Abúzív, gyűlölködő tanár elleni pernek van értelme? (többi lenn)

Amiről te írsz, az lényegében annak a példája, hogy a tanárnak nincs más eszköz a kezében, csak az, hogy a kezelhetetlen gyereknek elkezd rossz jegyeket osztogatni. Lényegében ezt írod. Viszont ezzel azt igazolod, amit én is írtam: a probléma a gyerektől ered.

A kérdező azt írja, hogy őt semmi ok nélkül elkezdte abuzálni és rossz jegyekkel bombázni egy tanár. Én erre azt feleltem, hogy ilyen nincsen, egy tanár magától nem csinál ilyet. Ha a gyerek ilyet tapasztal, közel 100%, hogy az valahol a gyerektől ered. Ezt az állításomat erősítetted meg te is...

Az már más kérdés, hogy helyes-e ez a tanári magatartás, mert szerintem sem helyes. De az én válaszom nem erről szólt, nem ezt a kérdést akartam eldönteni, hogy a tanárnak hogyan kéne fegyelmeznie, milyen módszer a helyes, és mi nem. Te erről kezdtél el értekezni, de ez nem a kérdés tárgya.

"A tanárnak nincs más eszköz a kezében, csak az, hogy a kezelhetetlen gyereknek elkezd rossz jegyeket osztogatni."

Lenne más eszköze, ha értene hozzá.

"Ha a gyerek ilyet tapasztal, közel 100%, hogy az valahol a gyerektől ered. Ezt az állításomat erősítetted meg te is..."

Igen, valószínűleg a gyerektől ered. De! A gyerek az gyerek, a tanár meg egy felnőtt. Kinek kéne több eszének lenni?

Nekem is problémás gyerekem van, és én is minden áldott nap elmondom neki, hogy viselkedjen rendesen. Ennek ellenére leesik a vonalzó a tanórán, ennek ellenére zizeg, itthon hagyja a tankönyvét, hasonlók. Nem csinál olyan durva kihágásokat, amiért ilyen lelki terrort érdemel. De azért nem egy mintagyerek, elismerem.

Ráadásul, mivel most már úgy érzi, bármit tesz, úgysem tud megfelelni, már önbeteljesítő jóslatként is viselkedik. "Te lusta, rossz gyerek vagy!" Hát az is lesz.

Pozitívan kéne fegyelmezni az ilyen gyerekeket, de ezt általában a pedagógusok nem ismerik.

Persze, meg kell próbálni a gyereknek visszafogni magát. Ez vagy sikerül vagy nem. És sajnos még ha sikerül, akkor sem biztos, hogy a tanár leállítja magát. Nálunk már akkor is az én gyerekem a hibás, ha ott sem volt a tanórán.

Váltsatok iskolát.

Vannak természetesen olyan tanárok akik már elégé kikészültek.

Abban teljesen egyetértek a 11-sel, hogy a kérdező feltehetően csinált valamit mert csak úgy nem szúrta volna ki.

"Nem csinál olyan durva kihágásokat, amiért ilyen lelki terrort érdemel."

Lelki terrort nem érdemel a gyerek semmiért. De amúgy pontosan tudod, hogy miket szokott csinálni a gyereked?

Én azt veszem észre, hogy a szülők nagyon nincsenek tisztábban mit csinálnak a gyerekeik. Különösen mert már a jobb általános iskolákban is előkerülnek mindenféle anyagok használata.

"Pozitívan kéne fegyelmezni az ilyen gyerekeket, de ezt általában a pedagógusok nem ismerik."

Elképzelés szép. De a megvalósítás 20+ gyerek esetén, óratartás közben úgy, hogy minden diák más minden diák esetén más módszer működik, mások a körülményeik, stb. már egy kicsit problémásabb.

Lehet tanulni egyetemen mindenféle probléma megoldási módszert majd amikor oda érsz akkor észre veszed, hogy hoppá annyira nem működnek.

