20 éves vagyok, olyan érzésem van, mintha elrontottam volna az életemet. Mit tehetnék? Nagyon elrontottam?
Kezdjük a gyerekkoromat. Már akkor is rossz kapcsolatokat alakítottam ki, nem tanultam, lelkes voltam, de csak pofára, sosem arra figyeltem amire kellett volna. Amikor nőttem és a gyerekek kezdtek szocializálódni kicsit különcnek számítottam. Mert én még mindig a saját világomban éltem, mint egy ovis, még általánosban is. De ez még elnézhető. Aztán jöttek lehetőségek, szituációk. Általános és középiskola között. Remek lehetőségek amiket sorra kihagytam. Középiskolában nőkkel kapcsolatban is voltak jó lehetőségeim, de nem voltam eléggé komoly, és felnőve ahhoz hogy tudjam egyáltalán mit akar tőlem a lány és én mit akarok tőle.... szóval. nem lett volna értelme. nem tanultam eléggé, mert értelmetlennek tartottam azt amit tanultam, helyette megpróbáltam kitörni, de szinte fejjel a falnak. általában a földre estem, mindenki lenézett, mert ők tisztességesen megszenvedtek az eredményeikért. Most jött az egyetem. Miután a kétes baráti és nem baráti kapcsolataim az önzőségem és tétlenségem miatt (melyek egyébként kezdtek amúgy is egyoldalúvá válni) felszakadtak elkezdtem egyedül érezni magam. De még mindig mellettem voltak azok akikkel közös célért harcoltunk, együtt. Mindenkinek sikerült a felvételi kivéve nekem és egy srácnak. Nagyon lelkes voltam, hogy nem csak én voltam ilyen gyenge. A srác viszont komolyan vette a bukást és egész évben keményen gyakorolt, meg is nyert egy rajziskolai pályázatot és amíg én (már-már tényleg egyedül) elbohóckodtam a következő felvételit, őt is felvették. Itt maradtam egyedül. Akiket elsőnek vettek fel tavaly még törődtek velem. De már az a pár kósza kapcsolat is ami odafűzött kezd tönkremenni. Megtettem mindent, csak rosszul. Most munkát kellett volna keresnem, hogy legyen miből kifizetnem a következő felvételit. Nagyon szar munkám volt de jól fizetett. Egyik nap vettem a bátorságot és elkéstem. Kirúgtak. Mégegyszer olyat nem fogok találni. Azt hittem, hogy majd egy saját kisvállalkozás beindításával milliomos leszek és visszatépem magam a világomba, ami már összeomlott. Bezártam magam egy dobozba. A kapcsolataim a külvilággal kb 3-4 facebookos ismerősből állnak akik hajlandóak elviselni, de egyébként folyamatosan száradnak le az egykor még virágzó kapcsolatok is. Megváltoztam, más ember lettem, és ez az ember már nem kell nekik. Igazuk van.
Most itt vagyok és lebegek a semmiben. A külvilágtól elzárva. Minden napom olyan mint egy egyedül töltött álmos vasárnap délután, munkát nem találok, de elegendő akaraterőm is kiégett már ahhoz, hogy valami lehetetlennek tűnő dologba bátran belefogjak. Eddig folyamatosan azt csináltam.
Úgy érzem csak az egyetemi légkör lehetne az utolsó mentőöv, de amellett, hogy a szüleim sem támogatnak (évek óta egy fillért nem adnak, magamat tartom el időnként váratlanul berobbanó kisebb fusi munkákkal, de ez a pénz semmire sem elég) az sem biztos, hogy jövőre felvesznek. És ha ez megtörténik. Bizony halott vagyok.
Lélekben már kezdek kiégni. Kezd kiszáradni az a fiatal ambíciózus lélek, aki még a középiskolában lüktetett. És tényleg. Végtelenül nem tudom mit kezdjek magammal. Hogyan szerezzek új barátokat. Hogyan színesítsem az életem, hogyan hozzam rendbe.
Olyan ez az egész mintha az életem bizonyos pontján lett volna két ajtó, nem tudod mi van mögötte. az egyik egy lépcsősorhoz vezet ami lefelé visz, a másik egy felfelé vezető mozgólépcsőhöz.
Az egyiken ott van az elismerség, barátok, egészséges kapcsolat és mögötte álló tapasztalatok, sport, tanulás.
A másikon az egyedüllét, sikertelenség, tanulatlanság, orvosok, moshtoha családi légkör, halál.
