Miért van az, hogy a magyar irodalom tananyaga tele van értelmezhetetlen, végtelenül elvont művekkel?

Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek

E.T.A. Hoffmann: Az arany virágcserép

Franz Kafka: Átváltozás

Gogol: A köpönyeg

Szent Ágoston vallomásai: kerti jelenet

Babits Mihály: In horatium

Csak néhány azok közül, amiket -felmérésem szerint- senki nem értett vagy tudott értelmezni. Az arany virágcserepet olvasva felmerült bennem, hogy ugyan miért jó ezt nekem olvasnom? Mit akar ez nekem tanítani? Olyan, mintha beszívott volna, aki írta. Kassákkal ugyanez a helyzet, egyszerűen összefüggéstelen baromságnak tartom. Mintha egy drogos írta volna.

Továbbá miért olyan minden vers, hogy teleteszik 10000 görög meg latin mitológiai kifejezéssel úgy, hogy az isten se értse, mit akartak mondani? Miért kell mindig köntörfalazni? Miért nem lehet átláthatóbban írni? Féltek valamitől? Miért kell ilyennek lennie az irodalomnak?

Vagy ott van az a Szent Ágoston vallomásai. Nem tudom pontosan, de rémlik, hogy valami olyasmiről szól, hogy talál egy bibliát és erről ír oldalakat, meg a fantasztikus katarzisokról, amiket közben "átél". Miért ilyen semmitmondó a legtöbb mű, amit veszünk? Komolyan ezért lelkesedtek akkoriban az emberek? Miért nem írnak egy nemi aktusról, ami valóban önfeledt, vallási boldogságot hoz? Ha azért lelkesednének, azt megérteném.

Egyébként vannak, amik nagyon jók, például Ibsentől a vadkacsát nagyon élveztem. De a legtöbbet túl lassúnak, túl körülményesnek, túl átláthatatlannak, és sokat egyenesen teljesen értelmetlen marhaságnak tartok (arany virágcserép, Franz Kafka). Hogy jut eszébe valakinek ilyeneket írni?