Utáljátok a strébereket?
Én stréber voltam a barátnőmmel együtt általánosban, ezt az utálatot éreztük, ami a fentiekből kitűnik, szenvedtünk tőle, később nem törődtünk vele.
Az volt a bűnünk, hogy jól tanultunk, genya dolgokban nnem voltunk benne, embernek néztük a tanárt (a szüleink is azok voltak, láttuk a másik oldalt), és érdekelt a jövőnk.
Persze mi csak azért kaphattunk jó jegyeket a többiek szerint, mert az én apukám a volt igazgató volt, az ő anyukája meg egy ottani tanár, aki a fél osztályt tanította is.
A "tehetségtelen magolás"-ból az lett, hogy én köztársasági ösztöndíjasként végeztem kitüntetéses diplomával a közgazdasági egyetemet, ő két egyetemet végzett el, és az egyiken tanított is vagy öt évig.
Ennyit rólatok.
az élt suli meg a szakközépsuli midníg így megy. Lenézik azt aki tanul, aki emberszámba veszi a tanárt, stb.
Nos de egy 5 évvel az érettségi utén bizony mikor megnézed iwiw-en a volt osztálytársakat, akkor mosolyogni fogsz. MErt míg te több100ezer forintért melózol vmi normálisat és törsz felfele, addíg sok nagy menő gyereknek meg maradt valami szar meló meg az élet egyik napról a másikra, mert nem tanultak.
@ma 19:47
Le a kalappal a teljesítményed előtt, gondolom olyan király vagy, hogy a tükörben élvezkedsz magadra...
Elmondanád nekem, hogy majd a barátokkal az osztálytalálkozón milyen közös storykon fogtok nevetni? Később ha találkozol egy gimis haveroddal, mi lesz a téma?
JA, HOGY NEKED EGYIK SEM LESZ?!
Ennyit rólad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!