A sinx^2 az megegyezik a (sinx) ^2 kifejezéssel?
Megegyezik-e a gyök alatt sinx és a (sinx)^0,5 (egykettediken)?
Sajnos nem tudom.
Köszönöm a válaszokat.
A (sinx)^0,5 egyenlő a gyök alatt sinx-el. Tehát először veszed az x szinuszát, majd annak gyökét.
A vastag betűs kérdésedben a sinx^2 nem azonos a (sinx) ^2 kifejezéssel. Mert sinx^2 esetén először négyzetre kell emelni az x-et. Majd annak szinuszát kell venni. Ezt így ejtik: Szinusz x-négyzet. Míg a (sinx) ^2 kifejezést szokták így is írni, amit inkább ejtek: Szinusz-négyzet x. Vagyis a sin után írják a négyzetreemelés jelét, majd az x-et. (Zárójel nélkül ennek az írásmódnak csak kézírásban van értelme, mivel itt gépelve félreérthető lenne zárójelek nélkül: sin^ 2x, mivel a kettes számot nem tudom jelen esetben kisebb betűvel a kitevőbe írni, ezért kell gépírásban a zárójel). Ebben az esetben először veszed az x szinuszát, majd négyzetre emeled ezt az eredményt. (A "veszed" ige helyett találhatsz valami alkalmasabbat is, már elég régen jártam egyetemre :))
Engedj meg egy próbaírást arra, hogyan jelenik meg a kettes index és kitevő, amit kisebb betűként írtam be és az indexbe illetve a kitevőbe: A22
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!