Ha Consulting cégeknél(McKinsey,BCG,BIG4*) szeretnék majd egyszer dolgozni, akkor ez megfelelő út lenne hozzá?
Sziasztok, jelenleg pénzügy és számvitelt tanulok, illetve pénzügyi gyakornokként dolgozom. Nagy vágyam lenne, a fentebb említett cégeknél dolgozni egyszer. BSc után szeretnék Biztosítás és pénzügy matematikai MSc-t csinálni, majd ezután munka mellett egy vezetés és szervezés MSc-t(5-6 évvel később MBA-t is). A kérdésem az lenne, hogy így lenne esélyem majd a fent említett cégeknél dolgozni? Ahogy láttam, a Big4 cégeknél is van üzleti tanácsadói részleg, ott akár el is kezdhetném a karrierem, az egyetem után? Vagy ott is hasonló az elvárások, mint pl a BCG-nél? Illetve mennyire számít releváns tapasztalatnak ezen a területen a pénzügyi gyakornoki munkám?
Köszönöm szépen a válaszotokat előre is!
Felesleges ennyi mesterszakot betolni (főleg ilyen büfé-ruhatár típusút mint a vezszerv – teljesen felesleges...). Bőven elég egy pénzügy mesterszak (és CFA vizsga) vagy jó az a biztosítási matek is, amit kinéztél, vagy pedig egyből az MBA (mostanában nálunk ezt javasolják inkább). Akikkel együtt dolgozom, pár kombináció a valós életből:
BCG-s: pénzügy mesterszak, CFA vizsga
Horváth: gazdmen alapszak + MBA (és ő a legmagasabb rangú közöttük)
Roland Berger: pénzügy PhD
Sorolhatnám még, a lényeg, hogy elég 1 mesterszak, inkább arra figyelj, hogy minél hamarabb juss be gyakornoknak egy nagy tanácsadóhoz.
Ha Big4-nál szeretnél dolgozni, akkor meg pályát tévesztettél, és kezdj el egy informatikai szakot, mert anélkül nehéz lesz. (Azzal is nehéz lesz. ;)
Előző azt sem tudja, hogy miről beszél
Alig hallottam biztosítási&pénzügy matekosokat ilyen helyeken, vezszerveseket annál inkább
Ezzel nem azt mondom, hogy rossz mesterszak lenne, de aki aktuáriusnak vagy kvantosnak tanul, az nem az McKinseyhez akar menni
Cfa-t nem tudja végigcsinálni 4 évnyi munkatapasztalat nélkül
Pénzügy jó választás, mert rengeteg banki projekt van ezeken a helyeken, de a vezszerv sem rossz választás bce-ről ha jó átlaggal végzel, mellette sokan a cems szakot is megcsinálják, amit szintén díjaznak a consulting cégek
Egyébként a Mastercard még aminek elég nagy presztízsű a tanácsadó divíziója
Külföldi MBA-t pedig fizetik(insead, kellogg, lbs), majd ha azon a szinten leszel, felesleges hamarabb valami bullshitet elvégezni, pláne egyből bsc után
“ Előző azt sem tudja, hogy miről beszél”
Kivéve, hogy Európa egyik legnagyobb multijávál vagyok senior stratéga csupa tanácsadó között, így jó nagy mintát látok személyesen magam körül valódi tanácsadókból. Te ki vagy előző, hogy ekkora mellényed van?
Köszönöm szépen az eddigi válaszokat!
A vezszerv-re azért gondoltam, mert Linkedinen látva, az általam látott legtöbb ember ezt végezte el, miután bekerült egy tanácsadó céghez, de önmagában szerintem sem érne sokat.
A BPM-en azért gondolkodtam, mert mégis egy alaposabb tudást adna, mint egy "sima" pénzügy, és ahogy hallottam, manapság egyre jobban kell ide is az adattudománnyal foglalkozó ismeretek, és ezt szerintem jobban el tudnám sajátítani, mint egy pénzügy mesterszakon, ahol kevesebb a matek. Viszont ettől sem zárkózom el, mert nagyon szeretem a pénzügyes tárgyaimat. :)
Akkor mindenféleképpen rá fogok feküdni arra, hogy bekerüljek egy tanácsadó céghez gyakornoknak. Esetleg tudtok olyan skilleket mondani, amit hasznos ebben a szakmában elsajátítani?
Esetleg tudtok még mesélni erről a munkáról? Leginkább a személyes véleményetekre vagyok kíváncsi.
Köszönöm szépen előre is a válaszaitokat!
Jaj istenem tudom ki vagy, a hülye troll aki mindig előadja, hogy egy bgfes marketinggel vették fel a ceura..
Kérdező: próbálj minél több case study versenyre jelentkezni, ilyen jellegű szakkolikba menni, ott ráérezhetsz milyen skillek kellenek egy menedzsmemt tanácsadónak
Kérdező sejtheted, hogy az 5-öske egy elsőéves egyetemi hallgató, aki mindent IS tud. :D
Szóval a tanácsadói munka projektekben történik. Van az ügyfélnek valamilyen problémája, és a tanácsadó cég kijelöl erre egy projekt csapatot. (Ami fordítva azt is jelenti, hogy ha tanácsadó vagy, akkor általában 2-3 havonta van egy új projekted, többnyire új ügyféllel.)
