Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Nem lesz elég pontom az...

Nem lesz elég pontom az egyetemhez mit tehetnék?

Figyelt kérdés

Hiába dolgoztam rengeteget, akárhogy számolom nem lesz elég pontom ahhoz, hogy felvegyenek. Van egy felsőfokú angol nyelvvizsgám. Csináltam két emeltet, angol 90%, történelem 72% lett. Ezenkívül a közép biológiám 93%, a magyarom 91%, és a matekom 59% lett. Ezzel így 425 pontom van. De mind az ELTE, mind a jelölt szak igen népszerű, és tavaly 435 ponttal lehetett bekerülni. Feltételezhetően ez a pontszám idén jóval magasabb lesz. Így nem fognak felvenni. Ez elég lelombozó, és azt sem tudom, hogy mi mindent tehetnék még. Ettől többet hogyan? Még esetleg a törimen tudnék javítani.. De már annak is örülök hogy ilyenek lettek amilyenek.. Pótfelvételin nem szokott lenni pszichológia. A keresztféléves eljárásnál sem indítják, ergo meg kell várnom a következő májusi normál felvételit. De az rengeteg idő. Másrészt nagyon el vagyok keseredve mert én úgy gondolom hogy amit tudtam megtettem, elfáradtam. A középiskolám olyan volt mint a pokol, alig vártam hogy végre olyan helyre mehessek ahol tanulni vágyó, normális emberek vannak. Ez tartotta bennem a lelket. De most így.. Nem tudom mihez kezdetnék. Szerintetek próbáljak meg októberben mégegy érettségit? Mondjuk egy emelt bioszt, és mellé elmenjek német középfokút is csinálni és várjak jövő ilyenkorig és úgy jelentkezzek újra, vagy mi legyen? Volt valaki ilyen helyzetben? Ti mit csinálnátok?

(+ ráadásként ha nem vesznek fel a szüleim rettentő csalódottak és mérgesek lesznek, nem fogják jó szemmel nézni hogy itthon vagyok, azt meg pláne ha munkát keresnék mert ők is azt akarják, hogy egyetemre menjek.)


2018. jún. 7. 21:11
1 2 3 4
 21/33 A kérdező kommentje:

#utolsó

Ezt most jól megmosolyogtam, ne értsd félre köszönöm, hogy írtàl, és te nem is tudhatod, de nekem körülbelül annyi közöm van a sporthoz, hogy szeretek korcsolyàzni néha szabadidōmben :"D ezzel az érdeklōdéssel elképzeltem milyen jô edzō lehetnék. :D szerintem azért fizetnének, hogy ne akarjak az lenni :D

2018. jún. 8. 00:34
 22/33 anonim ***** válasza:
29%

A matekot tök felesleges kijavítania, ugyanis ha ki is javítja, csak egy tanúsítványt kap róla, de attól még az érettségi bizonyítványában a korábbi eredménye fog szerepelni, és azzal fogják a tanulmányi pontjait számolni. Egyedül akkor lenne érdemes a matekot javítani, ha azzal szeretne kezdeni valamit. (ha a matek lenne az egyik választott figyelembe vehető tárgya a szaknak)


forrás: felvi.hu

"Figyelem! A tanulmányi pontok a jelentkező középfokú tanulmányainak teljesítményét tükrözik, tehát az érettségi bizonyítvány megszerzését követően szerzett érettségi tanúsítványokban foglalt eredmények nem vehetők figyelembe a tanulmányi pontok érettségi átlagának számításakor!"

[link]


Vagy a törit tessék kijavítani, vagy helyette inkább csinálni egy emelt bioszt, ha azt jobban szereted/jobban megy. Egy év alatt simán fel lehet készülni annyira, hogy az ember 80+%-os eredményt produkáljon belőle.

2018. jún. 8. 01:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 anonim ***** válasza:
0%

Ennyi pontért találhatsz már olyan szakot is, amivel mész is valamire, ne sajnáld a pszichót, olyan tömegképzés folyik, hogy esélytelen vele munkát kapni.


