Mit tegyek, kínzókamrába járok minden nap?

amúgy MINDIG teszek a hogy elé vesszőt csak hogy megnyugtassalak...

Ezt te írtad, olvasd vissza :D

Mellesleg 14 évesen ugyanolyan csíra vagy, mint a többi lány, csak az a baj, hogy a mi időnkben az ilyeneket megtépték. Nem vagyok sokkal idősebb nálad, de ha nem veszel vissza az arcból, több ellenséged lesz, mint barátod. Az iskolában való unatkozásod megértem, sajna az oktatás olyan amilyen. Viszont ne akarj "koravén" lenni, magadat egyből felnőtt nőnek tekinteni.

Hát van ez így. Szerintem kicsit lazíts magadon (nem a tanuláson!), és nem fog annyira zavarni.

Menj erős középsuliba, ahol tényleg számonkérik a tanult dolgokat. Igaz, lesz konkurenciád, mert ott mindenki a legjobbat akarja az "aztalra tenni".

A nyelvvizsgát még most tedd le sikeresen, mert később már szorítani fog, hogy nincs meg.

:) Ez igen...

Az fogott meg elsőre a történetedben, hogy szinte teljesen azonos az enyémmel. Íme:

Én ugyanilyen jó tanuló voltam mindig is. Általánosban csupa kitűnő, az osztály legjobb tanulója. Sorra nyertem a versenyeket. Ez kezdetben nem irritálta annyira az osztály, amolyan "okoskának" tartottak. Az is voltam: egy kis srác, aki amolyan kis tudós volt, mindig bogarászott, már 5-ben kiselőadást tartott a vízi rovarokról, és a tanárok imádták. Ehhez jön az, hogy jómódú családból jövök. Az osztályom nagy része rendezetlen családi hátterű emberekből állt, és nemigen volt olyan képességű, mint én. A legtöbben nagyon hamar elzüllöttek.

Nekem is 8-ban szabadult el a pokol. Kialakult az osztályban egy graffitizős-keménymag, egy suttyó gyerekek gyülekezete, akiket már irritált ez a kis tökéletes tudóska és elkezdtek beszólogatni. Mire észbe kaptam, szinte mind ellenem fordult. Na, ettől kezdve pokollá tették az életem, totális katasztrófa volt az utolsó félévem ebben a suliban. Nem volt senki, aki mellém állt volna, viszont vagy 10-en voltak ellenem. Persze én is beszólogattam annak, akit utáltam, de akkor még nem nagyon tudtam, mit szabd és mit nem.

Ahogy leírod a tanulmányi helyzetet, totál magamra ismerek. Képzeld el azt, hogy én iskolában németet tanultam, magántanárnál meg angolt és ehhez képest én voltam az iskolában a legjobb angolos, sorra nyertem német tagozatosként az angol versenyeket. Volt egy angol verseny, ami nagyjából az OKTV általános iskolai változatának felet meg, ahol nyolcvan-valahány pontot értem el a százból, az utánam jövő második meg 30-valahánnyal kullogott mögöttem. Az ilyenek is baromira csípték ám a sok tuskó csőrét. Aztán én mindig is a tanárok kedvence voltam, mert én is ilyen kis érdeklődő voltam. A különbség talán annyi, hogy nálunk annyira azért nem voltak rosszak a tanárok, bár volt ott is egy-két hülye. Azon mosolyogtam, amikor a nyelvtudásukról írtál, mert ez nálunk is így volt, 8-ban még az én osztályomban is a present simple-lel és continuous-szal szarakodtak:D

Készülj fel arra, hogy nem fog egy varázsütésre megváltozni minden. A fiúk nagy részének még kell egy pár év, hogy érettségben beérjenek téged. A lányok nagy része szintén hasonló, ez a legidegesítőbb, amikor ebben a korban vannak, de nagy részük így is marad, ilyenekből lesznek a divatp*csák.

Neked azt tanácsolom, hogy próbálj meg valami értelmesebb társaságot keresni. Ugye két út áll előtted: ha nagyon feszélyez, hogy különc vagy, hogy nem illesz be közéjük, akkor beállsz és egy idő után beolvadsz. Ekkor lehúznak a szintjükre. Vagy azt mondod, hogy nem érdekel, addig nem nyugszol, míg nem találsz normális, veled egyszintű társaságot és vállalod bizonyos mértékig a különcködést. Én ez utóbbit javaslom. Igaz, hogy baromira elszigetelődtem, teljesen máshogy fejlődtem, de ma is olyan tudásom, érett szemléletem van, amivel a legtöbb korombeli nem tud versenyezni. És ez egy idő után jóval nagyobb előnyt ad, mint nekik a csordaszellem. Én hű maradtam magamhoz, nem kezdtem el cigizni, inni, mint mindenki más. A jelenlegi 31 fős osztályomból 4-en vagyunk, akik abszolút nem cigizünk, az említett kb. 24 fős volt osztályomból pedig, ha igaz, én vagyok az egyedüli.

Én a te korodban sokkal jobban el tudtam beszélgetni a tanárokkal, mint az osztálytársaimmal. Ösztönösen mindig olyan emberek társaságát kerestem, akiktől tanulhatok. Amikor volt ez a katasztrofális időszak, úgy oldottam meg, hogy kimentem az erdőbe, összebarátkoztam egy idős erdész-madarász bácsikával, akihez szinte naponta eljártam és tanítgatott. És jól éreztem magam így.

És még valamit tanácsolok: ugye azt írtam, hogy a fiúk nagy része éretlen. Ehhez azt fűzném még hozzá, a jövőbeli sorstársaimra gondolva, hogy kérlek, próbáld meg felnyitni a szemed olyan fiúkra, akik viszont nem ilyen semmirekellők, hanem hozzád hasonlóan érettebbek! Ugyanis saját tapasztalatomból tudom, mennyire rossz ha ilyen helyzetben nincs egy normális lány, aki önbizalmat, megerősítést adna az embernek. És mindig vannak olyan fiúk, akikre érdemes odafigyelni, akiket esetleg nem veszel észre, mert elkönyveled az összes fiút éretlennek. Én nagyon örültem volna, ha akkor akadt volna egy ilyen lányismerősöm, mint te.

19/F