Miért hiszik sokan hogy a kitűnőség a tanulói teljesítmény csúcsa?

12 évből 1-szer voltam kitűnő. Gimiben már több tárgyból voltam 3-as, félévkor 2-es is. Matekól és fizikából viszont mindig nagyon jó voltam, és OKTV-n döntőbe jutottam. De azt érzékeltették velem hogy ez csak olyan himi-humi dolog, csak az érne valamit hogyha kitűnő lennék. 12.-re már egyértelmű volt, hogy fizika szakra szeretnék menni, és a német-magyar szakos ofőm külön beszélt velem, hogy ez nekem nem való, rossz tanuló vagyok, örüljek, ha meg tudok csinálni egy OKJ-t.

Most harmad éves vagyok, ha minden jól megy, jövőre megyek MSc-re. Szóval nem úgy látom, hogy az OKJ lenne rám méretezve. Viszont azoknak, akik végig kitűnők voltak, a jó része vagy be se jutott oda ahova akart, vagy már otthagyta. Voltak vagy tizenöten az évfolyamról, akik orvosira akartak menni, de csak egyvalaki jutott be, pedig a nagy részük végig kitűnő volt. Hasonlóan, akik bejutottak a BME-re, azoknak egy jó része kibukott, átment könnyebb egyetemre, van aki szakképzést csinál.

Még gimis koromban nagyon megviselt az, ahogy a tanárok, családom bántak velem, és kb. gimi végéig én is azt hittem, hogy nem érek el semmit. Most visszanézve ezt nagyon rossznak tartom, és nagyon sajnálom azokat, akik valamiben tehetségesek, de ilyen megaláztatások miatt elmegy a kedvük a tanulástól.

Szerintetek megfelelő ez az értékelési rendszer? Nem tartjátok rendkívül károsnak, indokolatlannak, és megalázónak?