Mit gondoltok azokról az egyetemistákról, akik főszak mellett dolgoznak, és nem mennek inkább levelezőre?

Szerintem azok az oktatók, akik ilyesfajta magatartást tanúsítanak, annyira elmaradottak és ezektől csak rosszul lehet az ember. Azért másképp nézni egy diákra, mert arra kényszerül, hogy nappali képzés mellett dolgozzon? Miért is találták ki a diákszövetkezeteket, ahol CSAK nappalis diákként dolgozhatsz? Pont azért, hogy az a diák, aki tanulni szeretne, de a család nem tudja támogatni, tudjon talpon maradni.

Szerintem az aki ilyen véleménnyel van egy gyenge ember, aki soha nem próbálta a kettőt együtt akár csak egy hónapra is, és mindemellett irigy is, hiszen számára a lehetetlent valaki megvalósítja.

Őszintén, ha lenne egy céged, akkor nem egy olyan diákon vennél fel, akinek az önéletrajzában ott van X. év munkatapasztalat, amit az egyetemi évei alatt szerzett? Neki már nem kell elmagyarázni mit jelent a munkaidő, neki több, mint valószínű a fél órás ebéd szünet, az fél órás lesz és még sorolhatnám az előnyeit..

Természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy nem lesz mindenki szorgalmas és igen vannak olyanok is, akik nem tanulnak és kifogásként használják a helyzetüket, na ők azok akikkel nem kell foglalkozni. Egyszer majd beérnek és felfogják, hogy a tetteiknek következménye van, vagy nem és akkor lényegében egy idő után kibuknak, tehát a tanárnak azon kívül, hogy érthetően és a lehető legegyszerűbben elmagyarázza neki is ugyanúgy a tananyagot nincs joga felette ítélkezni.

(Egy hallgató, aki a 3,5 éves nappalis képzést 2 munkahely mellett végezte, és még egy OKJ is belefért.)

#21: Jómagad ítélkezel, gyenge embernek tartasz egyeseket, míg másoktól elvárod, hogy ne ítélkezzenek. Vagy mindenkinek van joga ítélkezni, vagy senkinek.

Mindettől függetlenül nem tagadhatod, hogy a szakok nehézsége széles skálán terül el, és a partvonalról mindig könnyű bekiabálni. Egy olyan szakon, ahol a beiratkozók fele kihullik és a bent maradók is gyakran megcsúsznak, a hallgatók teljes joggal gondolják azt, hogy nem kockáztatják a bukást, inkább minden erőforrást a tanulásra használnak. Különösen azok, akiknek szellemileg nagy kihívás a egyetem.

De nemcsak a teherbírásunk, hanem az értékrendünk is más. Van, akinek az a fontosabb, hogy eltartsa magát, és van, akinek az, hogy az egyetemi éveiből szakmailag a legtöbbet hozzon ki. Ez utóbbi típusú hallgató teljes joggal gondolhatja azt, hogy az időnkénti kevés szabadidejében inkább utánaolvas szakmai dolgoknak a könyvtárban, vagy önálló kutatásba, TDK-ba kezd az egyetemen. Az egy doktríner álláspont, hogy mindenkinek legyen olyan az értékrendje, mint a tiéd.