Gelencsergyorgy kérdése:
Miért van az, hogy az iskolában többet tanulunk arról, hogy kik voltak alkoholista, semmirekellő, lecsúszott költők, akik arról írtak, hogy szomorúak, például Tesla helyett aki embermilliárdok életetét változtatta meg a találmányaival?
Figyelt kérdés
2023. febr. 15. 21:16
1/4 anonim válasza:
Pl. Azért, hogy empatikusabb legyél és ne pedig egy technokrata transzhumanista, aki kinyírja majd az emberiséget..!
2/4 anonim válasza:
A "semmirekellő" szó azért elég erős a híresebb költők esetében, hiszen ők rengeteg lelki táplálékot nyújtottak és nyújtanak azokak, akik akarják és képesek is a verseiket befogadni. Attól, hogy valakinek nem példás a magánélete, még ugyanúgy sokat letehet az asztalra. S fordítva is igaz, hogy a józan, rendes emberek gyakran nagyon keveset nyújtanak az emberiségnek az életükkel.
Ettől függetlenül még persze igaz, hogy egy kicsit el vannak hanyagolva az iskolákban a tudósok és a feltalálók életútjai. A természettudományos tárgyak és a technika oktatásában más ismereteket tartanak fontosabbnak, így erre túl kevés hangsúly jut.
3/4 anonim válasza:
Mert a költő verseinek megértéséhez tudni kell, éppen milyen világfájdalma volt, mikor kiötlötte, az elektromos áram meg olyan, hogy az csak úgy folyik magától. :)
4/4 anonim válasza:
Mert a debilitást kell reklámozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!