Természettudományos hallgatók nem hiányoljátok a gyakoribb önkifejezést?

én kb. szenvedek, hogy harmadéve párhuzamos természettudományos hallgató vagyok és nincs olyan motívum az egész önellentmondásos agymenésben (ti. a természet-társadalomtudományban), ahol önállóan logikai szálra fűzhetném a gondolataimat és feedbacket kapnék róla.

Ha itt merik mondani, hogy nincs helye szabad gondolkodásnak,

bölcsész szakokon miért engedhetik meg maguknak, hogy bármivel kapcsolatban általánosítsanak?

Ha természettudománnyal foglalkozok, le kell mondanom önmagamról? a szellememről? Ezért is van tele önellentmondással a tudomány.

legalább egy ilyen rohadt kurzus lenne ahol kiváncsiak az emberre is, nem csak szótagokra. BTK-n miért nincsenek dögivel karikázós zh-k?? és miért nevetségesek ott, míg itt kínosan érzi magát a professzor úr (és tényleg egy professzor sem kivétel ezalól, még ha nem is érzi ingének!), ha egyéni gondolatokkal találkozik.

Szóval szerintem kegyetlen a határvonal bölcsek és "REÁL"-osok között, és megölik bennem ("bennünk") a gondolkodás képességét (vö. Sir Ken Robinson).

Úgy látom mégis a többséget hajtja a megfelelési vágy és végigszenvedi ahogy megölik a tiszta logikáját, s még közben (több ízben kellett már ilyennek a fültanúja lennem) rettentően semmibeveszik, nevetségesnek tartják a "szabad bölcsészeket".

Szóval mit gondoltok, jó ez így (nektek), vagy szintén hiányérzetetek van (legalább valahol mélyen)?

(Persze nem akarom a BTK-t az ideálnak beállítani, sőt: ott épp fordítva kínos a kérdés: hogyan kevernek tényeket/normákat a szabad elbírálásba? hogy "merészelnek" qualifikálni egy "bölcsészt"?)