új szövetség közbenjárójaként fogadták el Jézus Krisztust.

Annál az alkalomnál Péter apostol is jelen volt. Később ezt írta azoknak, „akiket kiválasztott az Isten — előretudása alapján”: „Ti azonban ’választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, különleges tulajdonnak szánt nép vagytok . . . Mert egykor nem voltatok nép’ most azonban Isten népe vagytok” (1Péter 1:1, 2; 2:9, 10). Ez megerősíti azt a tényt, hogy az Izrael, amelyből az „egész”-nek meg kell „menekülnie, nem azonos a mai izraelita köztársasággal, vagy a világon szétszórtan élő született zsidókkal. A „megmenekülés”-ben részesülő „egész Izrael” az i. sz. 33 pünkösdjén megszületett szellemi Izrael, amelyet akkor Isten megsokasító szelleme hozott létre. Az „Isten Izraele” volt az, amelyhez a megígért szabadítónak el kellett jönnie.

Ez a szabadító valóban eljött i. sz. 33 pünkösd napján. De vajon hogyan jött el? Úgy, hogy kiárasztotta Jehova szent szellemét a mintegy 120 tanítványra, akik akkor együtt voltak egy emeleti szobában Jeruzsálemben, a nemzet fővárosában. Ezek a tanítványok képezték „Isten Izraelének” első részét, akik szellemi életre születtek, és a fenti szellemi birodalomban való örök életben reménykednek. Ehhez a szellemi Izraelhez később nem zsidó hivők is jöttek, akik hittek a megígért szabadítóban. Mikor történt ez? A szamaritánusok megtérésekor, majd később a kívülálló pogányok megtérésekor, Kornéliusz római százados, valamint családja és barátai megtérése után i. sz. 36-ban, amikor Jehova, a nagyobb Ábrahám befogadta mindezeket a nem zsidó hivőket egyszülött Fiába, a jelképes olajfa törzsébe. Ezek a nem zsidók tehát azoknak a hűtlen zsidóknak a helyébe léptek, akik levágattak a 144 000 „ágat” számláló olajfáról (Cselekedetek 10. fejezet; 15:14–21).

Az elvégzett beoltási munka

Az i. sz. 36-ban végbement nagy esemény óta ezerkilencszáznegyvennyolc év telt el. Logikus tehát, hogy javarészt már befejeződött a mindenható Isten munkája „egész Izrael” megmentésével kapcsolatban. Ez az időszak sokkal hosszabb volt, mint az a zsidó korszak, amely alatt az a nép kizárólagos isteni kegynek örvendett i. e. 1513-tól, vagyis Mózes idejétől i. sz. 36-ig, az első körülmetéletlen nem zsidók vagy pogányok megtéréséig. Kétségtelen, hogy ez a hosszú időszak elegendő volt ahhoz, hogy „egész Izrael” megmeneküljön, vagyis kellő számú tagja legyen.

Jézus Krisztus erre az időszakra utalt, amikor láthatatlan szellemi „jelenlétéről” és „a dolgok rendszerének befejezéséről” prófétált és ezt mondta: „És akkor az Emberfiának jele feltűnik az égen, és akkor a föld minden törzse jajveszékelve veri magát, és meglátják eljönni az Emberfiát az ég felhőiben hatalommal és nagy dicsőséggel. És kiküldi az angyalait nagy trombitaszóval, és azok összegyűjtik az ő választottait a négy szél felől, az egek egyik végétől a másik végéig” (Máté 24:3, 30, 31). Mikor kezdődött hát Jézusnak ez a „jelenléte”?

Jézus „jelenléte” a pogányok „hét idejének” lejártakor, azaz 1914 őszén kezdődött el (Dániel 4:23–36). Abban az időben a megdicsőített Jézus Krisztus figyelme a háború sújtotta föld felett gyakorolt hatalma felé irányult. A történelmi tények azt bizonyítják, hogy a háború utáni 1919-es évben az uralkodó király, Jézus Krisztus elküldte mennyei angyalait, hogy egybegyűjtsék a „választottakat” a föld minden részéről. Az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat felügyelete alatt a választottak az egész világra kiterjedő egységes szervezetbe tömörültek, hogy attól kezdve végrehajtsák Jézus prófétai utasításait a Máté 24:14 szerint: „A Királyságnak ezt a jó hírét prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek, és akkor jön a vég.”

Isten népének 1931. évi általános kongresszusán egyhangúlag elfogadták az új nevet, vagyis hogy attól kezdve Jehova Tanúinak ismerjék őket. Ezt követte később a Társulat által kiadott Jehova című könyv megjelenése, amely hangsúlyozta Isten nevét, amelyet oly boldogan viseltek. Ezt az új könyvet Jehova Tanúi hálásan fogadták 1934-ben, amikor Adolf Hitler, a náci vezér hozzálátott, hogy kiirtsa Jehova Tanúit Közép-Európából.

Ami ezután történt, azt mutatja, hogy befejeződött az önátadott, alámerített „választottak” egybegyűjtése a mennyei Királyság számára. Mi mutatta ezt? Nos, 1935-ben a „választottak” figyelme és erőfeszítése a Jelenések 7:9–17-ben feltárult „nagy tömeg” (Csia) felé irányult. Vajon kikből áll ez a „nagy tömeg” vagy „nagy sokaság”? Olyan emberekből, akik hajlandók magadni a dicsőséget és tiszteletet Jehova Istennek és Jézus Krisztusnak, és akik a földi Paradicsomban kapják meg az örök élet jutalmát, ahová úgy jutnak be, hogy nem kell meghalniuk az emberi történelem legnagyobb „nyomorúsága” ellenére sem. Ezek a kiváltságos egyének a „jó Pásztor”, Jézus Krisztus „más juhai”-ként ismeretesek. Örömmel alkotnak „egy nyájat” az „egész Izrael” maradékával, akik még itt élnek a földön (János 10:16).

Talán tudtam segíteni. Köszönöm, a lehetőséget.

Kerdezo, ugy tunik, hogy te az informacio tobbseget a youtube filmekbol es a kurucrol szeded. Ebben az esetben TORTENELMI TENYEKROL nem lehet beszelni veled, hisz nem ismered, es nem is akarod ismerni oket.

Vagyis nincs mirol beszelni veled.

Nézd kedves válaszló.

Ugyan ezeket írtam volna le a saját szavaimmal is. Semmi különbséget nem találtál volna ezekben.

Ha pedig nem olvasod el akkor ahhoz is jogod van.

Én ezeket a verseket is 22 éve kutatom.

S nem jutottam más magyarázatra, magam sem.

Egyébként csak magamnak kedveztem, mert hosszú lett volna betűnként leírni ugyan ezt.

Hidd el semmi olyan nincs benne ami nem hiteles.

De persze Te tudod.