Mit lehetne tenni az egyre több parkolói kéregető ellen?
Az elmúlt hetekben, hónapokban egyre több áruház parkolójában zaklattak kéregetők. Egy nyugat-magyarországi kisvárosban élek, itt eddig ez abszolút nem volt jellemző, de néhány hete rendszeresen leszólítanak a helyi és a környékbeli bevásárlóközpontok parkolóiban is. A közeli megyeszékhelyen ma például egy idősebb nő teljesen megijesztet az OBI parkolójában, mivel éppen a csomagtartóba pakoltam a vásárolt termékeket és nem vettem észre, hogy mögém lopakodott és úgy kezdett el koldulni.
Én sajnálom ezeket az embereket, de egyfelől én is keményen megdolgozom azért, amim van, nekem is szűkösek az anyagi lehetőségeim, így én soha nem szoktam adni semmit a kéregetőknek. Másfelől pedig azt vallom, ha mindenki hozzám hasonlóan gondolkodna és nem adnának egy forintot sem a koldulóknak, akkor az áruházak parkolóiban megszűnne ez a probléma, mert az érintettek rákényszerülnének arra, hogy az erre szakosított szociális intézményeket (pl. hajléktalanszálló, szociális ellátó egységek) igénybe vegyék, persze ehhez nekik is számos szabályt be kellene tartaniuk.
Sok esetben már akkor odajönnek, amikor odaérkezem az üzlethez, ekkor az egész vásárlásom alatt azon aggódom, hogy nem tesz-e kárt az autómban azért, amiért nem adtam neki semmit.
Szóval véleményem szerint már tarthatatlan ez az állapot, és senki nem tesz semmit. Már arra is gondoltam, hogy legközelebb szólok az adott áruház vevőszolgálatán, hogy a parkolóban koldulók vannak.
34/F
"Sajnálom.Empátia tantárgyból megbuktál.Majd valamikor még újra megpróbálhatod."
Miért is? Az én feladatom lenne - egyedülállóként, átlagjövedelemmel - segíteni az összes elesett embert? Ha minden koldulónak adnék, aki leszólít, nekem nem maradna semmim.
Én sem adok a csövezőknek pénzt, minek? A legtöbb veszi a koccintót bort némi kiflivel oszt csókolom.
Egyébként nem tudsz sokat tenni ellene, koldus, cigó mind lehúzós, ilyenkor egyszerűen mond azt "nincs nálam készpénz, kártyával vásárolok" és pont.
Ha esetleg mondaná, hogy vegyél le a közeli ATM-nél (ezeknél ez is kitelik) akkor lehet mondani 1500-2000ft ot von le ha egy hónapban 2x veszel le pénzt, és pont.
Én mindig ezt mondom, ha rigó cigit tarhálna akkor meg nem dohányzom, mert sportolok és le van tudva, menj el mielőtt még rágót meg zsepit is kérne.
#5 menj akkor és oszt szét a fizetésedet köztük a Blahán :)
Van mikor elmondom hogy húzzon a francba ne aggódj, amikor már 3x állit meg ugyan az az ember, azon a héten.
Nem értem ezt, ha van szakmája vagy bármi végzettsége és nem egy taknyos volt gyermekkorában aki nem tanúlt most meg csodálkozik hogy kivágták otthonról akkor talpra tudna állni.
Vannak 50eFt os albérletek, szobák amiket ki tud venni és bár szűkösen is, amikor kikerült otthonról eltudott vna menni oda, hogy kicsit rendbe vágja magát. Csak hát aki hagyja hogy ilyen legyen az élete az meg is érdemlni, itt most nem a vak vagy nyomorékokról beszélek, azokat sajnálom én is.
A másik réteg a rigók, akik vasazni járnak mert hát büdös a munka, és kis kiegészitésképp még tarhál cigivel vagy pénzel, na ez húzzon tőlem a francba és ne a katalizátorokat lopja ki a kocsik alól. Akinek meg nem tetszik az igazság lehet lepontozni, és azzal a lendülettel fogadjátok be őket, húzzátok fel a földről ha már Orsós Viktorunk nem segit. CSá
És az van lepontozva meg leszólva aki ad a szegényeknek.
2021 Magyarország,itt tartunk hölgyeim és uraim.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!