Te hálás vagy azoknak a tanáraidnak, akiket régen nem kedveltél?
Nálunk régen, főleg általánosban, állandóan azzal jöttek, hogy majd egyszer, felnőttként milyen hálásak leszünk nekik. Hát nem tudom, én nekem még 23 évesen is az a véleményem, hogy akit akkor sz@r tanárnak éreztem, arról most is az a véleményem. (Magyarázni nem tudott, segíteni nem segített és épp a kedvenc politikai propagandáját nyomatta. Komolyan volt olyan aki végigkérdezte, hogy kinek a családja kire szavaz, és akié nem tetszett neki, annak sutyiban beírt egy karót, aztán mi meg fogadóóra után magyarázkodhattunk otthon).
Akit pedig anno szerettem, arról most is az a véleményem, hogy egy mintatanár, de érdekes mód ők nem is hajtogatták állandóan, hogy majd egyszer mennyire vissza fogjuk őt sírni.
válasza: válasza:
válasza:Voltak kemény, szigorú tanáraim, akikre köszönettel gondolok vissza, de ők azok, akik ugyan szigorúak voltak, de következetesek és igazságosak is.
A szemét, szívatós, rosszindulatú tanárok, akikről te beszélsz... Na, ők azok, akikkel úgy vagyok, mint bármelyik rossz tapasztalatommal: az élet bizonyos nehézségeire tanítottak meg.
Ott volt például az ofőm az általános iskolából. Alig volt diák, aki kedvelte volna. Ő sem szeretett minket, persze. Az utolsó javítási, közeledési kísérletünket is elhárította: Amikor szerenádozni mentünk, nem fogadott minket. Később az osztálytalálkozó szervezésekor a meghívottak fele közölte, hogy ha ő jön, akkor rá ne számítsanak. Én nem voltam köztük, felőlem jöhetett volna, úgyse maradt volna sokáig, vagy el sem jön. Pedig volt okom haragudni, hiszen amikor egy középiskolába jelentkeztem, képes volt felkeresni az igazgatót, hogy lebeszélje arról, hogy felvegyenek. Mai napig nem értem ennek miértjét, mert oké, hogy nem kedveltük egymást, de soha nem volt ilyen aljas húzásom őfeléje, amire oka lett volna így válaszolni.
És még akadt pár hasonló tanerő iskoláskoromból. Ha azzal jönne valamelyik, hogy hálás lehetek neki, akkor azt mondanám, hogy igen, ami nem öl meg, az erősít.
válasza: válasza:NEM, nagyon nem.
NÁlunk is voltak ilyenek: matek, fizika, kémia, tesi, biosz, stb...
Mindig is tudtam, hogy humán beállítottságú vagyok, és az sem érdekel, ha nem tudom fejből kiszámolni a háromszög kerületét...
Minden évben megkaptam, hogy majd milyen hálás leszek, hogy nem vagyok hülye ezekből - de, hülye vagyok a mai napig, mert nincs hozzá érzékem. Ellenben a 7. nyelvemet tanulom és jólkereső tolmácsként élek külföldön. A volt tanáraim meg elmehetnek a sunyiba.
A testmozgást egyébként megkedveltem mióta nem kötelező, sportolok heti kétszer. Tesiórán futni sem voltam hajlandó. A tanár meg állandóan vergődött, hogy majd milyen hálásak leszünk, mert a testmozgás szükséges, és nélküle elhízunk....még mindig 50 kiló vagyok, mint 15 évesen, és csak kedvtelésből sportolok, nem az elhízástól való félelmbemben...
Az ilyen tanárok egyszerűen barmok.
abban az értelemben igen (szaktanár - tehát nem irodalom, biosz, stb), hogy a szakmának 90%-ban a nehezebbik végével találkozok...
de azoktól/által tanulni is lehetett - illetve gyakorolni.
...és egy nagyobb halmazban vannak azok, akiknek utolsó érettségi találkozón beszóltam végre ;D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!