Mi a véleményetek a BME és az Óbudai Egyetem villamosmérnöki alapképzéséről?
Szeptembertől végzős leszek gimnáziumban (nyelvi előkészítősre jártam/járok), és már viszonylag régóta foglalkoztat a kérdés hogy hol és mit kellene tanulnom a középiskola után. Eddig is elég biztos voltam benne hogy valamilyen mérnök szeretnék lenni, de igazából mostanában döntöttem úgy hogy a villamosmérnöki az amit szívesen tanulnék.
Azt viszont nem igazán tudom hogy hol lenne érdemes ezt tanulni. A BME villamosmérnökiről sokan mondták már nekem hogy nagyon kemény, teljesen leszívják az embert, az Óbudairól pedig nem sokat tudok. Szóval egyrészről érdekelne, hogy aki járt/jár a két egyetem közül valamelyikre ezen a szakon, annak mi a tapasztalata.(más egyetemről is érdekelne vélemény, vagy tapasztalat természetesen, de én a BME és az Óbudai között gondolkodok inkább)
Másrészt az is érdekelne, hogy a specializációk milyenek, melyik mennyire néhéz, illetve melyiket érdemes választani, mi az aminek úgymond van jövője, nagyobb szükség van rá.
Azért is nehéz a döntés számomra, mert nem akarom halálra szívatni magam mondjuk azzal hogy a BME-re megyek, és mellette létezni alig tudok, viszont azt sem akarom, hogy mondjuk az Óbudain tanulok és a végén nem lesz olyan tudásom, vagy nem vesznek olyan komolyan az Óbudain szerzett diplomával mintha azt a BME-n szereztem volna meg. (nem tudom ezek mennyire valósak, amit viszont tudok, hogy a közeli rokonságomban van olyan, aki egy nagyobb német multinál dolgozik, és ő azt mondta hogy náluk például nem vesznek fel olyan mérnököket, akik a Miskolci Egyetemen végeztek)
Illetve úgy tudom arra is van lehetőség, ha az egyiken kezdek el tanulni, hogy még az első 1-2 félévben át lehet jelentkezni máshová, és többé-kevésbe elfogadják a teljesített tárgyakat. Ez mennyire valós, illetve utána van-e negatív hatása a későbbiekben?
Előre is köszönöm a segítséget!
Most fogok végezni a Kandón.
Mindegy melyiket választod, előre nem tudhatod neked mi fog tetszeni. A BME óriási intézmény egy nagy campuson, az ÓE pedig több kisebb telephelyből áll össze, így családiasabb a hangulat (attól még így is nagy).
Villamosmérnökin mindkét BSc egyformán jó. MSc-ben viszont egyrételműen a BME a nyerő, ezt nem lehet vitatni.
Szakirányt majd úgy válassz, ami téged érdekel, amivel tényleg foglalkoznál a későbbiekben. Csak azért elmenni ipari automatizálásra mert sok benne a pénz nem érdemes ha közben téged például a félvezetők érdekelnek. Fizetéssel nem lesz probléma, ezen nem kell aggódni. Éhező villamosmérnököt nem láttam még.
Láttam a BME-s tantervet, ZH-kat, laborokat. Gyakorlatilag ugyanazt tanítják mindkét helyen. Persze van amit máshogy, más tárgyakban, sőt olyan is amit csak az egyik intézményben, de ugyanúgy villamosmérnökök kerülnek ki mindkét egyetemről. Én különösebb probléma nélkül meg tudom oldani a BME-s feladatokat is, maximum utána kell néznem 1-2 dolgonak ha ők máshogy tanulták.
Terjed csomó urban legend, hogy a BME így a Kandó meg úgy, nem kell ezekre hallgatni. A munkaerőpiacon mindkét egyetem szuper, a végén pedig csak az a lényeg hogy te mit tudsz.
Meg a Kandónak a "gyakorlatorientált" hívószava is csak marketing. Ez annyiban nyilvánul meg, hogy majdnem minden tárgyhoz van labor is. Ez akkor hasznos, ha tényleg gőzöd sincs a műszerek használatáról. A 3 év alatt azt kell mondjam elég jó rutint szereztem. Nem lettem profi, hisz éppen csak 3 éve tudom használni ezeket az eszközöket, de alapnak jó.
Rengeteg BME-ről átjött hallgatóval vagyok jóban. Sokan azért jöttek át mert elegük lett, de amúgy szuper jegyeik voltak még matekból meg jelekből is. Aztán persze vannak olyanok is akiknek nem ment és azt hitték itt egyszerűbb lesz a dolguk. Érdekes módon, a jegyeik nem változtak itt sem.
Abban van igazság, hogy a BME-n kicsit lenézik a BSc-s hallgatókat. Kutatóegyetemről van szó, természetes hogy az MSc. meg PhD hallgatókra figyelnek inkább. A kandó pedig BSc. szinten a jó, tekintve hogy főiskola volt.
Hogy melyiket érdemesebb? Nem tudom. MSc-n 100%-ban BME. BSc-n lehet vitatkozni. Olvastam itt a GyK-n, hogy a Kandó BSc. + BME MSc. a legjobb választás. Igazából válaszd azt ami neked jobban tetszik.
Köszönöm a válaszodat!