"Lenne más eszköze, ha értene hozzá."

"Pozitívan kéne fegyelmezni az ilyen gyerekeket, de ezt általában a pedagógusok nem ismerik."

stb.

Ezeket nekem írod, de én már leírtam, hogy a kérdés nem erről szól, én másra válaszoltam. De akkor ismétlem önmagam: "Az már más kérdés, hogy helyes-e ez a tanári magatartás, mert szerintem sem helyes. De az én válaszom nem erről szólt, nem ezt a kérdést akartam eldönteni, hogy a tanárnak hogyan kéne fegyelmeznie, milyen módszer a helyes, és mi nem."

Úgyhogy hiába írod nekem ezeket, szerintem sem helyes az, ha a tanár csak úgy tud már fegyelmezni, hogy buktatja a gyereket. De ettől még a tény tény marad, a kérdező piszkálta fel a tanárt szerintem valamivel. Én csak arra válaszoltam, hogy a tanár nem magától gonoszkodik, hanem annak bizonyára valamilyen oka van. Hogy ez önmagában helyes-e vagy sem, erre már nem reagáltam. Szerintem sem helyes, úgyhogy nagyjából egyetértek azzal, amiket írsz. Remélem, így már érted.

Egyébként pedagógiai szituációkban ha a tanár a saját, személyes indíttatásából tesz valamit a gyerekkel kapcsolatban (unszimpátia, bosszú, kétségbeesés stb. alapján), annak nincs létjogosultsága szakmai szempontból. Ez evidens, senki nem vitatkozik ezzel.

Viszont a #13-as véleménye közelebb áll hozzám, mert más a pedagógia elmélete és más a gyakorlat. Hiába tanul meg mindenféle módszert egyetemen a tanár, a való életben teljesen más az egész, mert vannak olyan "elvetemült" gyerekek, akikre egyszerűen nem hat semmi. Lehet elemezni a családi hátteret, lehet szociometriázni, más szakembereket (pszichológust stb.) be lehet vonni, amiknek bizonyára van hosszútávon valamilyen hatása (vagy nincs, és szerintem van olyan gyerek, akinél nincs, aki már volt tanár, szerintem tudna erre példákat mondani). De hiába beszélünk ezekről, a mindennapi gyakorlatban sokszor az "akkor és most" számít, a deviáns gyerek "akkor és most" tesz vagy mond valamit, és arra helyben kell reagálni. És az ilyen "akkor és most" szituációkban bizony nem sok eszköz van a tanár kezében!

Sokszor eszembe jutott tanárként, amikor álltam az osztály előtt, hogy ha pl. valamelyik gyerek felállna és teljesen elszabadult ágyúként elkezdene engem k. anyázni, akkor mit csinálnék? Most hagyjuk a családi hátteret, hagyjuk, hogy mikor hogy beszélgettem vele. Egy "akkor és most" szituációban, és látszik, hogy nem érdekli semmi. Feláll és elkezd k. anyázni. Mit tehet olyankor egy tanár?

Most ez egy extrém példa volt, velem ilyen soha nem fordult elő, de kisebb-nagyobb mértékben ezek naponta érik a tanárt. És bizony, sok tanár előbb-utóbb az idegrendszere alapján fog reagálni, és akkor jönnek a személyes indíttatású reakciói (bosszú, rossz jegyek, megszégyenítés stb.). Mert egyszerűen nem tud mit csinálni egy "akkor és most" szituációban, a tekintélyét viszont meg kell őriznie.

Erre lehet mondani, hogy szakmailag egy ilyen tanár nincs felkészülve, de én nem minősítenék így senkit. A szakmai felkészültség szerintem önmagában nem sok mindent jelent. Én már láttam olyan tanárt is felsülni ilyen "akkor és most" helyzetben, aki egyetemen pedagógiai módszertant tanított...

