Mennyire kell szégyenkeznie annak, akinek nem sikerül az érettségije? Jobb, ha "elássa" magát, felad mindent, elkönyveli magát egy idiótának (környezetével együtt), vagy inkább a pótvizsgán adjon bele mindent, és mutassa meg, hogy mit tud/mire képes?

Kitanultam mára magam, de ma sem maradt meg bennem semmi. Ez tudom úgy jön le, hogy egy hisztis kis pics@ vagyok, aki sajnáltatja magát, de ennek a hátterében valami furcsa dolog van.

Gyűlölöm magam minden téren, nem tudom kifejezni magam sok helyzetben, borzasztóan pesszimista vagyok (nem ismerek nálam durvább embert, szerintem nincs is), még egy olyan embernek is több az önbizalma, akaratereje, akinek valamilyen nagyon gondja, problémája van.

A furcsa, hogy tudom mik a bajok velem, mégsem vagyok képes ezeken változtatni, gyenge vagyok, egy nagy szerencsétlenség. Barátom sem volt, nem hiszem, hogy lesz, mert utálom magam, és mint tudjuk, előbb saját magunkat kellene elfogadni olyannak, amilyenek vagyunk, aztán jöhet az ismerkedés.

A külvilág felé nem mutatom az érzéseim, hiszen senkit nem érdekel, nem tudnak rajta változatni, ha látják rajtam, csak elkönyvelnek egy unalmas, "emos" csajnak.