Miért nincsenek a pedagógusok a társadalom által megbecsülve?

Utolsó, egy dolgot elfelejtesz: a pedagógusok (felsőoktatást nem ide véve) gyerekekkel foglalkoznak (max. 18 év), egy gyerek formálható jó vagy rossz irányba, a nevelés a szülő feladata (lenne); az általad felsorolt emberekkel foglalkozó szakmák zömében felnőttekkel foglalkoznak, egy felnőtt önálló döntéshozó, kiforrott ember, és nincs úgy hatással rá a környezete, mint egy gyerekre; namost ha egy gyereket a szülő nem nevel, ám a pedagógustól várja el (ami gyakran nem sikerül, mivel a korábban már említett fegyelmezési lehetőségek ki vannak véve a kezükből, ma hallottam, már azért se szólhat egy tanár, hogy a gyereknek milyen a haja - tehát ha 10 évesen festi, nem mondhatja, hogy nem kéne -; a neveletlen, fegyelmezetlen, rendetlen gyerek pedig nem veszi komolyan a tanárt, főleg így, hogy "úgyse tudják megbüntetni, mert ha próbálják, a jog kimenti a gyereket, ezt a gyerek - a szülő révén - pontosan tudja)

Egészségügyben felnőttek és gyerekek is vannak, ugyancsak nehéz egy szakma, ők sincsenek megbecsülve.

No, szóval nem tudom, érted-e mire szeretnék rámutatni, ma egy olyan generáció nő fel, akikből gőzöm sincs, milyen felnőtt lesz, de már előre tartok tőle, hogy kevesekre lehetünk büszkék. A szülő felelőssége megnevelni, értelmes emberré nevelni a gyerekét, játszani vele, tanulni vele, mikor mit. A tanároknak ott van 2 nehéz korszak, amit telibe kapnak: kiskamasz kor általános iskolában, és nagykamasz kor középiskolában. Felnőtteknél már nincs szülő, aki megnevelje, egy felnőtt önálló döntéshozó, önálló kereső, nem tartják el, ha szülei nem, az élet tanította meg, hogy kötelesség is van, mert a tej nem terem a hűtőben magától. Egy gyerek részben önállótlan, és sokáig egyáltalán nem kiforrott személyiség, egy felnőtt sokkal inkább, ez onnan 100%, hogy anyukám tanítóként látva a tehetséget tudja megfelelően ösztönözni a gyerkőcöket, akik aztán szárnyalnak, de nála csak 2 évig vannak, viszont sokan nem esnek vissza, egy felnőttel ugyanezt sokkal nehezebb megtenni. Míg egy gyerek kapható új dolgokra, kipróbálni, és egyetlen dícsérő szó hatására belefogni egy versenybe, és dobogón végezni, egy felnőtt erre csak akkor képes rövid idő alatt, ha addig is hasonló élete volt éveken keresztül. Egy gyerek pillanatok alatt szárnyal, ha valahol azt kapja, hogy bíznak benne, és segítik, és szeretik, míg a legtöbb felnőtt első reakciója a gyanakvás, hogy hol a hátsó szándék (még ha nincs, akkor is keresik). Viszont ha a szülő nem neveli a gyerekét, a gyerek is bizonytalan, az iskolában se tudja hova tenni a dolgokat, nem tanul meg viselkedni, a pedagógus a lelkét is kiteheti, ha a szülő nem partner, ha a szülő partner, és megérti a problémát, akkor sikerülhet javítani, de ha nem (! és ma ők nagyszájúak ám, nem kicsit), akkor a gyerek eltiporja a tanárt. Egy felnőttre rá lehet hívni a biztonságiakat, ha cirkuszol, egy gyereket még kizavarni se lehet a teremből, el kell viselni.

