Ez szabálysértés vagy sem?
Itt a kánikula, ahol lakunk van egy tó és ilyenkor tele a part, sokan fürdenek is, és már most több lakóautó is van a parkolóban.
A francia ürge kijön belőle a partra, ledobja a nadrágját is és meztelenül úszik egyet és napozik. A többiek meg csak néznek :) És még a lakóautóba is meztelenül megy vissza.
Ez így ütközik valamibe? Mert azt is hallottam, hogy igen, de azt is, hogy csak akkor, ha szexualitással párosul.
Mi az igazság?
#9
jó kérdés, mert azt meg erősnek látom olyan értelemben, hogy szoktaka tóhoz táborozók, éjszakai fürdőzők is jönni tömegesen és hát köztük is sokan ledobják a nadrágot és úgy fürödnek. és nem hinném, hogy ők is olyan nagy bűnt követnének el.
hát nem tudom, nehéz erre mit mondani.
Nézzük csak.
Van, aki jól érzi magát meztelenül fürdőzve, és nyilván nem zavarja, ha más is ugyanezt teszi.
Van, aki ugyan ruhában fürdőzik, de nem érdekli, ha más meg meztelen.
És végül van, aki felháborodik, ha más embert meztelenül lát, akár fürdőzés közben is, amikor ugye a ruhára úgy istenigazából nincs szükség.
Honnan ered a különbség a háromfajta ember között? Ezt örökölték biológiailag, ezért mások a génjeik?
Nem, ennek a génekhez nincs köze. Ezek az emberek másképp lettek nevelve.
Különösképpen abba, aki nem képes más embert meztelenül látni, azt nevelték, azt sulykolták, hogy az ember látványa káros dolog, és ha embert lát úgy, ahogy az megszületett, akkor fel kell háborodni.
Egy ilyen felháborodásnak tehát a meztelenség csak a közvetlen kiváltó eseménye; a valódi oka viszont az, hogy egyesekbe félelmet és frusztrációt sulykoltak a meztelenséggel kapcsolatban.
A jelenlegi helyzet az, hogy akiknek nincs ilyen frusztrációjuk, azoknak kell tekintettel lenniük olyanokra, akiknek van. És nem fordítva.
Vagyis a prüdériától annak is kell szenvednie, akinek nincs.
Ha ezt a gondolatmenetet folytatom akkor mivel élnek köztünk Europában muszlimok, így minden nőnek csak a szeme lehet szabadon. Ugye nem ezt mondjátok.
Sajnos sok ember nem fogadja el a másságot, ha kövér azért, ha nagyon sovány azért, ha kopasz azért szóljál meg mert nem olyan és nem úgy gobdolkodik mint Ő.
Egy egészséges testkép ami sok emberben, gyerekben nincs meg inkább gátlásokat teremt mint az, hogy valaki meglát egy másik embert meztelenül aki megfelelően tud textil mentesen is viselkedni.
ne meg a hétköznapi esetre leegyszerűsítve:
tegyük fel, valaki rendőrt hív. akkor mi lesz?
A, legyint, hogy, ugyan már, hát nyár van, fürödjön
B, még le is tartóztatja?
#10
Ezek szerint te is annak vallod magad. Naturistaként nem tartom magam perverznej, inkább egy szabadabb gondolkodásunak akit nem tudnak minden pillanatban béklyó alatt tartani. Szeretem a szabadságot, a természetet és mikor textil mentes vagyok egyfajta lelki és persze testi szabadságot élek meg. Ezzel nem zavarok senkit, csak azokat akik nem mernek kitörni a társadalom hozta szabályok, béklyók alól. Ők mossák össze a mezítelenséget mindig a szexualitással és negatív cselekedetekkel.
Természetesen egy lakott területen ahol nincs elkerítve én is ruhát hordok, mert ez a megszokott szabály.
Ez lenne a normális.
Régen is így volt, és remélhetőleg a jövőben is így lesz.
Ezen próbálj meg elgondolkodni.
Ugyan ez vonatkozik arra is aki otthon az udvarában, kertjében, mer szabadon meztelenkedni.
Otthon van, hát hol máshol érezze magát biztonságba, kényelembe, ha nem odahaza.
most már előkerestem, mi ez, de tényleg nagyon gumi. egyáltalán, kinek mi az erkölcs?
"192. §-a szerint "Aki a közterületen, nyilvános helyen vagy közforgalmú közlekedési eszközön a közerkölcsbe ütköző magatartást tanúsít, szabálysértést követ el""
ez alapján az ízléstelen öltözködés is lehet az, nem? valahogy nem teljesen értem, mit is akar egzakt módon megfogalmazni a tényállás.
vagy esetleg van ennek értelmező rendelkezése, hogy mi számít közerkölcsnek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!