Hogyan éljek úgy, hogy olyan legyen az életem, mint egy mese?

Hűha, ehhez nagyon sok kábítószer kellene...

Komolyra fordítva, régen se volt az emberek 99,999999999%-ának fenékig tejfel és kaland az élet. Rengetegen voltak jobbágyok, akik a szomszéd falutól sosem jutottak messzebbre, és egész életükben a földet túrták, míg mások iparosok voltak, akik szintén csak güriztek (akárcsak a mai emberek többsége, csak rosszabb körülmények és rövidebb várható élettartam mellett).

Aki pedig akkor felfedező volt, az olyan, mintha a mai űrhajósokról beszélnénk (a felfedezőknek is rengeteg pénz kellett a hajókhoz és uralkodóktól kellett pénzt kuncsorogniuk), vagyis korántsem az átlagemberek kiváltsága volt a felfedezés.

Hősöket pedig katasztrófák és háborúk szoktak "szülni", de inkább ne legyenek ezek, mintsem hogy lehessen hősködni...

Viszont, ahhoz nem kell kalandornak vagy mesebeli hősnek lenned, hogy kitörj a szürkeségből. Van aki abban találja meg a számítását, hogy szorgosan dolgozik, majd a pénzből beutazza a világot (lehet "apránként" is, nem egyből világ körüli út), valaki abban, hogy ír, amiben alkot egy olyan világot, amiben élni szeretne. Megint mások lehet, hogy abban élik ki magukat, hogy életük folyamán megmásznak egy komolyabb ranglétrát vagy feltalálnak valamit, alapítanak egy sikeres vállalkozást, vagy valamilyen hobbijuk van...

A csoda pedig éppen attól csoda, hogy nem elérhető. Remek példa erre a TV és mobil, amikre 200 éve még a "boszorkányság" jelzőt alkalmazták volna, ma pedig a legszutyokabb alkoholistának is van mindkettő...

Azt hiszem, akik hőssé/legendává váltak igazából nem akartak azzá válni. Ha mégis, akkor inkább negatív szereplők voltak, akiket a nagyzási hóbort mozgatott.

A mindennapokból kitörni sokféleképpen lehet. Elég ha elmész kirándulni, fülelsz, hallgatod a természetet. Vagy valami olyasmit teszel, amit eddig még soha - például veszel egy doboz festéket, ecsetet és festesz, félredobva azt a gondolatot, hogy nincs hozzá tehetséged.

A csodák mindenütt ott vannak, csak nem vesszük észre őket. Erre például mosogatás közben jöttem rá, amikor sikáltam a tányért szivaccsal és a fali szappantartóból éppen lecsöppenni készült egy kis mosogatószer. Leöblítettem a tányért, letettem száradni, a szivacsot kényelmesen a csepp alá tettem, és az pontosan akkor ráesett.

Hát ez most baromi nagy csoda volt :), és mégis... azt vettem észre, hogy tudok örülni neki. Pedig egy csepp kevés volt, kellett még rá nyomnom, még praktikusnak sem nevezhetném ezt a pillanatnyi összhangot. De észrevettem, tetszett, valamiért örömmel töltött el.

A csoda nem egy megmagyarázhatatlan dolgot jelent, mert akkor minden csoda halálra van ítélve. Az csoda az, amit annak tartasz.

Számomra a legnagyobb csoda a boldog család. Én ezért dolgozom, ezért élek, zért teszek meg mindent. Nem tűnik nagy dolognak. Mégis hány embernem nem adatik meg?

Azt hiszem, ez a dolog attól függ, kinek mi az értékrendje. Amiket leírsz, valóban szép dolgok. De nekem ilyen esetekben mindig az a következő kérdésem, hogy várja valaki otthon? Tudod, a mesék vége is az, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak. :-)

Nem születtél király (lánynak), úgyhogy dolgoznod kell.

És ha dolgozol, már nincs is időd ilyesmire.

Azért a realítás talaján maradva, ennek kicsi az esélye.

Manapság annak is lehet örülni, hogy van az embernek munkahelye.A mesebeli munkahely nem jellemző, pláne Magyarországra.Egyre kevesebb a munkahely, több az elbocsájtás.