Mit tehetnek ocsemert? Ritka fereg tanarai vannak, allandoan kotozkodnek, piszkaljak a gyerekeket, orditjak nekik, hogy rohadt semmirekellok, stb.
Hiába mennek másik iskolába, ott is ez lesz. Követed a tanárok körüli balhét? Mindegyik sík ideg, alul vannak fizetve, le vannak alázva. Ezt sajnos a gyerekeken verik le. Szóval nem gondolnám, hogy másik iskolában jobb lesz.
Annyit tudsz tenni, hogy elmagyarázod a gyereknek, hogy ne vegye magára. Tudom, hogy ez nehéz, főleg gyerekként, de szerintem ez a maximum, amit lehet tenni. Nálunk is ez van. A gyereknek szoktam mondani, hogy a tanárnak nem igazán vele van baja, ne vegye komolyan. Kicsit azért segít.
Szerintem vigyétek másik suliba. Anno a húgommal is így bántak, minden nap elmondták neki hogy nem lesz belőle semmi, és hülye. Pedig egyébként nagyon értelmes.
Mivel nem volt motivációja ezért nem is szeretett suliba járni, és nagyon sokáig elhitte hogy ő bizony tényleg hülye. Pedig csak egy évet töltött annak a tanárnak az osztályában, akkor volt elsős.
Mai napig tanulási gondjai vannak, és ez részben ezért is van, de ez inkább csak rásegített.
Mi ezek után elköltöztünk, és sulit valtott, és azóta sokkal jobb neki, most hetedikes.
Szerintem minél hamarabb vigyétek el onnan a gyereket, mert egy életre tönkreteszik az önbizalmát, és megutaltatják vele a sulit, tanulást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!