Nézd meg pótfelvételin mik indulnak, ha nem baj hogy fizetősre mész. Ha baj, akkor nézz egy szakot és jelentkezz rá tavasszal.

2018. jún. 8. 07:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim ***** válasza:
65%

Középiskolai eredményeid milyenek? Ezt nem írtad le, és jó lenne a pontszámításhoz. Én most gyorsan aszerint számoltam, ahogy az érettségi eredményeid vannak (magyar 5, matek 3, töri 5, angol 5, biosz 5), és ez alapján 435 pontod van a felvi pontszámító kalkulátora szerint. Ha minden év végi jegyed ötös, akkor 443. Ha mondjuk minden négyes, akkor már a duplázás jön, ezzel 424 pontod van. Csak azért kérdezem, mert nem tudom, hogy jött ki a 425 pont továbbra sem, mert ezt nem írtad le, hogy magadnak számoltad, vagy kalkulátorral (vagy csak átsiklottam felette).



De ha biosz szakra szerettél volna igazából jelentkezni, tényleg nem értem, hogy miért nem tetted, ott szerintem jóval kevesebb volt mindig is a ponthatár, mint pszichológiára, és az emelt érettségi sem kötelező. Tavaly 376 pont kellett biológiára az ELTE biológia szakán államilag finanszírozott képzésen (ha igaz, amit az eduline ír, mert a felvin nekem most nem hozza be a tavalyi ponthatárokat).


Most igazából a legfontosabb, amit el kell döntened, hogy mit szeretnél: bioszt vagy pszichót tanulni.

Ha bioszt, akkor oda a biosz és a matek eredményed számít, viszont többletpontot csak a felsőfokú nyelvvizsga ér, tehát érdemes lenne legalább egy biosz emeltet csinálni. Ha eddig is magadtól készültél, és ilyen eredményeid lettek, akkor ha a biosz emeltre koncentrálsz, szerintem az is simán menni fog. Csak számold ki, hogy hány százalékot kell elérned egy jó 380 ponthoz biosz szakra, ha nem emelkedik drasztikusan a ponthatár, akkor azzal elméletileg bent vagy. Emellett érdemes gondolkodni a matek javításán is, mert biosz szakra ugye az számít.

Nyelvvizsgát pontszámítás szempontjából felesleges tenni, az majd a diplomához lesz szükséges (bioszon nem tudom, mi a kimeneti követelmény, de pl. pszichológia mesterképzésen legalább 2 középfokú nyelvvizsga kell a diplomához, ha mégis maradsz a pszichónál), mivel a felsőfokú angollal megvan a maximum 40 pont, amit a nyelvvizsgákért kapsz.

Ha a pszichót szeretnéd mégis, akkor vagy töriből tufsz csinálni még egy emeltet, vagy akkor megpróbálod a biosz emeltet ott is, mert ugye az is számít. Azt nem tudtam, hogy a tanúsítvány nem számít tanulmányi pontoknál, szóval ha a pszichón gondolkozol, akkor tényleg nem érdemes azt kijavítani a matekot, kivéve, ha úgy érzed, hogy azt is meg tudnád csinálni emelt szinten, mert pszichóra a matekot is be tudod számítani. Vagy még magyarból tudsz emeltezni, az is számít.


Szóval, összegezve:

Ha biosz a terv -> bioszra kell rágyúrni, esetleg a matekra

Ha pszichó a terv -> igazából a fentiek közül bármelyikre rágyúrhatsz, mert mindegyiket beszámolják pszichón, de a legcélszerűbb vagy egy biosz emelt, vagy egy új töri emelt lenne


Hogy októberben vagy májusban szeretnéd az új érettségit, azt már neked kell eldöntened, hogy lesz-e elég energiád nyáron készülni, vagy esetleg pihennél előtte egy kicsit, és akkor jövő májusban csinálod.

