Érdemes passziválni az egyetemen, vagy inkább folytassam?
Kicsit elhúztam a félévet és a csoporttársaimmal sem tudtam megbarátkozni a sok hiányzás miatt.
Az egyetemen nem tesznek át fizetősre, ha nem teljesítek semmit, sőt, tudok még most, félév vége előtt utólag passziváltatni, így halaszthatok egy évet.
De végigcsinálhatom ezt a pár tárgyat, és max a következő félévben teszem magam passzívra, vagy a következő félév tárgyait is végigcsinálhatom és akkor maximum jövőre azokat nem kell.
Szerintem jobb lenne halasztani egy teljes évet és jövőre tiszta lappal kezdeni. A családom viszont nem tud erről az egészről, nem tudom hogyan számolhatnám el előttük az évhalasztást. El tudnám-e egyáltalán titkolni? :D
Másik előny, hogy ha jövőre a barátnőmet is felveszik, akkor egy szakra és egy csoportba járnánk, ami klassz lehetne.
Mindenesetre annyi elmaradásom van, hogy jövőre mindenképp újra fel kell vennem az elsős tárgyak egy részét. Akár még hagyhatom is a fenébe az egészet, maximum eggyel kevesebb államilag támogatott évem lesz.
Művészeti képzésre járok, 12 félévem volt, 10 félév maradt, mert egy vidéki egyetemen már eltöltöttem egy évet. 3 és a BA és 2 az MA.
Szívem szerint halasztanék, csak tényleg nem tudom hogyan számoljak el a családomnak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szívesen teperek, de nem jó, ha emiatt kiesek az évfolyamról..
A család tart el, ez a probléma. A másik probléma, hogy már 4 tárgyból kaptam aláírásmegtagadást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!