Hogy néz ki nagyvonalakban az ideális út McKinsey-hez vagy BCG-hoz?
A jó pedigré önmagában ahhoz elég, hogy behívjanak interjúra.
Valahol olvastam, hogy minden kiválasztási lépcsőfok esetében kb. harmadolódik a jelentkezők száma: globálisan kb. 200 ezer ember jelentkezik, ebből kb. 66 ezret "hívnak be" tesztet írni (most már otthonról is meg lehet csinálni, Imbellus Game a neve), az első interjúkört 22 ezren érik el, a második interjúkört kb. 7 ezren és kb. 2-2,500 ember kap ajánlatot (évente, globálisan).
Vagyis lényegében könnyebb bekerülni a Harvardra (~4%), mint a McKinsey-hez (~1,5-2%). Nyilván Nyugat-Európában és főleg az USA-ban jóval nagyobb a verseny, itthon sokan nem is ismerik ezt a céget. De pl. hallottam olyat, hogy Ivy League egyetemen alapszakozó magyar jelentkezőt nem vettek fel a budapesti irodába, mert nem volt meggyőző az interjúkon, szóval önmagában a jó suli kevés.
A kiválasztási lépcsőfokok még egyszer: CV screening // Imbellus game // 3x60 perc interjú // 2x60 perc partnerinterjú (adott esetben még egy kör lehetséges, ha nincs konszenzus az offerről az interjúztatók között)
Minimum 5 ember interjúztat, szóval ide tényleg nem kerül be tévedésből, vagy szerencsével senki. :)
Bár gondolom nagyjából tisztában vagy ezzel, de azért leírom, hogy itt nem abból áll az interjú, hogy megkérdezik mit tanultál az egyetemen és ha szépen mosolyogsz akkor továbbjutsz.
Hatalmas irodalma van a jelentkezési folyamatnak, gyakorlatilag egy konkrét iparág épült rá, elképesztő pénzeket elkérnek egykor ott dolgozó emberek egy-egy próbainterjúért (2-300 EUR / alkalom). Ha tényleg érdekel a dolog, keress rá a neten, ajánlom pl. a PrepLounge nevű oldalt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!