Utálom az embereket, utálom őket nézni, utálok közösségbe járni. Hogyan lehet ezen változtatni?
Utálom az embereket, ahogy képmutatóan viselkednek mindenütt, mosolyognak egymásra és megjátsszák magukat. Nem szeretek közösségbe járni, legyen az vendégség, idegenek vagy régi haverok. Mindig egyedül vagyok itthon, egyedül sétálok az utcán, nem találkozom és nem beszélgetek senkivel. Nem szeretem, hogyha bárki rám néz, olyankor elnézek másfelé vagy lesütöm a fejem, teljesen zavarban vagyok. Inkább nem beszélek semmit, minthogy azt mondjam, amit kellene. Családtagjaimmal sem beszélek semmit, ha hívnak telefonon, akkor a legszükségesebbeket válaszolom: "aha, oké, igen, nem, szia". Konkrétan egyszavas válaszokat mondok amikor csak lehet, hogy minél kevesebbet kelljen kommunikálni. Ideges vagyok, ha mással kell beszélnem, nem bírok a szemébe nézni, és furcsán viselkedek olyankor. Rettentően félek bármilyen társas kapcsolatot, kommunikációt megélni.
Teljesen tanácstalan vagyok, nincsenek céljaim, a suliban nem tanulok semmit, nem barátkozok, itthon sincs semmi olyan, amivel nyugodtan és boldogan eltölteném az időt. Üresnek érzem magam. Folyamatosan nihilista gondolataim vannak: semminek nincs értelme, az élet hiábavaló, a küzdés hiábavaló. Csak sodródok az "árral", és igazából nem is várok semmi jót vagy "megváltást".
Egyfolytában öngyilkossági gondolataim vannak, azt tervezgetem, hogy kinek és hogyan fogok utolsó üzeneteket hagyni, hogy a lehető legnagyobb hatást érjem el vele. Ennek ellenére tudom, hogy aki csak beszél róla, az valószínűleg nem meri megtenni. Ezért várok egy különösen rossz pillanatra, ami hátha a tettlegességig felerősíti bennem ezeket a gondolatokat.
Ugyanakkor mégis érzem, hogy jó lenne olyannak lenni, mint a többiek, barátkozni, szórakozni járni, röhögni, sétálni a parkban. Viszont félek minden idegentől, magamat kevésnek tartom hozzájuk képest, azt érzem, hogy át kell hágnom egy hatalmas akadályt, hogy az "elfogadásukat" megnyerjem. Ehhez az akadályhoz pedig nincs sem erőm, sem kitartásom, sem bátorságom. Csalódtam úgy általában az emberekben, kialakítottam magamban egy külön világot, amibe bezárkóztam, és senkit nem látok szívesen benne.
Azt mondják, hogy a legjobb barátok érdeklődése/nézetei hasonlóak, nos, én ilyen témákról szívesen beszélgetnék bárkivel, de érthető módon az átlag ember nem a nihilizmusról, filozófiáról és öngyilkosságról szeret beszélgetni. Akiket eddig ezekkel a témákkal traktáltam, mind közönyössé váltak velem szemben, kialakították a depressziós, magába forduló, magát sajnáltató ember képét, és ilyen barátot senki sem akar magának.
Egy alkalommal voltam pszichológusnál (de nem ezért, hanem egy másik ügy miatt), és a szakvéleményben fél oldalon keresztül csak ezeket a komplexusokat sorolja: introvertált attitűd, szorongás, félelem-élmények megélése, konfliktuskerülés, depresszív hangulat, önbizalomhiány, stb. Ez több, mint 2 éve volt, azóta úgy érzem, még rosszabb a helyzet. A vélemény szerint szakember segítségére van szükségem, de nem voltam senkinél, és félek is elmenni. Nem tartom megoldásnak, hogy egy vadidegennek mindent elmondjak, aki aztán jó pénzért okosakat mond cserébe.
(Köszönöm, ha valaki elolvasta! Olyan véleményére lennék kíváncsi, aki érez/érzett hasonlókat, és esetleg tud valami megoldást, hogy ki lehessen lépni a mókuskerékből.)
válasza:Hány éves vagy ?
Ez már több mint 2 éve tart nálad?
válasza:Üresnek érzed magad, mert hiányzik belőled a szeretet...ezért magadból kiindulva azt hiszed, hogy mások megjátsszák ezt az érzelmet.
Igazából Te segítségért kiáltasz: Téged szeretni kell!
Amint belül a szívedben. úgy kívül a nagyvilágban! Változtass magadon...gondolkozz pozitívan...ha folyton csak azt ecseteled, hogy depis vagyok, utálok mindenit, akkor ilyenné alakítod a valóságodat!
Szívből kívánok Neked erőt a változáshoz!
válasza:Én is utálom az embereket bár nem annyira mint te. Van 1-2 barátom de amúgy utálom a közösséget. Nekem már 3 ember is sok, ha az utcán megyek lehajtott fejjel sietek, hogy minél hamarabb hazaérjek, mert egyszerűen utálom, hogy néznek. Ha valaki elszeretne velem menni valahová mindig kitalálok valamit, hogy ne kelljen menni. Mindig próbálom elkerülni az embereket de nem nagyon lehet. Viszont az állatokat imádom. Sokkal jobbfejek mint az emberek. Nekem sincsenek céljaim, mert úgy vagyok vele, hogy minek tanuljak? Az élet annyiból áll, hogy tanulsz, dolgozol, meghalsz. Mert manapság 24-ből 20-at dolgozni kell, hogy legyen házad. Utána meg pihensz mert semmi kedved bulizni. Na mindegy. Egyébként öngyilkosságon nem gondolkoztam soha.
