Szauna felöntésen ti hogy vélekedtek erről?
Számos helyen és szauna felöntésen voltam már az országban, de utóbb elég érdekes élményem volt. Az szokott lenni, hogy 10 perccel korábban elkezdenek az emberek sorakozni az ajtónál, a mester/mesterek addig előkészülnek, szellőztetnek, majd elindul mindenki befelé és leül.
Eléggé bunkó módon itt inkább tülekedés volt, érthetetlen módon. Az illetővel akivel voltam, néztük, hogy mi az a sok szanaszét hagyott törölköző bent, arra gondoltam hogy a peeling miatt rakták ki, de nem mindenhova, nem is értettem. Aztán amikor lehetett bemenni, először a nők mehettek be. Persze, oké, de ennek semmi értelme így, mert aki együtt van, úgyis egymás mellé fognak ülni. A benti törölközők pedig helyfoglalás miatt voltak bent, sőt, volt olyan nő is aki a végén amikor már alig volt hely, a kezével foglalt kettőt maga mellett és várta a társait. Ráadásnak a felöntés nem is peelinges volt, ahogy a kiírásban szerepelt.
ez is mekkora egy baromság
egyszer próbáltam, olyan rosszul lettem hogy...
A szauna szeánsz nagyon gyakran giccses majomkodás, cirkuszi előadással.
A szauna hangulatához egyáltalán nem illik az amit az ún. szauna mesterek előadnak.
De nyilván ebben is csaholunk Ausztria után...
Ne keverjük a szaunában megszokott felöntést, a szauna-szeánsznak nevezett showműsorral.
Egy átlagos kamrában megszokott, hogy valamelyik vendég jön a maga kis üvegcséjével és "illatosít".
Ez normális helyeken úgy történik, hogy megkérdezi a benn ülőket:
nem zavarja Önöket egy kamillás/levendulás....(akármilyen) felöntés?
Ha igenlő választ kap akkor megkeveri, ráönti, majd vizet önt utána.
Ilyenkor pár percig nem szoktak ajtót nyitogatni.
A szenánsz ennek a szinpadi változata, sok hókuszpókkal és nagy hangerővel.
Számomra ez már nem egyeztethető össze a szauna csendességével, én lazulni, pihenni járok ilyen helyre, nem cirkuszi mutatványokért, és tuc-tuc zenéért)
Nyilván hülyeség, hogy a nők mehetnek be először. Pont ők azok, akiknek mindig szorítunk helyet, akármennyien is vagyunk ;-)
A törülközős helyfoglalás meg a legnagyobb prosztóság. Habár a szaunában még sosem láttam, csak a napágyakon. Jobb helyeken a személyzet szedi össze időközönként a törülközőket, a tisztelt helyfoglalók meg keresgélhetnek a szennyesben! Egy ilyen alkalom után általában megtanulják, hogy nincs helyfoglalás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!