2018. jún. 8. 08:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 anonim ***** válasza:
11%
En a helyedben elkezdenék németül tanulni és csinalni egy nyelvvizsgát jövőre.
2018. jún. 8. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/33 anonim ***** válasza:
53%

Én a helyedben nagyon rágyúrnék a bioszra és tavasszal emelteznék. Az őszit nem annyira javaslom, amikor gyakoroltam, azok mindig kb 10%-kal rosszabbul sikerültek, nehezebbek.

A német nyelvvizsga is jól jöhet, mert ugye az angol emelt mellé már nem vihetsz angol nyelvvizsgát.

Sok sikert, ne add fel, sokan vannak akik még harmadjára is nekifutnak, ne szégyelld!

2018. jún. 8. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/33 anonim ***** válasza:
0%

Próbáld meg az októberi érettségit. Max 100 plusz pontot vihetsz ... ezt a 2 emeltel és nyelvvizsgával bőven kimaxoltad.


Matek javítót lenne érdemes írni. Abból még rengeteget fel lehet húzni, de a töri emelt necces lenne. Kevesebbet tudnál vele javítani és azt is sokkal nehezebben.


A végén írtad, hogy munkát keresnél ... Ne keress munkát amíg ezt ki nem javítottad.

2018. jún. 9. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 anonim ***** válasza:
0%

Azt javaslom, hogy iratkozz be költségtérítésesen most szeptembertől, arra biztosan lesz elég pontod. Ha nem jelölted be a jelentkezési listában ezt az opciót, azaz sehova sem vesznek fel, akkor pótfelvételizhetsz; s ha esetleg a pszichológiát sehol nem hirdetik meg idén a pótfelvételin, akkor is a biológiát szinte biztosan. A pótfelvételin (költségtérítésesen) teljesen biztosan bekerülsz ennyi ponttal.


A költségtérítést lehet teljes egészében diákhitellel fedezni, és ha beiratkozol költségtérítésesen, akkor ha jól tanulsz, átsorolhatnak egy év után államira; illetve ettől függetlenül még ugyanúgy újra felvételizhetsz jövő nyáron, mint ha fel se vettek volna és az addig elvégzett tárgyaidat beszámítják.


Semmiképpen ne vesztegess el most egy évet az életedből, különösen ne olyan miatt, ami lehet, hogy egy év múlva sem sikerül! Mindenképpen iratkozz be most! Még ha végig költségtérítésesnek maradsz, végzett pszichológusként vagy biológusként visszafizetheted majd apránként a diákhitelt a fizetésedből, vagy kimehetsz külföldre pár évre dolgozni, s akkor a kinti fizetésedből kimondottan gyorsan megteheted ezt.


Szóval azt javaslom, mindenképp vágj bele az egyetembe most szeptembertől. Sok sikert!

2018. jún. 9. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/33 anonim ***** válasza:
100%

Na hallgass az utolsóra! NAGYON kicsi az átvétel esélye, aztán vagy kimaradsz, vagy egy át nem gondolt hitellel kezded az életed. (Mert más az, ha átgondolod, és vállalod a költségtérítést.)


Egy év nem a világ, el lehet nagyon hasznosan is tölteni.

2018. jún. 10. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 anonim ***** válasza:
100%

Egyetértek 82%-kal.


Töltsd az évet hasznosan. Ha nem sporttal, akkor más OKJ-s képzésre iratkozz be, tanulj valami szakmát, mindig jól jöhet. Ha olyasmit tanulsz, amit otthon is tudsz kamatoztatni (például fodrász, fotós stb.) akkor külön jól jársz. Az állam meg fizeti. Az intenzív nyelvtanfolyam se rossz ötlet, az egy év külföldi munka meg még jobb ötlet. Menj ki bébisintérkedni egy évre, és tanulj meg egy nyelvet rendesen.

2018. jún. 10. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!