Pedagógusok! Miben és mennyire változott a munkátok a státusztörvény bevezetése óta?
"Egyetlen év alatt?"
Szerintem 2-3 év volt, mire teljesen kész lett. Persze sokat dolgoztak rajta saját kezüleg is.
"Na, azért annyiért már Budapesten is kapsz..."
Hát itt ahol élek pontosan olyan árak alakultak az utóbbi pár évben, mint Budapesten:) Vagyis nem, a buszjegy még drágább is. :D A tanári fizu meg épp annyi amennyi mindenhol. Vagy hát a hátrányos térségi pótlékot leszámítva.
"De igen, értem, tudom, akkor is pont ugyanilyen reménytelen volt, hidd el, amikor én voltam olyan idős, mint te. De azért neked se kell a híd alatt laknod, gondolom... Mindenesetre ha nem tudsz annyival megelégedni anyagilag, amennyi van, akkor inkább csinálj mást, ne legyél tanár, mert így bele fogsz keseredni..."
Persze, nem kell a híd alatt, de ettől még ez se egy megoldás egy életre.
Szeretem a munkámat, nem vagyok megkeseredve, csak az borít ki, hogy ismerős kislány is 23 évesen, aki még kézbe se vette a BSc diplomáját még tavaly az a multinál 650 nettóval (nem, nem bruttó!) kezdett rögtön. Most 700 nettó. Nem, semmi extra tudás, csak egy jól hangzó szak. Szóval ezeket már egyszerűen túl nagy különbségnek érzem.
De ez így is lesz, amit írsz... Emiatt nem jelentkeznek tanárnak az emberek, hiába egy diplomás, értelmiségi munkakör. Olyan szomorúnak érzem ezeket, mert amúgy egy klassz és értelmes munka. És nem értem miért nincsenek már réges rég az utcán az emberek... és nem csak emiatt... az infláció, az egészségügy, az adóterhek...
"klassz és értelmes munka"
Hát ez az. :) Az előnyeit kell nézni. Én pl. tökre élvezem, hogy most, amikor a legnagyobb kánikula van, itthon lebzselhetek egy szál semmiben naphosszat, nem kell valami multinál magassarkúban meg kiskosztümben feszíteni egész nap, meg hétvégén is elérhetőnek lenni, stb.
Úgy kell felfogni, hogy
- minden munka nehéz, csak mindegyik máshogy
- a miénk is nehéz, meg azé is, aki 700 ezret keres
- én még mindig inkább ezt választom nap mint nap (pedig belekóstoltam a versenyszférába is - de az csak aktatologatós, pénzhajhászós hülyeség volt, ami nem viszi előrébb a világot)
- mi évi 10 hónapot dolgozunk, ők viszont 12-t
- igaz, hogy csak 360-at keresünk, viszont két hónapunk szabad
- azt a két hónapot számoljuk 700-zal havonta (mi is megérdemlünk annyit): csak mi nem kp-ban kapjuk meg, hanem szabadidőben. Namármost:
Ha 10 hónapon át kapunk 360-at, aztán 2 hónapig 700-at, akkor az évi
5 milla, ami 12 hónapra elosztva 416 ezer. Ez máris jobban hangzik, mint a 360. A 2 szabad hónapunkban meg kereshetünk további 700-at, ha akarunk, úgyhogy azt is hozzászámolhatjuk az éves bevételhez, és akkor az 6.400.000 / 12 = 533.333,-Ft havonta.
Hát, ennyi fizetésemelést tudtam elintézni neked így hirtelen. :DD
Na, úgy vagy te tanár, ahogy én a római pápa, 22-es! Senki nem dolgozik 12 hónapot, mert mindenkinek van egy szál semmiben lebzselésre minimum 20 nap szabadsága, az ugye 28 nap, 4 hét, később több. Tehát nem 2 hónap, hanem 1 hónap különbséggel kell számolni, az 8,3%. A fizetéskülönbség nagyon nem 8,3%. Egyébként még a te számításod szerinti 15% különbség se számottevő.
Az, hogy a szabadidőnkben, a nekünk járó pihenés, regenerálódás helyett (nem véletlenül találták fel a fizetett szabadságot) milyen kereső munkát tudunk vállalni, teljesen irreleváns a fizetésünk szempontjából. A fizetésünk a heti 40 óra munkaidőre vonatkozik. Más is elmehet ráérős idejében különmunkára, nemcsak a tanár.
