Nem abnormális megsiratni egy állat halálát, míg egy ember halálát le se szarni?

Lehet, hogy némelyik állat többet ér, mint némelyik ember, de ne általánosítsunk. Ez nem azt jelenti, hogy minden állat jobb, mint minden ember. Mért kell minden embert egy kalap alá tenni, mért kell mindenkiről azt hinni, hogy rossz? Ennyire pesszimisták lennétek?

Minden élőlénynek megvan a maga (evolúciós) helye a világban. Mért kell felrúgni a természet egyensúlyát? És most jöhet az a kérdés, hogy "akkor mért bántalmaztak téged, ők mért rúgták fel ezt az egyensúlyt?" Igen, valóban felrúgták, de neked mért kéne őt követned?

Ez nem fájdalmas, csak megbotránkoztató.

A megbotránkoztató meg mindenkinek más.

Kérdésed számomra nagyon aktuális,két hete kellett lealtatnom 15 éves labrador kutyusomat.Leszögezem,hogy a hozzám közel álló emberek halála igen is megvisel,mások halála sem hagy érintetlenül,szerintem teljesen helyén kezelem a halállal és a kegyelettel kapcsolatos dolgokat.De:kiskutyámat annó azért választottam,mert vágytam rá,felelős,rendes és gondos gazdája akartam lenni.Nem holmi pótlék volt,akit ha megunok kidobok az utcára,együtt jártunk futni,hordtam kutya iskolába,együtt mentünk kirándulni,túrázni egy szóval,mivel akkor még nem voltak gyerekeim számomra egy nagyon fontos kis lélek volt.Ő mindig hű volt hozzám,boldog volt mellettem,olyan nagyon örült,ha meglátott.Két hete,15 év után döntenem kellett,meg kellett hoznom egy számomra nehéz döntést,le kellett őt altatnom,meg kellett őt ölnöm,mert szenvedett,mert rosszul volt,mert nem kockáztathattam meg azt,hogy megfagy ebbe a rohadt hidegbe.Szörnyű érzés volt,hasonlított arra,amikor apukámnak írtam alá a papírt,hogy igen,hozzájárulok,hogy a morfiumot adagolják neki,előtte elmagyarázták,hogy innen már nincs visszaút,ugyan is leállítja a légzést,légzésbénulást okoz,meg fog halni.Hát tudod,mindkettő bizar szar érzés volt,természetesen édesapámé nagyobb súllyal,hiszen mindenem volt ő,de még is mindkettő iszonyúan megvisel.Ettől még nem vagyok rossz ember,hiszen ők számomra lelkek voltak,akiket valamiért nagyon szerettem,akikkel lelkileg nagyon jól megértettük egymást.Az viszont nem tetszik,hogy magyaráznom kell az érzéseimet egy idegennek,ugyan miért?Ez az én legbensőbb érzésem,senkinek semmi köze hozzá.sokáig nem is akartam ide írni,de bizony egy idő után felháborodtam,hogy milyen bugyuta kérdés ez,az ember vagy tényleg szeret és az szívből jön,vagy nem szeret és akkor engem nem is érdekel,az ilyennel nem érdemes foglalkozni,neked is ezt tanácsolom,hogy hagyd a fenébe,mert esetleg olyanokat bántasz vele,akik nem érdemlik meg.Az ember szívébe látni nem könnyű és nem ismerjük a részleteket.

Számomra a cicám ugyanolyan családtag, mint a szüleim, vagy a hugom. 8 éves korom óta élek vele, természetes, hogy megsiratnám. És azt is bevallom, hogy van a környezetemben bőven olyan ember, aki után nem hullatnék könnyeket, ha már így írtad, ''le se sz@rnám''. Van mifelénk jópár cigánybűnöző, drogos, alkoholista, meg mindenféle egyéb idióta, aki élete a szememben semmit nem ér. Ezeknél bármely állatot többre tartom...

Nem tudom miért van ez, s hogy abnormális-e, de nállam volt nem is egy olyan eset, hogy pl egy filmben lelőtték a lovast, és a lovasát, és az első amit mondtam, az volt, hogy jaj szegény ló! A családtagok meg csak néztek, hogy én jobban sajnálom a lovat, mint az embert. Vagy hogy a kutya gazdája halt meg, s utánna a kutya is, elkezdtem a sírást a kutyáért. De ez nem azt jelenti, hogy a családtagjaim temetésére vidáman megyek.