Ennek mégis hogy álljak neki? Töri.

A reformkor 1830-tól 1848-ig tartott. Ez az időszak a magyar kultúra egyik fénykora. Az alkotók művészetük értelmét a nemzet ügyének szolgálatában látták. A magyar kulturális élet fejlődésének a hátterében a nacionalizmus állt. A nacionalizmus a natio (nemzet) szóból ered. Olyan ideológiai és politikai irányzat, amely a társadalmi küzdelem középpontjába a nemzeti kérdést helyezi. A nagy francia forradalom időszakában alakult ki, de a gyökere az invesztitúraharc időszakára vezethető vissza. Célja: a nemzeti nyelv, a kultúra, a tudomány fejlesztése, és ahol nincs, a nemzeti függetlenség elérése, az egységes nemzeti állam létrehozása. Eltorzult válfaja a sovinizmus, amely egy másik nép ellen irányul. Magyarországon végső soron a függetlenséget akarták elérni, hiszen ekkor még a Habsburg Birodalomhoz tartozott.

Az 1840-es években hatalmas építkezések folytak Pest-Budán, ezt elősegítette a gazdaság fejlődése, hiszen a napóleoni háborúk idején konjunktúra (jó gazdasági helyzet) volt. Az 1838-as árvíz után tervszerű építkezések indultak meg a Szépítési Bizottmány vezetésével. Megépült Clarc Adam tervei alapján a Lánchíd, a Pollack Mihály tervei alapján a Nemzeti Múzeum, és a Ludovika is elkészül. A város klasszicista bérpalotákkal és középületekkel gazdagodott, új elővárosok nőttek ki a földből: Teréz-, József- és Lipótváros. Tért hódított a városias életforma. Burkolattal látták el az utcákat, megkezdődött a közvilágítás kiépítése, sorra nyíltak a kávéházak, üzletek. A fejlődő piac ide vonzotta az ipart, folyamatos betelepülések voltak, és az 1840-es évekre Pest lakossága elérte a százezer főt, bár nagy részük német volt. A gazdaság mellett a kultúra fellegvárává vált Pest, megalapították a Magyar Tudományos Akadémiát Széchenyi István támogatásával.

Az építészetben a klasszicizmus hódított. Ilyen épületek az alcsúti kastély, a Nemzeti Múzeum és az esztergomi székesegyház, amely Hild József tervei alapján készült. Az építészek közül Pollack Mihályt, Hild Józsefet és Zitterbarth Mátyást kell megemlítenünk. Az egyház hatalmának a kifejezésére jelentős templomépítkezések is kezdődtek.

A festészetben a biedermeier stílus jelent meg. A biedermeier a 19. század első felében főleg Németországban és Ausztriában uralkodó művészeti stílus. A feltörekvő, de még hatalomra nem jutott polgárság művészeti kifejezője. Nevét Eichrodt német író költeményében szereplő, a német nyárspolgárt kifigurázó irodalmi alakról kapta. Fő jellemvonásai: befelé forduló otthonosság, érzelmesség, a takarékoskodásból folyó egyszerűség, a tartalom nyárspolgári korlátozottsága. Építészetére jellemző a díszítés szerénysége, a szerkezeti elemek határozott hangsúlyozása, a gyakorlati szempontok előtérbe helyezése. Szobrászata klasszicizáló. Festészete a kispolgári gondolatok és humorizáló érzelmesség megnyilvánulása.

A korszak legjelentősebb magyar festői: Madarász Viktor (Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben, Zrínyi Miklós, Zrínyi Ilona, Hunyadi László siratása), Benczúr Gyula (Vajk megkeresztelése) és Barabás Miklós (A Lánchíd alapkőletétele). Történelmi festészetünk jellemző volt. Nemzeti múltunk jelentős alakjai, eseményei jelentek meg a vásznon.

A zenében is a romantika hódított. A magyar zene legnagyobb romantikus mestere Erkel Ferenc volt. Megteremtette a nemzeti operát (Hunyadi László, Bánk bán), megzenésítette a Himnuszt. Az olasz és francia opera elemei és a magyar hagyományok együtt alkották a verbunkost. Erkel mellett meg kell még említeni Liszt Ferenc (magyar rapszódia) és Egressy Béni (a Szózat megzenésítője) nevét is, akik szintén neves, romantikus zeneszerzők voltak.

