Milyen erősségű a Kandó villamosmérnöki szaka a műszaki egyetemhez képest ?
Érdekes, én be sem fejeztem a szakot, már bombáztak állásajánlatokkal. Nem kellett hozzá bmesnek lennem, csak szabadidőmben pakolgattam ezt-azt a nyilvános referenciamunkáim közé. Tudod ahhoz, hogy legyen használható tudásod is, nem árt, ha van szabadidőd és nem arra cseszel el minden napot, hogy teljesíteni tudd egyáltalán a tárgyakat.
Dehát az ember fölöslegesen papol olyanoknak, akiket a seniorok önigazolásból beetettek arról, hogy mennyivel jobban megéri ott rohadni és csúszkálni, mint máshol egyenesben végezni. Nulla élettapasztalattal kajálják a hülyegyerekek ezt a baromságot meg dobálóznak az egyetem akadémiai eredményeivel, miközben őket egy tdkra sem eszi el a fene.
A vik egy fertő. És ezt úgy mondom, hogy van bme-s mesterszakos diplomám más karról. És arra még azt is tudom mondani, hogy korrekt volt és megérte.
A VIK-kel az a hatalmas probléma, hogy a diákság vezetői (a mélyen tisztelt seniorok) a lehető legtávolabb vannak attól, amire szüksége lenne egy gólyának. Valódi példaképek helyett egy tanulmányilag nulla, link, lecsúszott alkesz brigádot kapnak (tisztelet a kivételnek, de mint tudjuk, nem a legokosabbak a leghangosabbak)
Ahogy a 12-es is írta: beképzelt idióta alakok, akik felvágnak a BME nevével, holott ők semmit nem tettek hozzá. Az egyetem neve nem a mostani hallgatók miatt akkora amekkora, hanem a néhai Simonyi professzorok miatt, meg azok miatt akik ott végeztek, és vitték előre az emberiséget a találmányaikkal, kutatásaikkal.
Ugyanazt csinálják mint a politikusok. Beetetik a népet, hogy mennyire jó, fasza és csudajó minden, csak a valóság teljesen más. A tévképzetek pedig sajnos annyira jók, hogy teljesen önfenttartó lett a gépezet.
Teljesen mindegy hol végzel. Sőt, ha nem abból él, nem az a marketing szövege egy karnak, hogy hihi-hahi de nehéz elvégezni, akkor van normálisan életed is az egyetem mellett. Tanulsz, szocializálódsz, megismered milyen a világ egy kis szelete. A szabadidődben pedig stresszelés és elvárások nélkül tudsz azzal a területtel foglalkozni, ami neked a legkedvesebb. Külföldi szakkönyveket olvashatsz, tudsz otthon babrálni mikrokontrollerrel, FPGA-val, kapcsolásokkal, akármivel. És ez a legfontosabb, emiatt fognak felvenni a cégek. Ne engedd, hogy kiölje belőled az egyetem a kisgyereket, aki mindent fel szeretne fedezni.
Nem attól lesz jó mérnök egy mérnök, hogy az egyetemi évei alatt taknyosra szop@tták. Ettől csak egy befásult, életunt zombi lesz, akiből a 4-5 év alatt teljesen kiölték a kedvet a tanuláshoz.
Imádom az ilyen vitákat. Végzett mérnökök, senior szakemberek mesélnek arról, hogy hogy működik az ipar és mi miért érte meg az egyetemi évek alatt és mi volt csak fölösleges időpazarlás.
A gólyák meg azt mantrázzák ellenérvként, amit a felsőbbévesek a szájukba adtak.
Tanuljatok, ahol akartok, végezzétek el, dolgozzatok pár évet az iparban aztán mikor a főnökötök érettségivel rendelkezik csak, a kollégátok pedig másik egyetemről jött és ugyanazt el tudta érni, mint ti, akkor üljünk le újra beszélgetni arról, hogy mennyire volt fontos az, hogy melyik magyar porfészket választottátok. Addig ez csak egy meddő vita, mert nincs elég rálátásotok a szakmára.
Nem értem mit kell ezen vitatkozni.
Mindenki azt mondja, hogy egyszerűbb a BMEnél, de senki sem hozott fel olyan revolócionális új tanítási technikákat, ami lehetővé tennék hogy ugyan azt az anyagot könnyebben adját át.
... Tehát nem ugyan az az anyag, kevésbé mélyreható.
Azaz rosszabb a képzés!
Egy gólya, meg egy felsőbbéves hallgató mindig mindent jobban tud az egyetemekről mint egy több éves ipari tapasztalattal bíró mérnök, ezt már megszokhattuk.
Csak az a hatalmas probléma, hogy mindezt élőben már nem így adják elő. Ott fülük-farkuk behúzzák, mert azért csak tudják, hogy fogalmuk sincsen arról, hogy milyen a munka világa, de jó érzés együtt nyomni a gombot Józsival, mert így van kit hibáztatni, van kiket lenézni, ha valami nem úgy sikerült ahogy elképzelték.
Mi már elvégeztük a képzést, és nagytotálból nézve tökmindegy hol. Látjuk mi megy az iparban, tudjuk mit hogyan lehetett volna csinálni amikor hallgatók voltunk. Azt is pontosan tudjuk, hogy mi volt hazugság és mi nem.
Csináljatok amit akartok, nekünk elvégre totál mindegy. Boldogan végezzük a munkánk, megkapjuk a fizetésünk, minden nap tudunk fejlődni, építeni a karrierünk.
Ezek teljesen értelmetlen megnyilvánulások a kérdést tekintve, hogy az ipar szempontjából tök mindegy, hogy hol, meg hogy a főnök csak érettségivel rendelkezik. :D
Az ÓE-re szabad csak menni, amúgy, hát vagy 100 évvel előrébb jár, mint a BME, hiszen a hétköznapokban alkalmazzák az időutazást, mert egy ÓE-s szerint:
- ugyanannyi elmélet
- több gyakorlat
- több szabadidő
fér bele ugyanabba a pár éves időkeretbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!