Mindkettő ugyanabban a világban van jelen. De amíg a (volt) haverom egy ösztöndíja után repülőgépen száll fölöttem olaszországba. Én álmodni sem tudok (és lassan már nem is akarok) arról, hogy valaha is bejutok az egyetemre.
Szinte szerencse kérdése az egész élet és ez alapján a megítélés. De azt gondolom bőven tettem is érte, hogy ide jussak.
Egyébként az internetes elfoglaltságok kzöött is priorítást nyert a chat, a gyakori kérdések használata, és a facebookon a kiégett kapcsolatok erőltetése.
Szánalom.
És most már, ahogy leírtam, látom azokat a pontokat, ahol könnyedén lehetett volna másképp. Lehetett volna 8 barátnőm, elérhettem volna bármit. De minél idősebb vagyok annál inkább szűkül a kör.
Rendbe fog jönni az életem?
válasza:Valamiért az egyetemtől és a sikeres felvételitől várod a megoldást az összes problémádra (barátok,barátnő szerzése,munkahely,jókedv,tanulási kedv és életkedv visszaszerzése stb.),ami szerintem eleve egy hibás gondolatmenet.Ha bekerülsz az egyetemre,akkor azt fogod tanulni,amit szeretnél,és lesz diákigazolványod.Nagyjából ennyi.Erőfeszítés,akaraterő és elhatározás nélkül ott sem hullik az öledbe semmi.Nem lesznek barátaid és nem leszel sikeres az egyetemen sem,hacsak nem teszel érte,de persze a lehetőséged meglesz rá.Hozzátenném,a lehetőséged most is meg van ezek elérésére,mégsem teszel értük semmit.
Személy szerint azt gondolom,hogy egy kis karitatív munka jót tenne neked.Elég lenne heti egyszer pár órában önkéntesként dolgoznod,biztos van olyan terület,ahol kamatoztatni tudnád a művészi tehetséged,beállítódásod.Érdemes lenne megpróbálnod.Én például kézműves foglalkozásokat tartok gyerekeknek,de rengeteg más lehetőség is van a számodra.
21/L
válasza:"Mindennek van milyértje"
Úristen, ez jobban szíven ütött, mint bármi, amit ebből a kérdésből olvastam...
__________________________________________________________
Nekem nem teljesen tiszta egyébként a kérdésed. Túl homályosan írsz, túl sok általánosságot és túl kevés konkrétumot használsz. Azt is furcsállom, hogy ennyit írsz általánosról és oviról, de a középiskoláról szinte semmit, ahol pedig jóval több inger éri az embert, mint általáosban, sokkal több minden történik.
Amúgy hogy történhetett veled ennyi dolog 20 éves korodra? 19 éves vagyok és még gimibe járok, igaz évvesztes vagyok és ráadásul ötévfolyamoson, de így is fura, hogy már jól fizető munkahelyed volt, meg gondjaid voltak az egyetemmel. Azok alapján, amit írtál, inkább tippeltem volna az életkorodat 25 körülire (és bocs, de nem a stílusod miatt, pusztán azok miatt, amik történtek veled).
Egyébként nem igazán tudlak hova tenni. Én is ilyen vagyok, mint te -legalábbis ezt hittem az elején- de én sokkal végletesebben. Én tényleg elszigetelődtem, nehezen találom meg a közös hangot az emberekkel. Úgy érzem, a magányomban túl sokat gondolkodtam, túlfejlődtem a koromon, túlságosan idealistává, elvek szerint élővé váltam és túlságosan átlátok olyan dolgokon, amikről a legtöbb korombeli soha nem gondolkodott el mélyebben és pont ezért van bennem egy kis természetes lenézés. Ilyen feltételekkel én tényleg nem vagyok társasági lény, de az alapján, amit te magadról írtál, te még így is annak tűnsz. Amikor pedig a lányokról írtál - már megbocsáss- ezt baromira nem tudom megérteni, mert én 19 év alatt mindössze 1 lánytól kaptam kedvességet. 8 barátnőd lehetett volna? Tréfálsz? Az egész eddigi életem arról szólt, hogy nálam kisebb, taknyosabb és butább, de rámenősebb hülyék vették el előlem folyamatosan a kiszemeltjeimet, mindegyik után fogtam a fejem és el kellett viselnem őket a történtek után is. Megalázóbbnál megalázóbb helyzeteken vagyok túl.