A tanácsadói munka lényegét a volt főnököm úgy foglalta össze, hogy “to reduce complexity”, azaz megérteni/átlátni egy összetett problémát, megragadni a lényegét, és erre valamilyen megoldást javasolni. Ez nem is annyira egyszerű feladat egyébként. A mi osztályunkra rengetegen jelentkeznek, mégis nagyjából csak 300:1 a felvételi arány – és az utóbbi időben egyre inkább az a tendencia, hogy csak tanácsadókat vesznek fel, azaz ha nincs tanácsadói múltad, nem tudod végigcsinálni az assessment centert. Ugyanezért a nagy tanácsadó cégekhez a legkönnyebb pályakezdőként bekerülni, mivel később már nagy eséllyel hiányoznak az alapjaid (vezetői kommunikáció, tanácsadói prezentáció-gyártás stb.)
A vezszerv szakról: már az alapképzése, a gazdmen szak is “nesze semmi, fogd meg jól” szak, azaz egy sztenderd alapozó gazdasági szak, de a végén hiányérzet marad benned, hogy nem igazán értesz semmi konkrét dologhoz. A vezszerv ezt fokozza tovább. :)) Hatalmas a vezszerv túlképzés, és egyre kisebb szükség van ilyen generalistákra. Nálunk (stratégiai osztály) sok ilyen ember van, oké ez a szak, de a legtöbben azt mondják, hogy szívesebben tanultak volna valami IT-sebbet... generalistákra egyre kevesebb az igény (vezetőkre is amúgy), specialistákra viszont egyre nagyobb. Ahogy írod, az IT és data skillek egyre értékesebbek.
Én személy szerint azért büfészakoztam le a vezszervet, mert – nézd meg a szak tantervét. :) Ennél sokkal jobb szinte bármelyik üzleti szak, de sokkal jobb az Ellátásilánc/menedzsment, a gazdasági informatika is stb. Természetesen a Pénzügy mester is sokkal jobb, a banki matek szak meg pláne sokkal jobb (és a matek miatt meg időtállóbb).
Kötözködő barátunk kedvéért hadd jegyezzem meg, hogy a BSc -> MBA párosítás teljesen normálisnak számít, nekem is ez van, a főnökömnek is, és a főnököm szerint kifejezetten ez az ajánlatos. De az jogos, hogy sokba kerül sajnos nagyon. Teljesen normálisnak számít nyugaton BSc-re MBA-t rátolni.
Egy kicsit szenderdebb választ adva: a vezszerv a gazdmen rendes mesterszakja, és valóban ez a sztenderd menedzsment szak párosítás, szóval nyugodtan menj ide és jelentkezz mellette gyakornoknak ahogyan az 5. mondja.
A vezszervnek mindössze három baja van:
1. Óriási a túlképzés
2. Amint írtam, egy generalista szak, kicsit ilyen “nesze semmi, fogd meg jól” érzéssel jössz ki az egyetemről... kérdezgess ilyen szakosokat, hogy látják
3. Ma, amikor az IT, programozás, data science stb. futnak leginkább a tanácsadásban is, ez egy gyenge képzésnek számít már. Mint írtam: nincs szükség ennyi generalistára.
A fentiek miatt hosszabb távon jobban jársz egy minél matekosabb mesterszakkal (legyen az gazdasági informatika, vagy biztosítási matek vagy bármi hasonló), mert hosszabb távon a mélyebb informatikai/matekos tudás kifizetődik.
De valóban a gazdmen-vezszerv a sztenderd menedzser szak, szóval nyugodtan tanuld ezt, ha a kitaposott ösvényen szeretnél járni.
Ennyi hülyeséget összehordani.. Azért emlékszem rád mert fél éve kb. Ugyan ezt csináltad egy kérdés alatt, azóta látom itt ülsz a netről összekapart bullshit tudásoddal. Befejezhetnéd ezt a hobbidat, hogy az érettségiddel ilyen jellegű témákban hordod össze a hülyeségeidet tájékozódni kívánó embereknek.
A tanácsadás mátrix szervezeten belül zajlik McKinseyen belül, agilis munkavégzéssel, nincsenek konkrét teamek. A projektet a partner veszi át, de több ember dolgozik rajta.
Data science pozi nem tudom mennyire van consulting cégeknél, inkább data analytics.
Előbbivel már azbalapszakot is rosszul választottad meg, inkább matek, infó és természettudományos szakok kellenek, magas módszertani tudás szükséges data analytics->excelegetés mellé néha használod a tableaut megbaz sql-t, szociológusokat is felvesznek rá
“ Data science pozi nem tudom mennyire van consulting cégeknél, inkább data analytics.”
Ha nem tudod, miről beszélsz, nem kell hozzászólni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!