Miért csinálják ezt velem? Lelkileg tönkre fogok emiatt menni?

Nálam ugyanerre az volt a megoldás, hogy nem is vártam senkitől semmit. Örültem, hogy segítettem nekik, de nekem nem volt senki szeretetére, segítségére szükségem - kivéve Istenre. A többiekre meg úgy tekintek mint kisbarikra, akiken segíteni kell, vezetgetni őket, néha a helyes irányba noszogatni, de mint ahogy a pásztor sem a bariktól vár társaságot, sőt nem is vár tőlük ilyen értelemben semmit, úgy én sem. Ha néhanapján egy-egy pozitív visszajelzést kapok, az okés, de nem várom.

Szeretet adni és nem várni semmit - ha hiszel Istenben és vele keresed a kapcsolatot, akkor lehetséges, és olyan békéd és örömed lesz, mint 1000 barát között sem lenne.

Mert negativitást sugárzol. Attól mindenki menekül. Írod, hogy senkit sem érdekel, ha szomorú vagy. Akkor ne negatív dolgokkal traktáld a többieket, hanem pozitívakkal. Társalgásokban ritkán szoktam a rossz élményeimet megosztani, azt megtartom a szűk családnak. Inkább velem történt vicces eseteket, kellemes tapasztalatokat osztok meg. Erre mások is kíváncsiak, így akár neten is, ha egy napig nem vagyok gépközelben, este sorra ugrálnak fel az ablakok, amint látják, hogy online vagyok, vagy felhívnak, ha régóta csend van körülöttem. (Pl most a vizsgák miatt hanyagoltam mindenkit, néhány nap múlva elkezdtek keresni, hogy mi történt, hogy eltűntem)

Koncentrálj a pozitív dolgokra. Ha elkedvetlenítesz másokat, akkor menekülni fognak. Ha felvidítod őket, akkor keresni fogják a társaságodat és olyankor is szívesebben meghallgatnak, ha valami baj van.

De aki folyton csak panaszkodik és minden rossz neki, attól érthető módon menekülnek.

Próbáld meg úgy felfogni, hogy ennyire megbíznak benned, hogy minden gondjukat elmondják. :)

Tudom nehéz úgy, hogy Te meg senkinek nem tudsz panaszkodni. Lehet, hogy kis vígasz, de inkább örülj neki. Ha panaszkodnál, még a végén azzal is visszaélne az illető. Nekem egy 15 éves barátságom szakadt így meg.

Sportolsz valamit? Talán ott találhatnál magadnak haverokat.

Akinél úgy érzed, hogy csak kihasznál, azt próbáld meg Te is lesz@rni. Inkább legyél egyedül, mint olyanokkal, akiket Te nem érdekelsz.

E miatt nem hiszem, hogy depressziós lehetsz, max szar kedved lehet.

Egyébként vannak akiknek a homlokára van írva, hogy ki lehet használni. Nekem sem volt soha sok barátom, de megeddződtem annyira, hogy le tudok tojni embereket, bár most már nem ezzel vagyok elfoglalva, kialakult már az életem.

Bízz magadban!!! Ne foglalkozz a hülyékkel!

Lesz ez még így sem. :)

30/L

Bocsi h nem tudok tanácsot adni, de velem is ugyanez van! Ráadásként még a barátom sem ért meg, sosem panaszolhatom el neki a bánatom, mert az ő szemében nekem soha nem lehet igazam...:( Rajta kívül meg vehetjük úgy senkim sincs, mert engem is ugyanúgy leszarnak, a szüleimmel meg elég rossz kapcsolatom alakult ki már kiskoromtól fogva.

16/L

Ja és még kihagytam valamit: SENKI, de tényleg senki nem ért meg.

16/L voltam

Bocsi hogy ennyit írtam, de sajnos nincs kinek leírni, így maradt egy internetes oldal, ahol páran elolvashatják.

Hadd említsek két embert a környezetemből. Az egyik egy tanítványom (magántanár vagyok), aki mindig csupa mosoly, nagyon jó humora van és árad belőle a lelkesedés, de mégse gyerekes, hanem komoly férfi. Ha valami negatív dolog szóba kerül, akkor legyint és mondja, hogy van ennek pozitív oldala is, nem kell ilyen véresen komolyan venni, ő nem is foglalkozik vele. Ha valami mulatságos dolog történik vele, akkor elmeséli, szinte mindig viccelődik. Az órákat nagyon várom, mert annyira feltöltődök a társaságában, mintha egy hétig nyaraltam volna.

Ezzel szemben van egy ismerősöm, akivel néha beülünk kávézni. Hát, egyre ritkábban van kedvem hozzá, mert dől belőle a keserűség. Mindenki xar, semmi nem jön neki össze, stb. Egyszer rákérdeztem, hogy valami jó nem történt vele? Ááá, vele soha, az élet xar, minek örüljön?

Ezzel szemben a fent említett tanítványom azt is nagy mosollyal újságolja, ha valaki kedvesen előreengedte a forgalomban, vagy megdicsérték az új ingét. Pont ez teszi vonzó személyiséggé, hogy minden apróságnak tud örülni és árad belőle az emberszeretet.

Feltételezem, hogy összefüggésben lehet ezekkel az is, hogy a tanítványom sikeres felsővezető, míg a kávézós ismerős munkahelyről munkahelyre bukdácsol, mindig épphogy enni van pénze.

Pedig egyformán okosak, a különbség abban van, hogy miként értelmezik az életükben történő dolgokat és hogyan reagálnak rá. Az ismerős mindig elhagyja magát, felad mindent. Ha a tanítványommal történik rossz dolog (igen, néha előfordul vele is, hogy morcosan jön, mert felhúzták a munkahelyén), akkor mindig azt hozza ki, hogy ebből ő mit tanult, hogyan kellene megoldani.

Röviden: a tanítványomnak minden problémára van egy megoldása, az ismerősömnek pedig minden megoldásra van néhány problémája...

Sőt, még egy példa eszembe jutott. A tanítványom külföldi, magyarul tanul. Egyszer elmentünk a közeli zöldségeshez bevásárolni, hogy gyakoroljon élesben. Meleg, száraz éghajlatú országból jött. Felkapott egy almát és boldogságtól sugárzó arccal mutatta, hogy mennyire szép és finom a magyar alma, ő ilyen jót még sehol se evett és milyen jó lesz, amikor este nekiláthat a frissen megvásárolt néhány kg almának.

Ha valakiről mesél, mindig méltatja, hogy mennyire kedves ember, kiemeli, hogy miért szereti. Pedig biztos vagyok benne, hogy hülyék is vannak a környezetében, akiket nem szívlel. Mégis arra fókuszál, hogy mi a jó másokban, a negatívumokkal nem foglalkozik.