Ha ilyen lehetőségeim lettek volna, eszembe se jutott volna siránkozni... komolyan nem értem, mire fel panaszkodsz. Az egyetlen, ami ok, a tanulás, már ha azért nem megy, mert nincs hozzá olyan adottságod. Ha csak szimplán lusta vagy, akkor megint csak a te hibád...
Utolsó. A középsuli olyan volt számomra mint egy züllött eseményrobbanás, minden héten több buli, nyáron fesztiválozás kirándulások, kiállítások programok.
Lehet, hogy azért érzem a mostani életem sivárnak, mert korábban túl sok dolog történt velem, ráadásul általában spontán, váratlan programok voltak. Hosszú kicsapongások.
Viszont leszarom mennyire vagyok/voltam szerencsés nekem még kell ez a világ.... De már nem érem el.
Plusz hozzátenném, h ezeket az eseményeket átéltem, de a bennük felkínálkozó lehetőségeket sosem használtam ki. Egyszer amikor az alsóbb évfolyam vmi bulit szervezett dél-budán, és rengeteg ismeretlen, kulsos csaj jott el, egyszer egy csaj kihívott, h menjek el vele piaert. V 4 kilometert gyalogoltunk kettesben, mindenfele temat atbeszeltunk, de eszembe nem jutott vna, h na akkor vegyunk egy uveg oezsgot es igyuk meg ketten a mezo szelen.... Ilyenekrol beszelek.
fajnak.
mert ezek utan nem volt baratnom,....
válasza:De miért nem léptél akkor? Bocs, de nem értelek. Nem bírok veled együttérezni, én ugyanis a fizikialag alulfejlett különc okostojás vagyok, akit még véletlenül se néznek meg a csajok. Bárkit, akit eddig kinéztem a szemem láttára vitte el valami ismerősöm, utána hiába szívtam a fogam meg balhéztam, le se szarta senki. Jó, hogy nincs semmi önbizalmam és nem merek kezdeményezni.
De veled tényleg nem értem, mi a baj. 8 barátnőd lehetett volna (ez még olyannak is sok, aki nagy csajozós), láthatóan vonzod a csajokat, eljártál bulikba... akkor meg? Miért nem léptél? Semmi értelme itt siránkoznod, mert nem lehet veled együttérezni. Olyan, mintha Bill Gates elkezdene nyavajogni, hogy nincs elég kocsija. Szégyellheted magad, hogy ennyire megkapsz mindent a sorstól és akkor még itt mártírkodsz.
válasza:Off:
"Mindennek van milyértje"
Édes anyanyelvünk... édes Istenem...
Mi az hogy "milyért"???
Mióta írják a "miért" szóty ly betűvel???
válasza:nocsak, szinte pontról pontról ugyan ez vagyok én.Annyi különbséggel, hogy engem felvettek egyetemre, másodszorra...ne bánkódj az egyetem miatt, én egy évet már letoltam, de már alig várom meg legyen a diploma, és lelépjek onnan. Unalmas, egyhangú az egész. Messze van, az emberek az ország minden tájáról jönnek, senkit sem ismersz, és nincs is lehetőség hogy jobban összeismerkedj, az órák forgórendszerben működnek, mindenki a saját feje után megy. Mindenki csak saját magával törődik. Én ugyanezt hittem amit te: minden király lesz egyetemen, új barátok, talán barátnő is, jó összejövetelek stb. Hát semmi sem lett belőle. Ráadásul, sok időt is elvesz, tehát nem tudsz nagyon másra koncentrálni, ami nem lenne baj, ha érne is valamit ez a diploma, de sajnos, eléggé szkeptikus vagyok ez ügyben. Már csak azért csinálom, mert 22 vagyok és lenne össz- vissz egy érettségim+ nyelvvizsgám, így meg azért lesz egy diplomám, egy felsőfokú végzettség, jobb mint a semmi.
Teljesen egyet értek veled az OKJ-vel is kapcsolatban. Én jártam egyébként, elég nagy baromság. Semmi értéke.
Ahogy mondod,szerencse (is)kell, hogy eldőljön, a két ajtó közül melyiket választod.
Érdekes, hogy nagyjából a korunk is meg egyezik, és én is cikinek érzem ezt a gyakorikérdéseken való lógást. Ahogy te is, szinte rettegek ettől, hogy megjavul e valaha is az életem...
Örülnék ha visszaírnál, legalább mi figyeljünk egymásra, névtelenül online, ha már az életben nem számít senki sem, csak a külsőségek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!