Másnak is hányingere van az ELTE-től?
ELTE btk-ra járok, de nagyon elegem van az egészből. Tanárok szinte mind borzasztó, nem segítőkészek, és a saját szintjüket várják el a hallgatóktól, mindenbe belekötnek...hatalmas a fejetlenség, órán "játszunk", a számonkéréseken meg csak a hallgatókat szivatják, nagyon nehezek a vizsgák. 30 perces vizsgán 80 kérdés, 30 percből 10 az oldal kifagyásával ment el, lehetetlen összeszedni a 60%-ot. Arról ne is beszéljünk hogy a kar épületei 70-es évekbeli szibériára emlékeztethetnek, örülök ha nem omlik rám a plafon, ma a vizsgát kb 5-10 fokban írtuk. Nagyon undorodom már az egész helytől, de mégis annyian dicsérik ezt az egyetemet, meg hogy országelső, de hogy mire???
Másnak vannak esetleg hasonló tapasztalatai?
Mint ha a rendszerváltás kori győri SZIE jellemzését olvasnám. Ezek szerint az országelsőnek mondott egyetem is ilyen, ráadásul már jóval a rendszerváltás után.
Az említett SZIE-n mikor ugyanezt tapasztaltam, mint ha csak azt éreztették volna velünk, hogy minek jártok ide, az összeszerelő üzemekben úgysem kell diploma. Imádtam tanulni, jó tanuló is voltam, de a hallgatókhoz való említett hozzáállás örökre elvette a kedvem a további tanulástól. Pedig sok ismerősöm mondta, hogy egyetemi tanár is lehettem volna. Majd a következő életemben egyik demokratikus ország egyetemén próbálkozok. :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!