Akkor megint mondom: hasonló monológot mindenki tudna a szakmájáról írni, csak más problémák lennének benne, de azok még attól problémák maradnak. Egyébként egyetértek azzal, amit írtál, tényleg szomorú. De nem ez volt a kérdés. Most leírtál egy listát a tanári szakma nehézségeiről. Rendben. Kérünk akkor egy rendőrt, aki mondjuk a tüntetéseken állt a kordonban. Ő a Te felsorolásodra így is válaszolhatna: "Egy jámbor járókelőre rá lehet szólni, ha cirkuszol, egy tüntetőt meg lelőni sem lehet gumilövedékkel, el kell viselni." Meg még nem is beszéltünk a katonákról (bár, ők jobban meg vannak becsülve). Szóval

1. EGYETÉRTEK itt minden "tanárpárti" által mondottakkal.

2. NEM EZ volt a kérdés, hogy mik a tanári szakma nehézségei.

3. Más szakmának is megvannak a mocskos részei:

- Nem jó -10 fokban krumplit árulni a piacon és fél 4-kor kelni.

- Nem jó aszfaltot önteni, nyáron a 35 fokban, tűző napon, kevés fekete bérért.

- Nem jó költöztetni, bútort pakolni, mert tönkremennek az ízületeid.

- Nem jó egész nap monitort bámulni, mert tönkremegy a hátad, szemed.

- stb, stb, stb.

Mellesleg felhívom a figyelmedet arra, hogy az általad sorolt problémákat nem oldaná meg az, ha nagyobb lenne a tanári fizetés, vagy valami absztrakt elismerés. Egy másik kérdésre válaszoltál, nem az eredetire. A "bmw-s", "újgazdag", stb. szülők, akik itt néha emlegetve voltak, meg másokat sem tisztelnek, úgyhogy mindegy. De annyi szakma van még, amit nem becsül meg a társadalom.

Akkor nem értetted, mit akartam itt kifejteni.

Nem tudom, figyelted-e már, hogy hova fajul el a mai fiatalság, a mai gyerekek? (én se vagyok öreg, de 10 év elteltével is nagy változások történtek ezen a téren)

A szülők:

- dolgoznak (vagy nem)

- ha dolgoznak, sokat (mert betegen is bemegy, és a beteg gyereket is beküldi az iskolába, mert ha otthon marad, ejnye-bejnye jön a munkahelyéről)

- van, aki eljár bulizni, utazni, egyedül vagy haverokkal (gyerek nélkül szórakozók tartoznak ide, akiknek van gyerekük)

- ki vigyáz a gyerekre? ki figyel a gyerekre? ki figyeli, hogy a gyerek mit csinál otthon egyedül (ha nincs napköziben vagy egész nap a suliban)? játszanak a szülők a gyerekkel? olvasnak neki mesét, vagy mondanak fejből, míg kicsi? esetleg nézi a tévét, és senki nem figyeli, hogy mit (főműsoridőben is vannak olyan műsorok, amik nem gyerekeknek valók)? ha van otthon internet, figyelik, hogy milyen oldalakat böngész? figyelik, hogy mennyit számítógépezik? ellenőrzik otthon a szülők, hogy kész van-e a lecke? ha rossz jegyet kap, leszidják, nem foglalkoznak vele, netán segítenek neki tanulni, ha nem megy? egyáltalán megmutatja a gyerek az ellenőrzőt a szülőknek? hány szülő jár el fogadó órára, szülői értekezletre? - ezek többségére legtöbbször olyanok a válaszok, hogy szegény gyerekek "vannak a vakvilágba", és valóban sokszor a szülők a pedagógustól várják el azt, hogy az ő gyereküket amellett, hogy tanítja (ovisan felkészíti az iskolára) még nevelje is helyettük, viszont ehhez se a tisztelet, se a megbecsülés, se pedig az eszközök nincsenek meg a pedagógusok kezében, régen megvolt, de ha visszamegyünk 5-10 évet, még akkor is megvolt, mindannyiunkból értelmes ember, felnőtt lett, 10-14 évesen nem azon járt az eszünk (többségünknek), hogy hogyan verjük agyon a társunkat, ha csúnyán nézett ránk, vagy hogy megnézzünk-e egy 18 karikás filmet, vagy hogy mennyire ciki szűznek lenni ebben a korban, vagy hogy hogyan vegyük rá szüleinket, hogy megvegyenek egy méregdrága játékot, amit a családunk nem engedhet meg magának anyagilag, vagy hogyan fessük a hajunkat pepitára... stb. (érdemes körülnézni a kérdések között), és úgy vettem észre, hogy azért amikor én voltam iskolás korú, akkor a szülők sokkal együttműködőbbek voltak, nem 1-2 ember volt ott szülőin-fogadó órán, hanem 1-2 ember volt, aki hiányzott, ha nem volt aláírva az ellenőrző, ment a fekete pont, ha rossz jegyet kaptunk, otthon annak megvolt a válasza (kinél mi, de sok esetben a szülő, ha segítséget kértünk, akkor nem azt válaszolta, hogy - nem érek rá, kicsim -, hanem, hogy mindjárt megyek, megnézzük - vagy ha nem értett hozzá, kért segítséget, ismerőst, magántanárt).

