Titeket zavarna, ha valaki a temetőben sétálna a sírok között és a fejfákat olvasgatná?

Kedves 3-as válaszoló:

lelked mélyéig ember vagy te, és mindenki más, aki megteszi ugyanezt.

A Kérdezőt pedig a legtökéletesebben megértem. Érzékeny, gondolkodó, empátiára képes..ritka az ilyen fiatal. Egy temető - amellett, hogy hihetetlenül "feloldó" hangulata van - rengeteg értékes reflexiót tud elindítani. Egy-egy ilyen (tűnődő) látogatás után én is komplexebben látom az életet: mintha egy prizmáról vetülne vissza.

Menj csak, kedves 20 éves lány - érezz és gondolkodj nyugodtan. Több vagy te, mint az átlag.

Én akkor szállok ki a rohanásból, ha a barátaimmal vagyok vagy a kisfiammal, férjemmel, szüleimmel. Engem elszomorít ha sírok között sétálok, hiszen ott olyanokat látok és olvasok, hogy "xy meghalt 12 évesen", vagy "xy hátrahagyott 4 gyermeket és egy szerető feleséget".

Nem gondolom, hogy valaki azért több lenne, mint az átlag, mert nem akar szándékos, direkt szomorú lenni és megsiratni magát.

Én elfogadom hogy nem egyformák az emberek és egyáltalán nem zavar ha egy 20 éves idegen lány sétálgat a sírok között, sőt ha ez teszi "boldoggá", tegye, de azért ne essünk át a ló túloldalára, hogy egyenesen csodás dolognak tartjuk a halottakon és elmúláson való merengést!

Én ha szomorú vagyok, olyan emberekkel találkozom és töltöm az időmet, akiket igazán szeretek, nekem ez több energiát ad, mintha azt látom, hogy mások meg meghaltak még kisgyerekkorukban, vagy más édesanyáknak meghalt a gyereke! Hát hogy kapcsolna ki egy egészséges elmét az, hogy azon morfondírozik, hogy hány anyának halt meg a gyereke, hány feleségnek halt meg a férje? Ez mitől lenne olyan felemelő és megnyugtató érzés? Kit nyugtat meg, ha más emberek halálát és veszteségét veszi lajtrom alá?

Érdekesnek találom azokat a véleményeket, amik szerint beteg lelkű a kérdező.

Szerintem pont az a baj a mai társadalommal, hogy tabuként kezeljük a halált. Sokan például hazudnak a gyerekeknek, ha meghal egy nagyszülő, vagy rokon a családban, azt mondják elutazott, elköltözött. És így az emberek nagy része nem tanulja meg feldolgozni a szerettei elvesztését.

Pedig a halál a születéssel kezdődik, így elkerülhetetlen. És én nem tudok a temetőnél alkalmasabb helyet az ezen való gondolkodásra.

Akkor ketten vagyunk betegek! :D

Nagyon szeretem a temetőket, magát a hangulatot. Tényleg olyan, mintha egy más világba érkezne az ember.

Halottak napján annyira nem jó, mert sok ember klubhelyiséget csinál a szerette sírja körül.

Én szeretem az évszámokat olvasni, ha pedig kép is van az elhunytakról, az még érdekesebb.

Egyszerűen jó néha a saját világodból kimenekülni, és más emberek életén is gondolkodni, megemlékezni róluk.

Nem értem, hogy az ismerősödnek ez miért jelent gondot. Elvégre nem sírokat gyalázol, akkor kinek ártasz vele?

Menj ki nyugodtan, ne adj a véleményére.

Haha... már válaszoltam de közben eszembe jutott még valami. Én itthon sosem szoktam csak úgy elmenni a temetőbe, csak ha amúgy is mennék családtaghoz. Akkor viszont szoktam ott egy kicsit sétálgatni, merengeni, mécsest gyújtani... Elmélkedni, hogy "úristen ő 98 éves volt amikor meghalt", avagy "mit élhetett át a család, hogy elvesztették a gyermeküket", esetleg mit érezhettek a szülők, hogy 40 évesen halt meg a fiuk... "milyen fura, hogy 1900 előtt is születtek és haltak meg emberek"... Ilyen abszolút fura gondolataim vannak, olykor belegondolok abba is, hogy ha egy relatíve alcsanyod idő intervallumot látok egy síron, hogy vajon miért halhatott meg ilyen korán.

Az egyetlen hely aminek a közelébe sem szeretek menni, az az újszülött temető. Nálunk külön rész van a babáknak. Na ott egyszerűen a szívem összefacsarodik és ha ott kéne mászkálnom látva az apró sírköveket, valószínűleg tényleg hamar becsavarodnék.

Amúgy pl amikor Csehországban töltöttem egy hosszabb időt, ott egy már rég nem használt zsidó temetőt néztem meg. Kicsit horrorfilm hangulata volt, teljesen más kövek, más hangulat mint az általunk megszokott temetőkben! Még is érdekes volt.