Mit csinálnátok, ha a 15 éves lányotok az engedélyetek nélkül lemenne a Balatonhoz?
Szombaton felhívott az az osztálytársam,akibe 10 éve bele vagyok zúgva,hogy ő,a legjobb barátja és a barátjának a bátyja lemennek a balatoni nyaralójukba egy kicsit,talán mehetnék velük,ha van kedvem.
Teljesen sokkba voltam,mert mind a hárman elég népszerűek és menők és egy kicsit meglepett,hogy engem hívtak(jó,a sráccal,akit szeretek legjobb barátok lettünk valamilyen szinten idén,de még soha nem hívott sehová,inkább csak kettesben voltunk nagyon jóban),de elmentem végül is.
Csak annyi a bibi,hogy anyáéknak azt mondtam,hogy a legjobb barátnőmnél leszek hétfőig,mert oda egy szó nélkül elengednek mindig,de azokat a srácokat,akikkel elmentem nem nagyon szeretik,sőőőt...Szóval tudtam,hogy nem engedtek volna el velük(a plázákba se engednek el a barátnőimmel,sehová nem mehetek nélkülük),főleg nem kocsival,mert anya nem szereti,ha kicsit hosszabb útra másokkal megyek.
Ezért anyáék nem tudták,hogy nem leszek a városban és úgy voltam vele,hogy nem is fogják megtudni.
Ma viszont amikor hazajöttem mondta az öcsém,hogy apuék mindent tudnak és majd ha hazajönnek délután,akkor valószínű,hogy nagy bajban leszek,szóval találjak ki valamit,amivel kimagyarázhatom magamat.
De nem csináltunk semmi rosszat,szinte végig a nyaralójukban voltunk és medencéztünk meg hülyültünk.Csak anyáék nem így ismernek,szerintünk aranyos,csendes,jókislány vagyok és most nem tudom,hogy mit csináljak.
Mit mondjak majd nekik,amitől megnyugszanak?
Ti hogy reagálnátok a szüleim helyében egy ilyen szituban?
válasza: válasza: válasza:Először is, mint anya (és apa) mélyen gondolkodóba esnék. Vajon mi vezetett oda, hogy a lányom még arra sem tart méltónak, hogy megmondja nagyobb ügyeit. Egyáltalán hogy lehet, hogy az "ügyek" nagyságát ennyire különbözőnek gondoljuk. Vajon tudom, mit gondol, akar a lányom, vajon tudja, miért gondolok mást és miért. Majd hossza töprengés és a párommal való eszmecsere után hosszú beszélgetést kezdeményeznék. A legjobban arra ügyelnék, hogy beszélgetés és ne számonkérés legyen. Mert könnyen ellenkező eredményt érnék el a kívánthoz képest.
Aztán, mint 15 éves lány, elgondolkoznék, miért nem akartam, hogy megtudják. Miért gondolnak mást, és hogy tudnám meggyőzni őket, hogy az aggodalmat nem bánom, amíg a szeretetet és féltést érzem belőle, de nagyon zavar, ha túl soknak érzem. Akkor magyarázatot várok, miért féltenek ennyire. Vagy miért tiltanak. És nagyon igyekeznék megérteni. Talán sok mindent elmondhatnék, mert lehet, hogy az előző generáció nem pontosan tudja mi változott az ő 15 éve koruk óta. Elvégre én élek ebben, nem ők. Talán azt is megkérdezném, ők hogy csinálták? Mert hogy voltak hasonló helyzetben, az tuti.
A megnyugvás, a kölcsönös jóindulat csak az igazmondáson tud alapulni. Ez nem a mindent mondást, hanem a kérdésre adott becsületes választ jelenti. Ellenkezni mindenkinek szabad. Csak tudni kell, hogy ésszerű indoklást várnak, és ez nem megtagadható. Ha mégis, kezdődik a gyanakvás, szülők tiltása, gyerekek titkolózása és "engedetlensége". A végét nem lehet belátni, de nagyon durva is tud lenni.
Kétségtelen, hogy egy már meglévő gyanakvást visszafordítani, sok türelem, megértés és bizalom szükséges. Több tudása miatt illik a szülőnek kezdeni, de ha minden kötél szakad, a gyereknek sincs megtiltva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!