Az orvosin miért 1,3 millió Ft egy félév?
Mindenhol azt hallani, hogy kevés az orvos, több orvos kéne az országba.
Más szakokon (jog, gazdasági, stb) jellemzően 2-300.000 Ft egy félév, ami még mindig nem kevés, a magyar bérekhez viszonyítva.
De ilyen 1,3 milliós tandíjak mellet mennyire vehető komolyan, hogy tényleg az az érdek, hogy több orvos legyen?
49: Én is sok ilyet látok, ismerek.
Az orvosok jelentős része kimondva-kimondatlanul a hálapénz miatt megy erre a pályára.
Na ezeket kéne kiszűrni, nem azokat, akiknek nem 100%-os a kémia emelt.
Igen, egyetértek, veled kérdező.
A 24-es válasz voltam, ott már leírtam az álláspontom.
Egyébként az ismerőseim között kb. 1-2 ment valóban hivatásból orvosnak és alkalmas is rá, a többiek a hálapénz miatt mentek, illetve menni akarnak külföldre véglegesen és mivel automatikusan elismerik a diplomát az uniós szabályok miatt, ez egy nagyon jó lehetőség, hogy egy jól fizető álláshoz jussanak kinn. Ezen kívül sokat ismerek, akiket a szülők terelgették erre a pályára vagy azért mert a szülők is orvosok és átveszi majd a praxist (függetlenül attól, hogy amúgy ez az egész lehet nem neki való) vagy mert egy jó egzisztenciát látnak benne a szülők éppen a hálapénz miatt. A praktizáló orvosok között is nagyon sok olyan van, aki nem erre a pályára való mondjuk személyiségből kifolyólag, illetve rengeteg olyannal találkoztam, hogy napi szinten azzal dicsekedett, hogy éppen ma mennyi hálapénzt kapott úgy, hogy semmit sem kellett igazán csinálnia vagy próbálta a betegnek úgy feltüntetni, mintha ő most mekkora dolgot vitt volna véghez.
Én érdekes módon egy olyan rezidenssel sem találkoztam aki, hálapénz miatt lett orvos. Én sem fogadok el soha. Olyan van, hogy szülői nyomásra teszik, de ez is viszonylag ritka.
Ami meg az empátiát illeti tanulható, fejleszthető, és nem egyenlő azzal, hogy szeretem és sajnálom az egész világot, mint valami elcseszett hippi.
Én egyébként magamat kifejezetten empatikus orvosnak tartom és a betegekkel is jól kijövök. A betegeknél ugyanis az a dolgom, hogy empatikus legyek. Az, hogy mint magánember mi a véleményem teljesen más tészta. Egy sorozatgyilkossal egy orvosnak éppen úgy kell viselkednie, mint egy kismamával, nem tehetsz különbséget.
Arra felvételit alapozni, hogy majd orvosin átvesznek önköltségesről államira meg hülyeség. Egy egyetemi vizsga teljesen más, mint bármi a gimiben. Igazából az érettségihez hasonló csak általában nehezebb, és nagyon nagy szerepe van a szerencsének. Egyébként aki egy érettségit nem tud összehozni miből gondolja, hogy egyetemen brillírozni fog?
Azt sem teljesen értem, hogy miért olyan nagy tragédia egy évvel később kezdeni az egyetemet. Miről maradtok le?
A biokémia gyakorlatvezetőm mondta anno, hogy egy-egy gyakorlaton 300 ezer forintnyi anyagot elhasználunk a kísérletekhez. Van 14 gyakorlat a félévben, vagyunk 12-en a csoportban, máris 300 000 * 14 / 12 = 350 000 forint/főnél tartunk.
Ez csak az anyagköltség, feljebb írták, hogy a pontos pipetta biztosítása, az eszközök karbantartása (inkubátor, ultracentrifuga, usw.) is felemészt bizonyos összeget.
És ez mindössze az egyik tantárgy, emellett ott az anatómia, élettan. Meg a biofizika. Vagy a kémia - például nem jó dolog, ha valaki eltör egy platina elektródot, de sajnos megesik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!