Hogy lehet egy tanár ennyire munkamániás, rugalmatlan és szigorú (olyan dolgokra, ami teljesen mindegy)?
Digitális oktatásban vagyunk, ami többek között azért jó, a legtöbb diáknak, mert maga oszthatja be az idejét, kipihenheti magát, valamint lehet elég szabadideje, gondolom, ez a tanárok azon részénél is így van, akiknek nem kell bemenni az intézménybe. Erre mi vár kb. 9-kor amikor felkelek? A tanár kitett egy linket 06.25-kor, hogy kereken 7.00-kor meetinget akar tartani, amikor az óránk az iskolában egyáltalán nincs is ilyenkor, a 0. óra is később kezdődik, szóval értelemszerűen az órarend szerint nem kezdődhetett ilyenkor az óra, mivel SEMMILYEN óra nem kezdődik ilyenkor, 6.25-kor pedig nem hinném, hogy egyetlen egy diák fent lenne, 7-kor is egyetlen egy osztálytársam csatlakozott be az ágyból, mert épp nem tudott aludni és jelzett a telefonja. Mondta, hogy a tanár kiöltözve ott ült a kamera előtt és még azon is kiakadt mint "tiszteletlenségen", hogy pizsamában volt és még az ágyból jelentkezett be.
Szerintem ezzel a tanárral sincsen minden rendben... Eléggé munkamániás és nem tudom mi a baja.
Nektek mi erről a véleményetek??
"Üzletember, jogász vagy politikus leszek, egyetemre fogok járni, ... és én nem másoktól fogom magam függővé tenni"
:DDDDD
Ez így egy mondatban kicsit erős!
A légüres térben leszel üzletember, jogász, politikus, előtte meg egyetemista, vagy a saját kis barlangodban, aminek az ajtaját majd magadra csukod? Mert ha egyik sem, akkor millió embertől fogsz függni egész életeden át pont amiatt, hogy ilyen irányba akarsz menni. Ha nem akarsz másoktól függni, akkor ne emberekkel akarj dolgozni!
Kedves Kérdező, ugye nem te vagy az alapítványi iskolás troll, a Balázska?
Mert ha nem te vagy, akkor azt tudom mondani mint az első, a tanár tette szabályokat sért.
Én is utálom az ilyen férgeket, nekem senki nem parancsol.
28 éves vagyok, idén végzem az általánost utána fater cégében fogom dolgozni.
A cég neve: Mészáros és Mészáros kft.
Én leszek a legnagyobb kutya!!!
Az hogy másoktól teszed-e magad függővé, nem a munka fajtájától, hanem a mentalitásodtól függ. Mindig emberekkel leszel körülvéve, velük kell megtanulnod bánni és nem nekik veled. Azt kell, hogy mondjam élni is tudni kell! Szerintem azért lettél hirtelen ilyen ellenséges mert magadra ismertél, az összes többi elcs*szett élettel együtt, ebben az országban, akik szolgáknak születtek és soha nem mertek tanulni. Állami vállalkozók is vannak, akik az állam bizonyos szektorait és szolgáltatásait irányítják. Szerintem többet tanultam, mint te az egész életedben és ezt bátran ki is merem jelenteni! Tanulni nem csak úgy lehet, hogy elvégzed az általánost szenvedések árán és utána 16 éves mész is munkába... Olvasni képzett emberektől a témában, amit sokan nem tesznek ebben az országban, sajnos!
"Kedves Kérdező, ugye nem te vagy az alapítványi iskolás troll, a Balázska?
Mert ha nem te vagy, akkor azt tudom mondani mint az első, a tanár tette szabályokat sért."
Azt se tudom ki az.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!