A kínai vagy japán nyelvről miért terjedt el az a tévhit hogy ezen kettő a legnehezebb?

Szerintem a kínai kb. annyira lehet nehéz, mint a lojban. Kihívás persze, de szerintem egy kicsit túlzás hogy világviszonylatban annyira rettenetesen nehéz lenne. Az izoláló tipológiájú nyelvekre jellemző szabályokból áll a nyelvtana valószínűleg. Sajnos nem tudok pár két-három hetes nekibuzulásokon kívül több élményről beszámolni. Egy másik izoláló tipológiájú nyelv, a lojban viszont megtanulható évek alatt, vele 2007 óta próbálkozom, furcsa, érdekes, különös, de nehéznek nem mondanám, csak inkább élménydúsnak.

Érdekes kérdés még, hogy a hírhedt poliszintetikus nyelvek nehezek-e nyelvészeti értelemben. Erről egymásnak cikkeket olvastam, az egyik cikk szerint még a bennszülött (pápua, eszkimó, amazonas-mednece vidéki indián) gyerekek is másféle mintázatok, jelenségek mentén sajátítják el ezeket a nyelveket, és egy kicsit elnyújtottabban időben; viszont más vélemények szerint meg ezekben a nyelvekben a nyelvtani bonyolultság hsszú távon egyben egyszerűség is, a nyelvtanulás kései szakaszában már könnyebb tovább tanulni a nyelvet. Itt 1997 óta a szibériai eszkimóval vn viszonyom, korszerű terjedelmes tananyagot csak tavaly sikerült beszereznem. Valójában valamivel több benne az egységes vezérlőelv, mint a tanulás elején hittem. Előforsulhat, hogy a poliszintetikus nyelvek fő nehézsége inkább a tananyag szűkösségéből fakad (főleg természeti népekről van szó).