Csak én vagyok túl érzékeny, felfújom a dolgokat?
"De itt te vagy a hibàs, mert hagyod neki."
Ez a legrosszabb, és tudom, én is azt vallom, hogy bármiféle emberi kapcsolatban kettőn áll a vásár, illetve, hogy nem csak az a hibás, aki szemét, hanem az is, aki hagyja magát.
Igazából 4-en voltunk legjobb barátnők gimiben. Az egyikük már az első gimi utáni nyáron el is felejtett minket, azóta sem jelentkezik (8 évig voltunk padtársak!), a másikkal első nyáron még rengeteget voltunk együtt, egyetem első évében is eljött 1-2-szer velünk, aztán egyre gyakrabban mondta le a megbeszélt találkákat, egyszer pedig szó nélkül nem jött el, nem jelzett, semmi, majd kiderült, hogy 2 másik barátnőjével lerészegedett, mi pedig el lettünk felejtve. Azóta vele sem tartjuk a kapcsolatot, de ő sem keresett már minket vagy 4-5 hónapja. Már csak ez a fent említett barátnőm maradt a gimiből, nagyon sajnálom, hogy megszakadni látszik... :S
Ezt hívják pechnek, pont sikerült kifognod egy ilyen csapatot. Én pont ennek az ellenkezőjét tapasztaltam, mindenki kedves és rendes, de nem csak a saját "osztályomba" hanem az egész évfolyamon. Azt egyébként én is észrevettem hogy kicsit kevésbé keresnek új barátokat, ez azért lehet mert már mindenkinek megvannak régről és ez így elég is nekik.
Nameg elég lusták is már, nemnagyon lehet rábeszélni őket a kimozdulásra.
Annyira mondjuk én nem is vágyom arra hogy discoba, kocsmázni meg részegeskedni hívjanak, kinőttem már ezekből.
Néha kitalálok egy két programot amire azért mindig találok köztük olyat aki eljön, a többi időt meg elszórakozzuk a suliba.
nem olvastam részletsen, de én csak annyit látok belőle hogy egy kisgyerek egyetemre jár. ha nem mondtad volna, azt hinném általános, vagy középiskolás kezdő vagy.
rendkívül unatkozol, problémákat csinálsz magadnak. mindenki másnak van jobb dolga, csak te rugózol ilyeneken. (nem is értem mi a problémád) nem kell megváltozni, vagy nem tudom mi célod a kérdéssel, de biztos hogy az ilyen embereket messze elkerülöm
"(nem is értem mi a problémád)"
Az, hogy hülyét próbálnak belőlem csinálni, az, hogy valakinek csak addig vagyok barát, míg nincs más. Ne mondd, hogy az emiatti sz*r érzés, az, hogy én tényleg barátként tekintettem rájuk, erre ők bábuként kezelnek, ez gyerekeskedés... amúgy meg általában pont a legnagyobb gyerekek dobálóznak ilyen szavakkal, mint te, "kedves" utolsó... segítséget kértem, aki nem tud segíteni, inkább lapuljon, ha kérhetem.
De ha van barátod akkor meg minek vacakolsz a barátnőiddel.?
És ez a is lehet oka hogy hanyagolnak, hogy ők inkább pasiznak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!