Te hülyének nézed az embereket! Nem vagyunk!
Köszönöm az eddigi válaszokat, én mindenki felpontoztam.
A szabadságról annyit, hogy én 35 vagyok, versenyszférában dolgozom, és most van 27 nap szabadságom úgy, hogy augusztusra már kiírtam a két hét szabit.
Én ezzel a 27 nappal sem tudok mit kezdeni, 1-2-t még kiveszek, a többi megy jövő évre. De hát még a tavalyiból is van 8 napom...
"Én ezzel a 27 nappal sem tudok mit kezdeni"
Hogyhogy nem? Nem emlékszel már rá, hogy milyen az, hogy "pihenni"? :)
Szerintem vigyázz magadra, igenis vedd ki a szabikat időarányosan, ne tologasd és ne a pénzt válaszd helyette, mert hosszabb távon megbánhatod. Próbáld ki, milyen lenne a négy napos munkahét: csinálj magadnak hosszú hétvégéket. :)
Komolyan mondom, érthetetlen... Tényleg nincs semmi, amire azt szoktad mondani, hogy na, ezt majd akkor csinálom, ha lesz rá elég időm? Mindig mindenki rohan, te meg komolyan időmilliomos vagy?
Hát add az idődet másoknak, ha annyira nem kell neked: ha annyira dolgozni akarsz, abban a 27 napban dolgozz valami mást, vállalj önkéntes munkát, ami egész más természetű, mint amit nap mint nap csinálsz, hogy legalább változatosabb legyen, hogy másban is kipróbáld magad. Neked is jót fog tenni, és másoknak is segítesz vele.
Dolgozok mást is, a főállás mellett weboldalakat készítek, és kézműveskedek is.
De nálunk úgy nem "divat" szabira menni.
Ezen a részlegen, ahol vagyok, kb. mindenkinek ennyi szabija van még bent.
Nagyon ritkán kiveszek fél napot, vagy lecsúsztatok, ha van valami fontos elintéznivaló, de ez tényleg ritka.
"Tényleg nincs semmi, amire azt szoktad mondani, hogy na, ezt majd akkor csinálom, ha lesz rá elég időm?"
De, ilyen apróságok vannak, mint hogy elpakolni a szerszámos szekrényben, stb. Ezeket meg szoktam csinálni szabadság alatt, de ezek is csak megvannak egy, vagy max két nap alatt.
"Dolgozok mást is, a főállás mellett weboldalakat készítek, és kézműveskedek is."
Annál inkább menjél szabira: hogy ne mindig csak dolgozz!
"De nálunk úgy nem "divat" szabira menni. Ezen a részlegen, ahol vagyok, kb. mindenkinek ennyi szabija van még bent."
Szabira menni nem divat kérdése. Kit érdekel, hogy mit csinálnak a többiek? Egyébként ők mind végtelenül boldog, egészséges és kiegyensúlyozott emberek, és csupa időmilliomos az összes? Nem férne rájuk is némi pihenés, nincs rájuk szükségük a családjaiknak? Lehet, hogy mind arra vár hogy valaki menjen már szabira, és akkor ő is megy majd szíves-örömest. Komolyan mondom, szakszervezetek kivívták, hogy igenis járjon szabadság a munkásoknak, ti meg semmibe veszitek... Szomorú dolog ez. Tényleg. Mert aztán meg meglesz a böjtje így vagy úgy... Menjetek együtt, ha egyedül nem mertek vagy micsoda, merthogy nem divat...
"Na, úgy vagy te tanár, ahogy én a római pápa, 22-es!"
Ezt miből szűrted le?
#27
"Egyébként ők mind végtelenül boldog, egészséges és kiegyensúlyozott emberek, és csupa időmilliomos az összes?"
Van egy fiatal munkatársunk, alig egy éve, hogy ott dolgozik nálunk. Kérdeztem tőle, hogy ő nem akar-e elmenni egy vagy két hétre szabira, nem megy-e nyaralni valahova...
Azt mondta nem, mert nincs kivel és hova... puff.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!