Milyen pszichológiai hozzáállással lehet nagyon nagy anyagmennyiséget megtanulni?

Úgy, hogy érdekel, amit tanulsz! És igen, ez ennyire egyszerű. Ezért baj, hogy mindenki ész nélkül jelentkezik valami menő egyetemre, pedig semmi tehetsége az adott szakhoz, mégis ott van, de főleg csak nyavalyog, hogy nem megy, meg milyen sok, nincs is kedve elkezdeni.

Persze tudom ez nem ilyen egyszerű, mert mindenhol vannak olyan tárgyak, amihez az embernek semmi kedve, de azért pár ilyet ki lehet bírni, a többséget pedig érdeklődésből, szenvedélyből tanulja az ember, és ott lebeg a szeme előtt a vágyott cél, hogy mi legyen majd a munkája.

Ennek elég motivációnak kéne lennie. Akit ez nem motivál, valószínűleg rossz helyen van, nem neki való helyen.

Gondolj bele miért lenne valaki orvos, ha pl eldobja az Élettan könyvet, hogy ejj ez túl hosszú, nincs kedvem hozzá, inkább hagyom...

Vagy én pl mérnöknek tanulok, van jó sok olyan tantárgyam, amikért rajongok, néhány után még szomorú vagyok, ha vége az órának, mert tetszik (pedig a legtöbb előadásunk 3 órás, és akkor még ott vannak a laborok, amik még hosszabbak...), általában reggel 8től este 7ig bent vagyok, mert mindig felveszek egy csomó tárgyat, és néha még ezen kívül is van olyan tárgy, aminek a könyvét csak úgy olvasgatom, pedig semmi szükségem rá, nem kapok érte kreditet, csak érdekel és kész.

Ja és egyébként ne egy strébernek képzelj el, aki halálra tanulja magát, csak érdeklődő vagyok. Egyébként konkrétan kevés időt töltök tanulással, de sok minden megmarad.