Milyen a skandinavisztika és a néderlandisztika? ELTE-BTK
Sok sikert az utána való elhelyezkedéshez!
Egy kedves barátom skandinávisztikával most kocsmáros, egy másik kínjában végül elvégzett még egy másik képzést, így van munkája.
Neked mik a terveid ezzel a képzéssel?
Egy nyelvszakkal is el lehet helyezkedni, ha jól forgatod a bizonyos lapokat (volt szaktársam például mexikói nagykövetségen kulturális attasé nem kevés fizetésért), szóval, Kérdező, ha esetleg ezekre a szakokra vennének fel ne hagyd, hogy egy buta proli eltántorítson:D
Én ELTE BTK-ra járok és ismerek hollandos és skandis embereket is, én úgy vettem észre, hogy mindkettő elég intenzív, mert első évben felhozzák az embert egy B2 szintre, hogy harmadik félévtől már az adott nyelven hallgasson órákat (sőt a hollandnál már azt hiszem második félévben is vannak a nyelven tartott órák). A közösség nagyon jó általánosságban és a hollandos HÖKösök is nagyon sokat segítenek. Egyébként fin fact, a holland alapszakosokat sokszor már a képzés alatt elkapkodják a különböző cégek, a skandisoknál ezt nem tudom, hogy így lenne. Ja és még azt vedd figyelembe, hogyha skandira vesznek fel, akkor három nyelv (norvég, dán, svéd) közül kell egyet választani és az lesz a speced, azt a nyelvet és a hozzá kapcsolódó kultúrát (irodalom, társadalom, civilizáció, nyelvészet, töri, földrajz) fogod tanulni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!