"Lehet tanulni egyetemen mindenféle probléma megoldási módszert majd amikor oda érsz akkor észre veszed, hogy hoppá annyira nem működnek."

Én úgy mondanám ezt, hogy igazából a módszertanok csak amolyan támaszok. A lényeg szerintem NEM az, hogy mit tanul az ember egyetemen. Ha ugyanis nincs érzéke hozzá, illetve nincs meg az a kiállása, személyes ráhatása, akkor hiába tanul akármilyen módszertant, úgy sem fog tudni fegyelmezni. Ehhez érzék, tehetség kell, a pedagógiára születni kell, szerintem ezt nem lehet megtanulni. Az egyetemen előadott módszertanok csak kiegészítik, "szavakba öntik", konkretizálják a pedagógiai jellemet, illetve konkrét eszköztárral ruházzák fel. De akinek nincs ilyen jelleme, annak hiába adsz eszközöket, nem tudja majd őket használni.

Olyat is láttam már, hogy valaki nem tanult pedagógiát, mégis tudta "fogni" a gyerekeket, akiket rábíztak. Mert van érzéke hozzá, illetve van olyan személyisége és kiállása, kisugárzása, ami a gyerekekben azt eredményezi, hogy tekintélyként nézzenek rá. Ez vagy megvan az emberben vagy nincs. És ha nincs, akkor tanulhatsz bármit egyetemen, nem fogod tudni fegyelmezni a gyereket...

Amellett, hogy az előttem szólóknak az esetek többségében valószínűleg igazuk van, azzal vitatkoznék, hogy MINDIG a gyerektől ered a probléma. A saját tapasztalatomat tudom csak felhozni példának, mert a közoktatást egyedül a tanulói oldalról ismertem meg. Egy úgynevezett "elitgimnáziumba" jártam, ahol az ismeretségi körömben senki nem volt "problémás gyerek": mindenki hajtott, és szeretett volna a lehető legsimábban bejutni a kiválasztott egyetemre. Én teljes mértékben reál beállítottságú voltam világ életemben, egyáltalán nem érdekelt a magyar nyelv és irodalom, ettől függetlenül viselkedtem (nem zavartam az órát, megcsináltam a házi feladatokat, nem beszéltem vissza, nem balhéztam). Különösebben aktív sem voltam, de ezt így majdnem negyvenéves fejjel sem gondolom bűnnek. Az, hogy a tanárnő részéről volt egy erős személyes ellenszenv, még önmagában nem nagy baj, hiszen senki sem szerethet mindenkit. Az viszont, hogy ezt az ellenszenvet nem tudta professzionálisan kezelni, és összemosta a szakmai tevékenységével, egyáltalán nem elfogadható. Nem, nem buktatott meg, de a jegyeimen is és a mindennapi kommunikációban is masszívan érzékelhető volt a hozzáállása. A szülői értekezleteken semmi konkrétumot nem mondott, hogy "mi a gond", így változtatni sem tudtam. Még az osztálytalálkozón is látványosan elkerült.

Természetesen voltak nagyon jó tanáraim is, akikre a mai napig szeretettel gondolok vissza, de bizony az említett rossz példa is létezik. Ráadásul ugyanez a tanárnő más gyerekeknek nagyon bejött, szóval még az is lehet, hogy a "jó tanár" nem is egy abszolút fogalom, hanem a személyiségek összeférhetőségének kérdése (bár arra szerintem nincs mentség, és nem pedagógushoz méltó, ha egy ellenszenves, de viselkedni tudó gyereket szisztematikusan szekíroznak).

Én nem írtam, hogy mindig, pont az ilyen esetek miatt. Azt írtam, hogy az ilyen kérdéseknél, megnyilvánulásoknál, amit a kérdező leírt, közel 100%, hogy a gyerektől ered a probléma.