Van egy jó idézet: Antiszociális vagyok, utálom az embereket, az undoritó képmutató, ocsmány, b*zi $eggfejeket.
válasza:Esetleg mégiscsak adj esélyt egy szakembernek. Mivel nálad indokolt, nyugodtan mehetsz sztk rendelésre ingyen. Így legalább nem gondolod azt, hogy a pénzedre hajt.
Egyébként ezt a problémát nem oldja meg a pszichológus, ezt magadban kell elrendezned. Tapasztalatból írok, én már kikeveredtem ebből, minimális orvosi segítséggel. Találj ki valamit, amit elkezdesz csinálni. Mittudomén kezdj el könyvtárba járni, minden nap ülj be két órára és olvass ott valamit. Nem kell másokkal beszélgetni, de mégis emberek között vagy, idővel megszokod őket. No meg nem lesz az az érzésed, hogy megjátsszák magukat, hiszen aki ül egy könyv előtt és olvas, az mit játszana meg?
Menj el kirándulni, akár egyedül. Néhány óra séta a közeli erdőben nagyon jót tud tenni. Nincs ott senki, csak te és a fák, néha egészen emelkedett hangulatba lehet kerülni tőle.
Később, ha jó idő lesz, menj ki egy parkba, tölts ott el egy kis időt. Figyeld meg az embereket. Figyelj a negatív gondolataidra és azonnal kérdőjelezd meg őket. A két iditán vihogó frizbiző kiscsaj biztos, hogy megjátssza magát? Nem lehet, hogy élvezik a játékot? Nem azt mondom, hogy minden ember őszinte és természetes, de azért a nagy többség az.
A jelenlegi helyzeted a lehető legrosszabb, mert magad rántod egyre mélyebbre. Küzdj ellene. Elképzelhető, sőt valószínű, hogy egy-két évet igénybe fog venni a dolog, de bőven megéri.
válasza: válasza: válasza:Serdülőkorú vagy-e? Ha igen, valamennyire még érthető a kép..kevésbé aggodalmat keltő. Az! - de még várható, hogy pozitív irányban változol. Ha már túl vagy a kamaszkorodon, akkor az állapotod több figyelmet kíván.
Keményen értelmes ember vagy. Én ebből indulok ki. És mégis: önértékelési problémáid vannak. Eleve befelé forduló vagy, "introvertált": tartalmas, gazdag belvilággal, reflexív beállítottsággal, nagy érzékenységgel. Vajon honnan az a félelem és kisebbségi érzés, amely lavinát indít benned (= csúszás egy depressziós állapot, öngyilkossági fantáziák irányába)?
Elmondom, amit gondolok.
Olyan közegben élsz, amely még nekem is nehéz - nagy élettapasztalat ellenére. A társadalom elsivárosodik, kiüresedik, elidegenedik egyre jobban; olyan - negatív - folyamatok zajlanak (elszegényedés, biztonságérzet elvesztése, értékvesztés) amelyek roncsolják az EMBERT, mint olyat. Aki nem elég ellenálló az alattomos bajnak, könnyen elveszti önmagát: közönyös, haszonelvű lesz, gátlástalan, taposó, egoista, irgalmatlan..és akkor elveszett. Az ilyet könnyű rabszolgává tenni. Te sok hasonlót láthattál magad körül: olyanokat, akikből kiveszett a tartalom, a tartás. Az egész írásodból süt és "ordít" hogy pedig erre van igényed, ezt keresed és várod - és csalódsz, mikor..NINCS.
Mármost: csupán csak attól, hogy benned igenis van tartalom és vannak ilyen elvárásaid, meg kéne erősödnöd az önértékelésben. TE VAGY A TÖBB, és nem azok, akik a csalódásodat okozták. TÖBB vagy, tehát a TÖBBET kell keresned. Ehhez kell erő, kitartás is. Ha már tudatosodik benned, hogy épp a belső "plusz-tartalmad" miatt vagy magányos - mert nem elégszel meg a silánysággal, - akkor már jó úton vagy afelé, hogy felépítsd a kellő önbizalmat. Arra aztán épülhet az erő - de magától nem fog!: neked kell "felfalazni". Keress kapcsolatokat hasonlókkal: a közegből kirívó, értelmes emberekkel. Ha csak egyhez is kapcsolódsz, már félig nyert ügyed van. Most még szociofóbiás vagy, amiért nem is tudok szemrehányást tenni - de ha találsz egy neked való embert (neked valót! - nem akármilyet!) arra a kérdésedre, hogy "mi értelme van?" és "van-e értelme egyáltalán" - lesz majd pozitív válasz. Most pedig végy egy tükröt - és nézz bele. Lásd magad aszerint, amit itt rólad írtam..aután tedd le a tükröt - és tégy egy LÉPÉST. Szorítani fogok: MEG TUDOD CSINÁLNI.
válasza:Örülök, hogy lepontoztok ;)
Gratulálok ha szerintetek normális, hogy 14 évesen a másik utcába nem enged el...
válasza:miért neki kéne elmenni a pszichológusnak amikor teljesen jól látja a valóságot a k**va életbe! még ő változzon meg?
a nagy lósz*rt. én is ugyanúgy látom ezeket a dolgokat mint a kérdező.
egyáltalán nem neked kell megváltoznod...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!