Valahogy összhangban volt akkor ez az egész, még ha nem is teljesen, de sokkal jobban, mint most. Ráadásul a jog se volt ennyire kicsavarva (átestek a ló túlsó oldalára).

Ráadásul egy időben óriási pedagógus-túlképzés volt (talán még mindig tart).

Mindezek a változások hozták magukkal, hogy a pedagógusokat "nem kell megbecsülni" - gondolják sokan -, hiszen úgyis olyan könnyű a munkája - aki ezt mondja, próbálja ki -, oda sokakat felvesznek - és vajon utána hányan kapnak munkát szakmájukban... töredéke -, stb. Mindeközben pedig a gyerek elburjánzik, mert az kevés, ha a tanár próbálja belőle kihozni a legjobbat, ha a szülő egyrészt azt sulykolja a gyerekbe otthon, hogy "minden tanár hülye", ha a tévé azt sulykolja, hogy "a gyereknek joga van...". Minden tiszteletem azoké a szülőké, akik komolyan gondolják a gyereknevelést, akik foglalkoznak a gyerekükkel, de egyre több az, aki nem, aki azért szül, mert "elvárja a társadalom", vagy mert "véletlenül becsúszott", de a nevelésre nem készülnek fel, a pedagógusoktól elvárják azt, amit ők nem végeztek el időben, ha mégse úgy sül el, gáz van, a szülő természetesnek veszi a pedagógusok munkáját, de bele se gondolnak, hogy sokszor a szülő munkáját végzik a szülő helyett. És egyre több ilyen ember, ilyen gyerek nő fel, és vállal újabb gyerekeket...

Ez egy összetett folyamat, de ilyen körülmények között, ha nem lesz megállítva, nem avatkoznak be, akik megtehetik, akiknek erre jogosultságuk van, a pedagógusoknak nemhogy tekintélyük nem lesz, de kiöregednek a valóban jó pedagógusok, akik valóban példák, és a helyükre csak nagyon kevés hasonló jön, hiszen már nem nagyon van hivatástudat (van, de kevés), elvégzik, hogy legyen egy diploma, vagy mert elsőre könnyűnek tűnik (nem az, 2 fiatal ismerősöm fáradt bele idegileg 1-2 éven belül), a végén pályát módosítanak, vagy nem is kezdik el ezt, hanem egyből mennek máshova, megélni ebből a fizetésből nem igazán lehet a közoktatásban, és ebben a társadalomban ez egyre fontosabb szempont lehet. A waldorf módszer jó, de nem minden családnak megfizethető, nincs is sok belőlük, viszont őket magasan elismerik a szülők is, akik oda járatják a gyerekeiket.