Ehhez hasonló példák előfordulnak, amiket az előttem szóló írt, de nem hinném, hogy ez általános lenne. Amikor tanár voltam, nem ismertem ilyen tanárt. Mogorva, lealázó, verbálisan agresszív, "régimódi" tanárt ismertem többet is, de azok mindenkivel olyanok...

Sokszor a gyerekek látnak bele dolgokat és magyaráznak meg maguknak olyanokat, amire a tanár nem is gondolt.

Az a nehéz ebben a szakmában, hogy emberek vagyunk, a tanár is az. Velem is biztos előfordult, hogy bal lábbal keltem fel, és ha egy diák rosszkor jött oda hozzám, akkor nem úgy reagáltam, türelmetlenebb voltam stb. Ilyen mindenkivel van, az emberi mivoltunkból fakadóan ezt nem lehet elkerülni, főleg, ha a napunk nagy részét más emberek között töltjük. A nagy számok törvénye alapján elő fog fordulni egy tanárral az, hogy ok nélkül odaharap egy diáknak, még akkor is, ha alapból nem ilyen a természete.

Viszont ilyenkor lehet, hogy a tanár észre sem veszi magát, a gyerek pedig máris belemagyaráz dolgokat. Legközelebb, ha pl. a másik gyerekre nem szól rá, őrá pedig igen, amikor ugyanazt a rosszaságot csinálják, vagy rossz jegyet kap, akkor máris megalkotja a diák magában a saját narratíváját, hogy "ez a tanár utál engem", "ki akar tolni velem" stb. Tanárként az ember naponta szembesül ezer ilyen diákok által kreált kombinációval, és a 95%-ról nem is sejti, mi alapján jutottak eszükbe olyanok a gyerekeknek... A diákok fejében ugyanis mi meg vagyunk teremtve, ki van találva rólunk, hogy milyenek vagyunk, valamiket képzelnek, gondolnak rólunk, és elég nagy szerepet is töltünk be a mindennapjaikban. De ezeknek az elképzelt dolgoknak a 95%-a nem a valóságból ered, hanem a gyerekek vélt és valós dolgokból kombinálják össze. Ezek lehetnek pozitív vagy negatív dolgok is. És ha valaki kételkedik abban, amit most leírtam, gondoljon vissza a saját gyerekkorára, hogy mennyi hülyeséget beleképzelt a tanáraiba, vagy más gyerekekkel kombináltak össze.

Ez a rossz dolgokkal kapcsolatban is így van. Lehet, hogy a tanár nem úgy szólt a gyerekhez, lehet, hogy mogorva volt éppen. Miközben ezek lehet, hogy csak véletlenek, a tanár nem is gondol kifejezetten erre a konkrét diákra negatívan a magányos perceiben... Szerintem a tanárok többségében direkt rossz szándék, szándékos gonoszkodás ingere stb. nincsen semmilyen diák felé. Mi felnőtt emberek vagyunk, miért akarnánk bántani, megsérteni egy gyereket? Ennek a feltételezése is nevetséges...

Ha van is ilyen tanár, aki abban leli az örömét, hogy gyerekeket aláz meg, és ez valamilyen módon elégtétel neki, akkor az 1%, és az ilyen tanár emberileg nem normális, valószínűleg más körülmények között is ilyen.

És még annyit, hogy ahogy írtam, az ilyen nemnormális tanár 1%, de amíg én tanítottam (4-5 évig), nem találkoztam ilyennel.

A #15 és a kérdező által is leírt kombinálásokkal, gyerek által kitalált narratívákkal viszont naponta kb. 100X találkoztam, kis esetektől kezdve (nem volt engedélye elhagyni az iskolát, de el akart menni, mert a nővérével ment telefont venni, de én nem engedtem el, AZAZ "ki akarok vele cseszni") nagyobbakig. De ezek valójában egy kaptafára kreálódnak a gyerekben, a #16-os válaszomban leírt módon...

