Miért olyan probléma az, hogy legalább az általános iskolák ki szeretné nyitni a kormány? A tanárok, a PDSZ, megint miért van felháborodva, a tanároknak miért nem jó semmi?
Itt írok, ugyanis nincs kedvem többet kommentháborúzni Facebook-on. 2 gyermekes anyuka vagyok, megjegyzem egészségügyben dolgozó asszisztens. Nem panaszkodom, nem is akarok, hogy mennyit dolgozok egy héten, viszont a nagyobbik gyermekem tanárainak magatartásán, hozzáállásán egyszerűen fel vagyok háborodva. Tudja gondolom mindenki, hogy a járvány ellenére az általános iskolák sokáig működtek. Anyuka vagyok lehet, vannak kötelességeim, viszont azt nem érzem kötelességemnek, hogy az ötödikes gyerekemnek én magyarázzam a matematikát, az írásban jelölt teljes hasonulást, meg a történelmet. Felőlem maga az angol királynő is mondhatja, hogy itt jól működik a távoktatás, nem, a gyerekek 90%-ban küldött anyagokból dolgoznak, ugyanis az általában megtartott órák is sokszor elmaradnak. Tavaly ugyanez volt, tán még rosszabb. Szoktam foglalkozni a gyerekemmel, hétvégente együtt tanulunk, kikérdezem az anyagot, de nem bírom egyszerűen azt, hogy napi rendszerességgel csináljam mindezt, csak amiatt mert a tanárok nem hajlandók online órát tartani. Nem középiskolás, hanem ötödikes a fiam, iyenkor nyilván szükségük van még a tanár magyarázására. Én éppen emiatt örülnék, ha végre kinyitnának az általános iskolák, a családunkon már korábban átment a covid, sokan az oltást is megkapták, s a tanárok is meg fogják kapni. Isten bocsátson meg, de nem tudom félteni a tanárokat, így hogy az oltást is meg fogják kapni. Az egyik legjobb barátnőm vezetése alá tartoztak a megyénkben azok az orvostanhallgatók, akik a tanárok novemberi-decemberi tesztelését végezték, ami ingyenes volt. Elmondása szerint a legtöbb oktatási intézményből a tanárok több, mint 70%-a el se ment a tesztelésre, sok iskolából még az igazgatóhelyettes sem volt hajlandó megjelenni. Könyörgöm, a PDSZ, miért lázongott egyfolytában? Hidegen hagyná a kormányt mi lesz a tanárokkal? Egy átlagpolgárnak ezért több ezret ki kell fizetnie. Az oltásban is előre vették most őket.
Nem vagyok tanár ellenes, se gyűlölködő,de míg a gyermekem iskolába járt egyfolytában, szülőiken is azt hallgattuk, hogy ők az állam szemében semmit nem érnek, nem fognak bértámogatást kapni, nem fogják őket tesztelni, meg majd ha lesz vakcina, akkor is ők majd a sor végén lesznek. Mindent megkaptak, cserébe emelje már meg a popóját és legalább 2-3 órát legyen már hajlandó megtartani a heti 5-ből, ha már ugyanazt a fizetést megkapja. Én ezt egyszerűen felháborítónak tartom, s a legfontosabb tantárgyakat én magyarázom a gyerekemnek, legalább a tanár leírja, hogy a matekkönyv hanyadik oldalán található a feladat, tananyag.😅😅
Meg lehet engem cáfolni, el lehet ítélni, de továbbra is támogatom az általános iskolák kinyitását, mert nemcsak én vagyok ezen a véleményen, hanem a legtöbb szülő az osztályban. Tisztelettel bocsánatot kérek minden pedagógustól, aki becsülettel végzi a munkáját, biztos ilyenből is van, viszont nekünk sajnos másak a tapasztalataink.
Ha a gyerekes tanárnak, ezért nem kell online órát tartania,elég ha megírja, hogy gyerekek mf 114.oldal 7.feladatot oldjátok meg szüleitekkel, majd valamikor ha lesz suli leelenorizzuk,akkor minden szülő elmondhatná a fonoknek, hogy neki gyereke van, ezért neki kevesebbet kell dolgozni, vagy ez csak a tanárokra lenne igaz?
Az online órák %a el lett írva az egyik kommentben, 0-5-7% között van?
Valahová le van írva, hogy hány% online órát kell tartani, hogy mehessen az szmk panaszra vagy lepattan, mert ahogy kedve szottyan a pedagógusnak épp, úgy tart órát?
Hétvégére nem lehet házit adni? Ez valami törvény? Nálunk nem hallottak erről, nem is alkalmazzák.