Én most mondom, hogy ha nem lesz változtatás a közoktatásban, előbb-utóbb annyira elmegy a kedvük (főleg a fiatal pedagógusoknak) ebben tevékenykedni, hogy akinek lesz lehetősége (már most vannak az oktatásnak területei, ahol megvalósították, és egyre több), az vállalkozásba kezd, és magániskolát nyit, vagyis átmegy a dolog versenyszférába (mint a nyelviskolák). És aki ott jó, azt meg fogják becsülni, és oda mennek egyre többen majd, oda viszik a pénzüket. Hiszen csak az fogja közoktatásba adni a gyerekét, akinek nem lesz anyagi lehetősége másra, viszont akinek egy kicsi is lesz, kipengeti majd.

Az egészségügy hasonló szféra, és ott ez már elég sok (ha nem minden) területen megvalósult (én pl. magánfogászatra járok, de ott is megválogatom, hogy kihez, a jót hajlandó vagyok megfizetni, sztk-ban nem kaptam megfelelő ellátást, de magánfogászaton se mindenhol, tehát náluk is verseny van, és a jónak én is viszem ám a hírét).

Szóval hogy miért nincsenek megbecsülve? Ez egy nagyon összetett dolog, amiben benne van a szülők (akik korábban maguk is voltak gyerekek, diákok) hozzáállása, benne van a jog óriási kavarása, benne van a felsőoktatás szerepe, és nem utolsó sorban, de benne van a tanárok viszonyulása ehhez az egészhez, ők is mérlegelnek, és sokaknak elmegy az egésztől a kedve. Mindaz, amit fentebb írtam, oka ennek az egésznek, de ahol kezdődött, azt már csak a Jóisten tudja. Hogy nem becsülik meg őket, ez ennek az egész hatalmas folyamatnak csak a jéghegy csúcsa, viszont orvosolni is ott kéne elkezdeni.

Egyébként most leírtad, hogy tele van a közoktatás rossz tanárokkal. Akkor miért is kellene a társadalomnak megbecsülni egy zömmel rossz szakemberekből álló csoportot?

Jó, én értem, hogy ennek folyamata van, de az egyes kisemberektől ne várd, hogy megoldják a problémákat, a társadalomban meg van rengeteg más égető szükséglet, mindenki szeretne többet keresni. A szülők meg hogy foglalkozzanak a gyerekkel, amikor a megélhetésért küzdenek. Bár, ha azt nézzük, soha ennyi elektronikai eszközt és autót nem adtak el, mint az utóbbi években. Pedig mindenki sír, hogy nincs pénze. Na, de ez nem ide tartozik. Szerintem a kérdés alaposan körbe lett járva.

Ha megbecsülnék őket, akkor a lelkiismeretes hivatásból ezt a pályát választóknak nem menne el a kedvük, és ők lennének többen. Érted? De azt látják, hogy a tanárnak nincs becsülete, nincs tekintélye, nem számít, hogy mindent megtesz a diákok tudásáért, lelkiismeretes pedagógusok hagyják el a pályát vagy mennek tönkre idegileg és járnak idegosztályra, és még keveset is keresnek, ők is meg akarnak élni (egy jó szakmunkás - legyen az műkörmös vagy szobafestő - többet keres, mint egy jó pedagógus, mert a közalkalmazotti bérek be vannak fagyasztva). És aki ezt a pályát választja, nos, ő is meg akarna élni. Ha egy kicsit gondolkodik, ilyen feltételekkel nem megy tanárnak, és nem azért, mert nem elhivatott, hanem mert ezért, ami most van, ilyen fizetések mellett nem éri meg.

Lehetne ösztönözni, ha meg lennének becsülve, akkor talán lenne kedvük, de egyre kevésbé tudnak lelkesedni, én tanítottam már gyerekeket, nem pedagógus papírral, hanem csakúgy, segítségből, és élveztem, szerettem csinálni, arra a pár alkalomra a gyerekek is élvezték, visszavárnak, de nem csinálnám közalkalmazotti főállásban, pont a fentebbi okok miatt, nincs hozzá meg az a lelkesedés, ösztönzés, amivel rá tudnának venni ilyen légkörben dolgozni ilyen feltételek mellett.