Nem egy volt diákomat (és szüleit) fel tudnám sorolni, hogy szerintük én szándékosan, direkt szemétkedtem velük. Miközben a valóságban nem is lehetett velük kommunikálni, általában az ilyenek csak közölni akarnak valamit, és elvárják, hogy a tanár hallgassa meg és akceptálja az ő ilyen-olyan igényeiket. Egyoldalú elvárások, elképzelések, remények vannak felém, amiket a tanár sok ok miatt nem tud vagy nem akar elfogadni. Pl. attól, hogy valaki sportol iskola mellett, én elvárom, hogy az órámra tanuljon, attól nem fogom tőle könnyítetten számon kérni az anyagot. Ez pl. egy tipikusan olyan téma, amit a diák (és szülő), illetve a tanár teljesen ellentétesen szemlél (de még a tanárok között is megosztó téma egyébként), és ha a szemükben a tanár rugalmatlan és nem enged, akkor rögtön jön a magyarázat, hogy "azért nem írat könnyebb dolgozatokat a tanár, mert ki akar cseszni vele". Miközben a valóságban ilyen hátsó, negatív szándék emberileg nincsen bennem, ők magyarázzák meg maguknak így ezt a szituációt, azután pedig ebből kiindulva kommunikálnak. :D

Ez csak egy példa volt, de ez a recept, ami alapján a legtöbb esetben megy a kombinálgatás. A diák nem érti a tanár álláspontját, és könnyebb azzal magyarázni a tanár viselkedését, hogy "ki akar tolni velem". Ezt azután el is hiszi.

17

Én (csak) hallottam olyan esetről ami közeli ismerősömmel történt meg.

A gyerek hozzá vágta, hogy ő pikkel rá mert szinte minden órán kap valamilyen büntetést. De az fel sem merült a gyerekben, hogy azért mert minden egyes órán dumál, mászkálni akar az órán, olyan dolgokhoz nyúlkál amihez nem szabad, stb. Ellentétben a többiekkel és ezért kapott ő több "figyelmet".

Azt azonban utólag már én is úgy látom, hogy amikor ott voltunk órán nem mondhatnám, hogy foglalkozott volna bárki is azzal, hogy a tanárral mi történik. Bejött, megtartotta az órát aztán távozott. Hogy közben hogyan hatott rá a viselkedésünk abba senki nem gondolt bele. Abba főleg nem, hogy az egész osztály viselkedése.

Ilyenkor jönnek, hogy "ez a tanár tiszta idegbeteg pedig nem is történt semmi". De a másik szemszögéből sem próbálja vizsgálni az eseteket a diákok jó része mindig csak ő az áldozat.

De sokszor hallottam olyanról is így utólag, hogy sok esetben próbálják azt is mérlegelni a reakcióknál, hogy hosszútávon mennyire szolgálja a fegyelmet. Mert lehet, hogy valami alkalmi hibát azért követ el a tanár mert úgy gondolja, hogy ha nem azt tenné akkor az későbbiekben megnehezítené a fegyelmezést.

Aztán még lehetne sorolni de talán ebből is látszik, hogy ez nem olyan egyszerű mint ahogyan azt gyermeki szemmel gondoltuk.

Ettől függetlenül nekem is voltak tanáraim akikre nem emlékszem szívesen és jó pár döntésével most sem értek egyet de már ott van is, hogy LEHET volt rá érthető háttere és nem csak h.... volt.

14-es, nem tudom, hogy miért vitázol, senki nem mondta, hogy nincs igazad. Sőt, leírtam, hogy valószínűleg tényleg kivívta magának a diák a tanár ellenszenvét valahogy.

Viszont azt is írtam, hogy nem lehet ezt egyszerűen annyival elintézni, hogy akkor viselkedj rendesen, húzd meg magad, és akkor a tanár majd leállítja magát. Mert sajnos tapasztalat, hogy nem fogja.

