Miért olyan nehéz felfogni, hogy nekem jó így az életem?

Jelenleg nincs barátom, de ez csak átmeneti állapot. Nem szoktam panaszkodni, hogy nincs, de ha valaki rákérdez, bevallom a hiányát. Nem járok minden hétvégén discoba, egyrészt azért, mert nincs rá pénzem, más részt azért, mert ott csak a helyi tizennégy évesek lötyögnek, harmadrészt, annyira nem vonz. Ezért már nyomban furcsa vagyok. Nincs tökéletes alakom, de meg van a saját öltözködési stílusom, de mindenáron azt akarják belém sulykolni, hogy azzal nem lehet pasit fogni. És nem értik meg, hogy napi negyven kilométert huszonhét fokban nem lehet csini ruciban letekerni. Meg különben is, engem nem érdekelnek azok a férfiak, akik csak a külsőségeket nézik. Aztán ott van az a dolog, hogy szeretek olvasni. Regényt, verset, szakirodalmat is. Valamelyik nap megkaptam, hogy olvasás helyett inkább ismerkedjek online társkereső oldalon. Én igazán próbálom a barátaimmá fogadni a csoporttársaimat, de ezek a dolgok borzasztóan irritálnak. Van életem, van hobbim, nem vagyok otthonülő kocka, aki lenőtt hajjal, kinyúlt pólóban döglődik igénytelenül. Mégis valahogy az az érzésem, mintha így tekintenének rám.

21/l