Van itt olyan nő, akinek nem életcélja a házasság, meg gyereknevelés, hanem a hivatásának szeretne élni?

Szerintem, ha eljön az idő, és megtalálja az ember a megfelelő társat, akkor az erről alkotott nézetei megváltoznak. Én is 25 vagyok, és én is kizártnak tarottam eddig a gyermekvállalást és a férjhez menetelt.

Karrier, anyagi alap megteremtése...stb. volt eddig a cél. Csak rájöttem, hogy igen hálátlan terület, ahol én dolgozom és hullócsillagként porbavész a hosszú évek munkája, ha elszúrok 1 vmit. A jövedelmem meg elmegy erre-arra és (az utazások, körutak) végén visszatértem az üres lakásba egyedül. Mivel nincs családom így igen pocsék érzés naponta hazamenni az üres kecóba és egyedül tölteni az ünnepeket. Aki ezt nem élte át huzamosabban annak nem tudom leírni az érzést a beszürkülésre, amikor nem arra vágysz, hogy hagyjanak már békén, hanem hogy szóljon hozzád már vki! Vagy elmond a párodnak a nyűgöd, bajod, mert őt érdekli és megoldást kíván rá találni. Sok barát csak meghallgat, de fosik a bajodra, csak arra vár, hogy elmondja a sajátját, ill. kibeszélje magából. Aztán megy az útjára...

Én 26 éves vagyok, és jelenleg ugyanígy érzek.

Változhat, persze, nem zárom ki, de most nem vágyom családra, gyerekre.

Most kezdtem még csak dolgozni, hátra van pár vizsga, szeretnék utazgatni... Nem fér bele.

Én már éltem eleget 8 ember helyett is. :D Az az élet rendje, hogy a végén az ember megállapodjon és családot alapítson.

Persze nem kötelező, de vannak ismerőseim, akik a fenti hölgy példáját követték és közel a 40-hez egyedül vannak és társra vágynak és gyerekre, de esélyük sincs már rá. Látni a kétségbeesésüket, hogyan próbálnak újra társat találni, akivel gyermeket vállalhatnának...

Persze korábban ők is tiltakoztak a gondolat ellen, hogy nekik nem kell...stb. Mára megváltozott ez, talán későn is.