A kínai vagy japán nyelvről miért terjedt el az a tévhit hogy ezen kettő a legnehezebb?

Tévhit? És miért hasonlítasz?

Jártam kínában, többször is.

Szóba került a nyelvük és 6* elmondta ugyanazt a szót (én nem hallottam különbséget először) és kiderült mind mást jelent.

A különbség a hangsúlyban volt, hova tette..

Az ide települt kínaiak kiejtése sokszor megdöbbentően jó, szinte nincs akcentusa, mert ő nyelvük sokkal hangsúly és kiejtés érzékenyebb.

Ha gondolod legyen a lengyel nyelv a bonyolultabb...

A ragozó nyelvekről, különösen a japánról, finnről, magyarról azért terjedt el, hogy bonyolultak, mert elterjesztették azok, akik egészen addig nem tanultak ragozó nyelvet, anyanyelvük sem ebbe a körbe tartozik. Így úgy próbálják megérteni például a finn nyelvet, hogy abban 16 eset van (ha jól emlékszem) - ez az összes rag összeszámolva.

A kínai egy egészen más eset. Nem a nyelvtan benne a nehéz, hanem a készségek (beszédértés, beszéd, írás-olvasás) - különösen, ha nem ismertél előtte tonális nyelvet.

Valószínűleg a poliszintetikus nyelvek kevéssé vannak benn a köztudatban. Csukcsföld népei (csukcs-kmcsatkai nyelvcsalád, plusz még eszkimók), meg pápuák földjének nyelvei közt érdemes szétnézni.

A kínai: az írás szigorú értelemben véve nem szoros része a nyelvnek, a tonalitás pedig biztos nehéz, de mégis egész más jellegű kihívás, mint mondjuk amit egyes kis elszigelt törzsi társadalmak által sokszor összöhozni tudott különös nyelvek tudnak, egy sok tucat ragot egyetlen szóba belevinni képes, sokezer pradigmasort is magába sűrítő nyelvek.

Az, hogy egy nyelv mennyire nehéz, nagyban függ attól, hogy mi a tanuló anyanyelve, milyen egyéb nyelveken beszél még és mi a közvetítő nyelv. A távolkeleti nyelvek esetében, ahogy fentebb is írták nem magát a nyelvet megtanulni nehéz, hanem mondjuk a japán esetén magát a gondolkodásmódot. Hogy előfordulhat, hogy van egy kifejezés, aminek nincsen magyar, vagy angol nyelvű megfelelője, egyszerűen használatban kell megtanulni, amit így nem is biztos, hogy érthetően el lehet magyarázni. A japánban nagy hangsúly van a tiszteletet kifejező kommunikációnak, ami nem merül ki annyiban, hogy magázódunk - nyilván ezt is nehéz lehet megérteni annak, aki korábban nem találkozott ilyenfajta kommunikációs stílussal. A japán és a kínai nem egy nyelvcsalád, így a kínaiban egészen más nehézségek vannak. Szintúgy írták fentebb, hogy ún. tonális nyelv, vagyis attól függően, hogy hol van a hangsúly és a hangszín, változik a szó jelentése. Nagyon leegyszerűsített példa, de magyarul is tök mást jelent az alma és az álma, habár egy csak angolul beszélő valaki számára nem biztos, hogy azonnal hallható a különbség. Na most képzeld el, hogy az alma szót még további 4 féleképpen lehet kimondani, mondjuk legyen álmá, almá, almaá és aálma. Neked magyarul beszélőnek is gondot okozna a megkülönböztetés és csak reménykedhetnél, hogy a szövegkörnyezet segít eldönteni, melyik lehet az a szó, de egy olyan fül, aki először hall ilyen különbségeket, biztosan nehézségekbe ütközne.

A lengyel meg megint az a kategória, hogy mondjuk egy cseh, vagy orosz, aki szokva van a mássalhangzó torlódáshoz, vagy a ragozáshoz, annak nyilván könnyebb, mint mondjuk egy angolul beszélőnek, vagy akár egy kínainak.