Ha sok pénzed lenne, mire költenéd el?
Elsősorban apróságok érdekelnek, bármilyen furán hangzik is. Tegyük fel, hogy van már egy szép nagy házad, autód, lakókocsid, tévéd stb. A bankban pedig van egy kisebb vagyonod, nem megy sehova, és nem kell aggódnod bankcsődtől sem, tehát nyugodtan költekezhetsz...
Vagy egy másik alternatíva, hogy havonta 500 ezret keresel. Miket vennél meg, amiket eddig szerettél volna, de mindig kicsit drága volt? Gondolok ilyenekre, hogy pl. vennél lazacot vacsorára, megvehetnéd a drágább könyveket is, bizsukra is költhetnél, vagy gyarapítanád a dvd gyűjteményedet.
Ti mire költekeznétek?
Első eset: mindenképpen rendszeresen adakoznék, de előtte alaposan utánanéznék a kiszemelt alapítványnak.
Második eset: végre úgy tudnék öltözködni, ahogy szeretnék (saját elképzelés szerint), de az első dolgom mindenképpen az lenne, hogy a fenálló adósságainkat elrendezném, és be tudnánk fejezni a lakásfelújítást. Nem hiszem, hogy gyökeresen változtatnék az életvitelünkön, szóval nem élnék burzsuj módon.
Tudom, hogy nem nagy dologra kérdeztél, de megépíteném azt a szórakozóhelyet, amit megálmodtam :)
De hogy a kérdésre válaszoljak, az apróságok:
készíttetnék sminktetoválást, és igazit is,
minden héten járnék lovagolni, úszni és szaunázni,
én is mindig 100% narancslevet innék reggelire :) megvennék minden ruhadarabot, ami megtetszik ( és építtetnék hozzájuk egy megfelelő méretű gardróbot is XD)
csináltatnék egy szolid műkörmöt, mert a sajátom mindig letörik
és legalább 2féle tánctanfolyamra is eljárnék :)
21/L
Ha havi 500ezret keresnék, akkor két havi béremből elutaznánk Kubába,meg utána még jó pár helyre.
Apróságok: édességek, mindent megkóstolnék amit drágállottam, vennék egy halom körömlakkot, meg fülbevalót és kiegészítőket. ha kicsit nagyobb dolgok is lehetnek akkor egy csillagvizsgáló, egy szuper jó mikroszkóp, és ha már van ház akkor designer cuccokkal rendezném be az olyan apróságoktól kezdve mint a fenyő alakú mosogatószivacs, és az óriás gumi számológép, az olyan nagyokig, mint a lebegő ágy. És ha már kertem és udvarom is van, akkor állatok is kellenek, a törpenyulam mellé kell még törpe-, -kecske,-szamár, -ló, -tehén, -malac, és birka is, de ő is kis termetű legyen. Bentre is kell állat: botsáska, ezerlábú, törpesün, gyémántgalamb, stb.
Nem szeretem a narancslevet, de egy bioboltot szívesen kifosztanék, és szappanokat is vennék tömbszámra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!