Az irodalomban a romantika nemzeti stílusként jelent meg. Ekkor születtek a magyar művészet máig ható alapvető művei: Kölcsey Ferenc Himnusza, Vörösmarty Mihály Szózata. Ebben a korszakban alkotott a romantikus triász is: Vörösmarty Mihály, Toldi Ferenc, Bajza József. A Magyar Tudományos Akadémia a magyar nyelv felkarolásán keresztül a tudományos élet, míg az irodalmi társaságok az irodalmi élet irányítóivá váltak. Ekkor működött például a Kisfaludy Társaság. Tagjai közé tartozott Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Jókai Mór és Arany János is. (utóbbiak szerepe a szabadságharcban.)

Szaporodtak a folyóiratok, és a magyar múltat kutató művek is: Horváth Mihály- Magyarország története – történelmi források alapján, liberális szellemben. Kőrösi Csoma Sándor az őshazát kutatta. Ebben az időben jelentek meg az első népmese- és népdalgyűjtők is.

Nemzeti kultúra elképzelhetetlen anyanyelv nélkül. Hivatalos helyeken a latin volt a használatos, ami a kultúra nyelve volt. II. József 1784-ben kiadott nyelvrendelete alapján a latint a német nyelv váltotta fel a közigazgatásban. A hivatalnokok 3 évet kaptak arra, hogy megtanuljanak németül, hiszen ekkor még csak a birodalom kevesebb, mint 50٪-a beszélte. Ez a rendelet ellenállást váltott ki a nemességből, hiszen érezhető volt mögötte a beolvasztó szándék. Divattá vált tiltakozásul a magyaros ruha viselése, a népzene, a magyar nyelv használata. A magyaros viselet a huszárok ruháját követte, ami a nemzeti múltunkat hangsúlyozza. II. József halálos ágyán visszavonta a német nyelv kötelezővé tételét.

Az 1810-es években indult Kazinczy Ferenc vezetésével a nyelvújítási mozgalom, melynek eredményeként nyelvünk alkalmassá vált a tudományok művelésére is. A reformkor egyik fő követelése volt, hogy Magyarországon a magyar hivatalos nyelv legyen. Hosszas harcok után 1844-ben sikerült elérni, hogy a törvényhozás, közigazgatás, igazságszolgáltatás, kormányzás és az oktatás nyelve is a magyar lett. A Magyarországhoz kapcsolt részek követei 6 évet kaptak a magyar megtanulására. Ez ugyan a magyarságot hangsúlyozta, mégis nemzeti ellentétekhez vezetett.

Az oktatásban az állam ellenőrző szerepe nőtt, de főleg egyházi befolyás volt megfigyelhető. A protestáns iskolák demokratikusabbak voltak. Nőtt a tanuló-, és a tanárlétszám is, bár a tanárok helyzete nem javult, mivel I. Ferenc idején veszélyforrásoknak tekintették őket.

A második Ratio Educationis visszaállította a latint a közép-és felsőoktatásban.(1806) Az elemi iskolákban anyanyelvű oktatás folyt. 6-12 éves korig tankötelezettség volt. Az iskolaév rövidebb volt, a tanítóktól nem vártak el komolyabb szakképzettséget. A fegyelmet megszégyenítéssel és testi fenyítéssel érték el. A harmadik Ratio (1845) már előírta a tanítók képzését, a gyermekek korcsoportonkénti oktatását. Az 1844-es nyelvtörvény után a magyar nyelvterületeken a gimnáziumok fokozatosan áttértek a magyar tannyelvre, és 1846-tól az egyetemen is a magyar vált az oktatás nyelvévé. Szakképzés csak kevés helyen volt: Keszthely, Szarvas, Mosonmagyaróvár, majd 1846-ban Pesten is megalapult a József Ipartanoda.

A színjátszásban a vándortársulatok voltak jellemzők (Déryné), majd csak 1887-ben alakult meg Pesten az első magyar színház.