Akiknek összességében igen jól sikerült az érettségijük, azoktól kérdezem, sokat kellett rá tanulni, sok munka volt vele?
Nem vagyok reprezentatív, mert nekem szóbeliznem nem kellett a koronavírus miatt, de én szinte semmit nem készültem, kivéve matekból és infóból (ebből emelteztem), és csak az írásbeliről tudok beszélni
Nekem a matekom 75 százalék körüli lett, a többi 5ös
Utolsó félévben heti 2 órában oldottunk meg érettségi feladatokat magyarból meg töriből, magyarból ezen kívül egyáltalán nem készültem, töriből annyit csináltam, hogy az elmúlt 10 év feladatsoraiból az 1. Részt megcsináltam (Egyébként egyetlen feladatsor volt, ami 80 százalék feletti lett az összesen kb 20-ból, élesben meg sima 5-ös lett :D)
Matekból tanultam, de azért, mert éreztem hogy anélkül nagyon nem menne. Igazából ott is kb azt csináltam mint töriből, előző évek feladatsorait oldottam meg.
Angol érettségi olyan szinten könnyű, hogy szerintem egy valamennyire is angolul tudó ember lazán megírja 90 százalék felett, akár már előrehozottan is.
Igazából ha megoldasz 1-2 feladatsort tantárgyanként, érezni fogod, hogy mi az, ami kevésbé megy és mi az amire tanulni kell.
Túl sokat nem kell rá tanulni, ha órákon 4-es 5-ös vagy és érted is a dolgokat
"elég hozzá az évközbeni tanulás a végén egy kis ismétléssel?"
Elég.
Négy évig jegyzeteltem, minden dolgozatot a legjobb tudásom szerint írtam meg és szerencsére (?) az agyam be tudja fogadni a rengeteg lexikális tudást.
Középszintű magyarra nem tanultam semmit, megcsináltam, amit a tanár kiadott feladatokat.
Középszintű történelemből szerencsére jó felkészítést kaptam, év közben figyeltem, így az is jól sikerült.
Középszintű angolt tizedikben tettem le. Örülök, hogy járhattam magántanárhoz, aki csak velem foglalkozott és többet adott, mint amit az iskolában tanultunk, mert még most sem lenne meg a nyelvtudásom (ugyanebben az évben B2-es komplex nyelvvizsgát is szereztem).
Középszintű informatika kapcsán jártam fakultációra, amit az online oktatás megzavart. Előrehozottat akartam tenni, de csak következő őszben lehetett. Erre a vizsgára előtte napokban készültem, megoldottam néhány feladatot.
Középszintű matematikából is szintén feladatokat oldottam meg, figyeltem órán.
Emelt szintű angolnál már kiestem a rutinból, arra egyedül készültem fel feladatok megoldásával.
Az emelt magyar és emelt földrajz volt a húzósabb (igaz, nem egy évben tettem le őket). Itt tényleg tanári segítség nélkül, könyvekkel és feladatlapokból, saját kútfőből készültem. Négy éves magyar tananyagot a kötelező olvasmányok elolvasásával együtt négy hónap alatt ledaráltam. Emelt magyaron már szóbeli is volt (földrajzon nem), ezért a tételek kidolgozása is melós volt. Mindkét vizsga 80% fölöttire sikerült.
Egyébként mindegyik ötös.
"Középszintű angolt tizedikben tettem le. ... Emelt szintű angolnál már kiestem a rutinból"
Ebből is látszik, hogy nyelvből nem érdemes előrehozottat tenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!