Kifejezetten örülök hogy az Óbudairól jó véleményt írtál, ugyanis kicsit afelé hajlok. Jó hallani, hogy BSc szinten hasonló a kettő, azt, hogy az MSc-t szeretném-e, még lesz időm eldönteni, illetve addig nehéz eldönteni amíg alapból tapasztaltom sincs még a BSc-ről sem.
Urban legend ahogy mondod van bőven, és ezek nem segítenek igazából, inkább nehezítenek a döntésen. Bár igazából nem tudom elképzelni ha valaki tényleg tanulni megy oda akkor olyan rossz lenne bármi is mint ahogy néhányan azt lefestik, de tudom hogy nem adnak sehol szép mosolyért diplomát, az energiát, munkát mindenhol bele kell fektetni.
Specializációról azért kérdeztem csak, mert látom hogy a két egyetemen nem feltétlenül ugyanazokba az irányba lehet specializálódni. Nyilván nem a jövőbeli magasabb fizetés érdekében gondoltam a döntésemet meghozni, tudom hogy a lényeg hogy olyat csináljak ami érdekel, különben ha nem érdekel sokkal nehezebb lesz végigcsinálni.
Ez egy olyan kérdés, ami gyakran szül indulatokat és vitákat, úgyhogy külön elismerés #1-nak a korrekt válaszért!
Én a BME-n végeztem, úgyhogy abba az irányba leszek elfogult. Valóban nem könnyű, de nem igaz az, hogy teljesen leszív és semmi másra nincs időd. Természetesen ez előképzettségtől és egyéni adottságoktól is függ, de nem igaz, hogy ne lehetne elvégezni. Az biztos, hogy sok energiát kell beletenni, és benne van a pakliban néhány pofáraesés, de ha tényleg érdekel és nem csak a lábad lógatod, akkor nagyon sok lehetőséged van tanulni.
A Kandót nem ismerem részleteiben, csak annyit tudok mondani, hogy mind BME-t, mind ÓE-t végzettek közül is találkoztam mind pocsék, mind remek mérnökkel. Talán annyi, hogy az általam olvasott szakdolgozatok közül a BME-sek komolyabbak voltak, több munkát és nagyobb tudást tükröztek - de hangsúlyozom, közel nem reprezentatív a mintám, ez csak személyes benyomás!
A két egyetem hagyományai miatt tényleg van különbség az alapképzések között: a BME az ötéves képzésből próbált valamennyire BSc-t faragni, ami inkább úgy sikerült, mint egy hosszabb képzés első fele a végén némi közvetlen alkalmazható tudással, míg a Kandón a főiskolai képzésből indultak és azt hangolták át kicsit. Ebből következően talán (nagyon hangsúlyosan talán) az ÓE-n több közvetlen aprópénzre (illetve nem is olyan apró :) ) váltható tudással rendelkeznek a végzősök. Amiben vitatkoznék #1 válaszával, az az, hogy a BME-n sem nézik le a BSc-s hallgatókat, hiszen belőlük lesznek az MSc-s és PhD-hallgatók, csak éppen még nem tanultak eleget. A jó és érdeklődő BSc-hallgatók számára sok lehetőség van, amivel jobban elmélyülhetnek azokon a területeken, amik érdeklik őket.
Ami az átjelentkezést illeti, a BME -> Kandó átmenet gyakori, az ellenkezőjével én még nem találkoztam (a BSc alatti átmenetet értve, ÓE-s BSc-vel sokan jelentkeznek BME-s MSc-re).
Specializáció: szerintem nem érdemes egyelőre ezen gondolkodnod. Hidd el, egyikről sem tudsz még eleget, majd találkozol az első két évben azokkal a tárgyakkal, amik megmutatják az alapjaikat, és az alapján tudod majd eldönteni, merre tovább! Szerencsére a villamosmérnöki terület van annyira tág, hogy biztosan találsz olyan szűkebb specializációt mindkét intézményben, ami érdekel majd! És hidd el, ez a lényeg: csak azt tudod igazán jól és jó érzéssel művelni, amivel szívesen foglalkozol!
Összefoglalva: szerintem BME, de ha az ÓE-re jelentkezel, akkor is lehet belőled remek mérnök. Elsősorban rajtad múlik!
Köszönöm a válaszodat!
Jó hallani hogy a BME is teljesíthető, természetesen legalábbis azok számára akik rendesen odateszik magukat. Annak is kifejezetten örülök hogy hallok olyat róla hogy "nem igaz az, hogy teljesen leszív és semmi másra nincs időd", ugyanis szinte bárkit kérdeztem eddig személyesen körülbelül mind azt mondták, hogy ha a BME-re akarok menni, szokjam a gondolatot hogy kiveszi minden energiámat majd.
Szintén örülök ha az a tapasztalatod hogy nem nézik le a BSc-s hallgatókat, ez az amit tényleg nagyon sok helyen mondanak, illetve a szokásos "csak egy szám vagy a rendszerben"-t.
(És igen, ez valóban egy olyan kérdés, ami gyakran szül indulatokat és vitákat, külön köszönöm, nektek #1 és #5 hogy mindkét egyetemről kellő részletességgel és kulturáltan írtatok, igazán nagy segítség)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!