"99es aha értem. Szóval ennyi erővel a vírus alatt én egészségügyisként a munkahetemből 3 napot dolgozzak normálisan a többiben meg adjam ki neked feladatul mit vizsgálj meg láss el magadon"
Röhögök....😂😂😂😂 Akkor csak kibújt a szög a zsákból. Aki pl.műszakozik annak is mondhatnák hogy ne dolgozz fiam csak heti 3 napot mert ez borzasztóan egészségtelen.
Na mindegy, a lényeg hogy mégsem olyan rossz az az online oktatás a tanároknak. Írtad is, hogy kevesebb az óra és a házit sem nézed meg normálisan....
"az egyes szaktárgyak óraszámának 50-70%-át tartják meg online, a többi pedig önálló anyagfeldolgozó óra formájában valósul meg"
Erre minek egyáltalán online oktatás? Ezt meg tudom csinálni óra nélkül is a gyerekkel és 50-70%-nyit sem kellene a gép előtt ülnie.
Lassan eljön az az idő ha így haladunk hogy nem is lesz szükség tanárra.
Egy kisebbséggel teli általános iskolában tudjátok miből áll az online tanítás? Abból hogy a tanárok házhoz küldik a nyomtatott, fénymásolt lapokat. Majd várják vissza. Baromi megerőltető.... Nyilván ebben az esetben nem lehet mit kezdeni a gyermekkel mert nincs internet, wifi, laptop, okostelefon.
Meséljetek még!
Igen, kifejezetten megerőltető mindenkinek kiválasztni és elkészíteni ezeket a lapokat, majd elküldeni.
De mindegy is, mert talán nem kisebbséggel teli iskolába kéne járni...:O
Csak kibújt a szög a zsákból, sokadjára, hogy milyen szinten ostoba, primitív troll vagy csak.
Leírta teljesen egyértelműen és érthetően, hogy miért és mennyi órát tartanak meg online, és miért nem többet. Amit írt, ahhoz hozzátenném, hogy nincs is szükség arra sok tárgyból, hogy mindegyik meg legyen tartva online.
A tanár illetőnek üzenem, hogy de, a diákoknak általánosan jóval többet kell a tanulással foglalkozniuk, ez egy tény, meg lehet nézni a statisztikákat. Ahogy az is tény, hogy a tanároknak is jóval többet kell általában foglalkozniuk a digitális oktatással, mint a rendessel. Még egyszer mondom, TÉNY, és általánosan, tehát kivételek és rossz tapasztalatok nyilván akadnak. Tehát aki azt, hogy ez így van, megkérdőjelezi a továbbiakban, anélkül, hogy az ezt bizonyító felméréseket szépen megcáfolná, és elkészítené a saját reprezentatív felmérését, ami ennek, és az általános tapasztalatnak ellentmond, az nyugodtan ássa el magát, mert egyszerűen kimondva nem érdemli meg az ember jelzőt.
Én a trollokkal végeztem, a statisztikákat beküldtem, a tényeket leírtam, ők meg csak hazudnak, ignorálnak, félremagyaráznak, jó tanárgyűlölő őrültekhez hűen.
Teljesen érthetően leírta egyébként, hogy ennyire futja, mert többre nincs ideje/energiája.
Az itt kommentelt tanár is mindent megtesz azért, hogy az online oktatás gördülékenyen folyjon,
a @102 újabb ordenáré hazugságával ellentétben, miszerint: "Na mindegy, a lényeg hogy mégsem olyan rossz az az online oktatás a tanároknak. Írtad is, hogy kevesebb az óra és a házit sem nézed meg normálisan" Ha kevesebb megtartott óra ugyanannyi, vagy még több munkát és energiát, időt igényel a digitális oktatásban, mint a normálisban (mert ez a helyzet!), akkor de, kifejezetten rossz az online oktatás a tanároknak. Tehát ez a "lényeg" ismételten csak a te beteg fejedben megszületett tévképzet, amit soha nem is írt le. A házit pedig megnézi normálisan, tehát ismételten hazudtál. Az a normális, ahogy csinálja, nem az, hogy egyesével kijavítja, mert azt senki nem csinálja, nem is lehetne, fizikai képtelenség.
"De mindegy is, mert talán nem kisebbséggel teli iskolába kéne járni...:O"
Akkor gondolom ott te fogsz tanítani? 😁
Persze lehet nagyon szolidárisnak lenni, mondván, hogy együttérzünk
a borsodi kisebbségekkel, és a Fazekas helyett inkább oda jár a gyerek, csak kérdés, hogy megéri-e.. :D
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!