Ti mit tennétek az én helyemben? Hogy kezdenétek el változtatni az életeteken?

Hosszú lett!

Sziasztok!

19 éves srác vagyok. Az életem elég unalmas és "szar" (elnézést). Kiskoromtól kövér vagyok (kórosan elhízott, a pontos súlyomat nem tudom, mert a 155 kg-s mérleg kiakadt alattam).

Feltehetően a súlyom miatt lettem visszahúzódó, így a gyerek és a tinédzser korom jó részét egyedül töltöttem vagy éppen afféle "pótbarát" szerepét töltöttem be. A súlyomnak köszönhetően (vagy sem) nagyon lusta vagyok (és voltam is). Ez meglátszott a tanulmányi eredményeimen is. 9.-ben megbuktam angolból. Akkor azt hittem, hogy ebből tanulni fogok, de sajnos nem sikerült. Most (19 évesen) fogok érettségizni esti gimiben, de sajnos a jegyeim most is éppen, hogy karcolják a 2-est.

Jelenleg mindent szerencsétlenségem forrásának a túlsúlyom tekintem. Az elhízásom okát pedig a szüleim tudatlanságának és az én lustaságomnak tudom be. Ez mikor, hogy változik. Rengeteget ostorozom magam a lustaságom miatt és folyton arra gondolok mi lett volna, ha a szüleim nem hizlalnak fel vagy mi lenne, ha már lefogytam volna. Sajnos ezzel nem jutok A-ból B-be. Évek óta egy malomkerék az életem. Nem birok lefogyni és úgy érzem, hogy ez minden téren korlátozza az életem. Képtelen vagyok akármire koncentrálni. Napi 24 órában azon jár az eszem, hogy egy kib@szott disznó vagyok, de ennek ellenére képtelen vagyok lefogyni.

A szüleim nem tudom melyik univerzumban életek amíg gyerek voltam. Egyszerűen.. nem is tudom. Mostanában szokták mondogatni, hogy miért nem megyek ki mozogni. Nem tudom hol voltak az elmúlt 18-19 évben. Amúgy szeretnek meg minden, de mintha .. nem tudom megmagyarázni a kapcsolatunkat, felszínes. A rokonságom többi tagjával úgy szint, barátaim nincsenek. Szóval egyedül vagyok.

A legrosszabb vagy legjobb, hogy egyszerűen az évek alatt már megszoktam, ezt az életet és nem igazán vagyok ezek miatt le/megtörve. Vannak pillanatok amikor minden hülyeség rám zúdul (gondolati szinten) és ilyenkor frusztrált, depis leszek, de ezek múló dolgok.

Viszont józan ésszel gondolkodva tudom, hogy ez nem mehet tovább, ezért tenni szeretnék valamit, hogy kizökkenjek végre ebből az életből. Nem szeretnék a múlton rágódni és nem szeretnék többet arra gondolni, hogy mi lett volna ha..

Nem igazán értem a gondolataim és az érzéseim. Nem tudom átérezni pl. annak a súlyát, hogy akkora a túlsúlyom, hogy ez a életembe is kerülhet, egyszerűen nem érzem át a dolgok súlyát és nem igazán lehet engem ezzel megringatni.

Háziorvosnál voltam, ő azt javasolta, hogy fogyókúrázzak. A szüleim semmilyen téren nem támogatnak vagyis ilyen téren, de nem beszéltem még velük erről nyíltan, de nem is igazán tudnék és nem is akarok. Szeretném megoldani magam az életem, esetleges "virtuális segítségekekel" (ez is ilyen segítségkérés).

A jövőmet csak is vékonyan képzeltem eddig el, vagyis képtelen vagyok magamra kövéren gondolni a jövőben.

Ezt miért írtam le (úgy en block)? Egyrészről nincs kivel átbeszéljem ezeket a dolgokat (így elég nagy meg könnyebülés, hogy kiírhatom magamból), másrészről nem igazán értem saját magam és lehet, hogy valaki tud valamit írni ami segít ezen változtatni.

Igazából jó tanácsokra, segítségre várok vagy valami hasonlóra. Ill. szerintetek, hogy érthetném meg magam? Meg úgy amúgy mit gondoltok az egészről?

Köszönöm, ha végigolvastad!