És igen, tudom, hogy miket csinál a gyerekem. Engem is teljesen kikészít itthon, és valahol megértem, ha a tanár is kiakad. Bár az enyém nem használ "anyagokat", és nem k.anyázza a tanárt, ebben azért egészen biztos vagyok. Viszont tudom, hogy képtelen nyugodtan végigülni egy tanórát, állandóan dumál, zörög, nem akar tanulni stb, stb.

Ettől függetlenül, azt is tudom, hogy a klasszikus tanári módszerek tényleg nem segítenek, és csak olaj a tűzre egy ilyen gyermek esetén. Tehát majd jól megbuktatlak, meg tudom, hogy úgysem vagy képes megtanulni, meg hasonló tanári reakciók teljességgel szakmaiatlanok. És abban is valószínűleg igazad van, hogy a tanár ilyenkor már mérgében, ösztönből cselekszik, és nem mérlegeli, hogy vajon melyik motivációs sémát kéne használni ebben az esetben. Úgy viselkedik, ahogy vele is viselkedtek az ő tanárai, szóval a rossz minták mennek tovább, sajnos.

És sajnos sok ilyen tanár van, most is tapasztalom. Mi már váltottunk iskolát tanár miatt, és lehet, hogy még fogunk is, mert tapasztalatból tudom, hogy nincs más megoldás. Ha egy gyermek magatartászavaros, akkor általában nem szándékosan viselkedik rosszul. Leállítaná magát, ha tudná, és ebben nem segít, sőt árt az, ha azt érzi, hogy a tanár direktben rosszindulatú.

A tanárképzést meg hagyjuk. Én is tanárképzést végeztem, és tanítottam is. Tudom, hogy nem működnek az ott tanított módszerek, bár azért túlzásokba nem is vitték az ötletelést. Ennek ellenére azt gondolom, hogy amelyik tanárnak az egy egyetlen módszere, hogy megalázza és meg akarja buktatni a gyereket, az nem való a pályára. A jelenlegi helyzetben viszont nem nagyon tudják őket megválogatni.

Szóval persze, igazad van, először is a diák próbáljon meg jól viselkedni, és tanulni. Másodszor érdemes esetleg a szülőnek bemenni, ha békés természetű az anyuka. Én ritkán szoktam bemenni, mert én nem vagyok békés természetű. Persze ez is azért tanártól függ, mert van amelyik már az ötletet is támadásnak véli, hogy bemegy egy szülő. A fiam ofőjéhez régebben be szoktam menni, soha nem vitáztunk, mindig szépen és tisztelettel beszéltem vele. Ennek ellenére kb. hetente odavágja a fiamnak, hogy na, majd akkor megint jön anyád, mi?!

Szóval ez is csak a legvégső eset legyen, és akkor anyukának szépen, udvariasan meg kell kérdezni, hogy mégis miben tudna segíteni ő a gyereknek, miben kéne a gyermeknek változni. Semmiképp sem szabad bírálni a tanárt, mert használni nem fog, csak rontani.

Aztán ha ez sem segít, akkor az iskolaváltás.

Amúgy meg egy gyakorló tanárnak teljesen sértő a feltételezés, hogy egy tanár esetleg úgy pikkel egy diákra, hogy az nem csinált semmi rosszat. Pedig ilyen is van. Én mindig jó gyerek voltam, ennek ellenére gimiben volt több tanár, aki eldöntötte, hogy ha meggebedek sem ad hármasnál jobbat, sőt olyan is volt, aki valóban ok nélkül beszólogatott, és megalázott az osztály előtt. A tesitanárom meg folyamatosan az alakom miatt égetett. Azért annak már örülök, hogy most már nem kötelező a tornadressz, mert az valami rémálom volt, hogy azt fel kellett venni minden órán, a tanárnő meg ott fikázott, hogy hogy nézek ki benne. Nyilván ezt is pszichológiaórán tanították neki, hogy ez így helyes.